Zalacsányi Revans

Május közepén Knitli Sanya hívott meg egy általa már sokszor meghorgászott vízre, melyet én még soha nem láttam, viszont sok ígéretes fotó és beszámoló és persze egy kisebb baráti társaság egy közös peca lehetősége, arra bíztatott, hogy mennem kell szerencsét próbálni. Akkor 3 napot töltöttünk a vízparton, és bár Sanya erősen ránk pirított, akkor elhatároztam, hogy minél hamarabb vissza kell térnem ide, egy revans erejéig. A Budapesttől 200km-re levő 12Ha-os tó igazi szépség. A tó egyik fele a napijegyes horgászok birtoka, a szemben elhelyezkedő part oldal pedig bojlis állásokat rejt, számszerűen 6-ot, melyek 2-4 személyes faházakkal segítik a bojlis horgász szerencséjét. Ezen az oldalon egy hatalmas erdő található, mely igazán gyönyörű látványt nyújt.

 

Talán az egyedüli zavaró momentum, az a szemben elhelyezkedő 76-os út közelsége, melynek forgalma még este is áthallatszik, bár 1-2 nap után már fel sem tűnik. A tóban szép számmal élnek 10kg körüli pontyok, amurok, koi-k, de a 15+ és 20+-os halakból is van szépen. A tórekord 30kg körüli, így igazán van választék...aki élete rekordját szeretné megfogni, az is megtalálhatja itt a szerencséjét.

Miután az első alkalommal volt szerencsém némi tapasztalatra szert tenni, így úgy döntöttem, hogy ismét a gáthoz közeli mélyebb vizet vallatnám, ezért az 1-es faházat béreltem ki 3 éjszaka erejéig. Ez a 2 személyes faház közvetlen a vízparton található, és innen a gát jobb oldala teljes egészében meghorgászható. A meder egyébként teknő jellegű, különösebb törések nélkül, és a tó alja sem kimondottan iszapos, inkább kemény agyagos jellegű. Várpalota után az első dolgom egy csónakmotor vásárlása volt, hiszen ott megtanultam, hogy a bojlis horgászat sok helyen eme remek találmány nélkül sokkal nyűgösebben kivitelezhető. A hajnali érkezés után az első dolgom volt a bóják elhelyezése, és persze így az új motor kipróbálása is. Itt megjegyezném, hogy aki esetleg motor vásárláson töri a fejét, az ne kövesse el azt a hibát, hogy 40-50Lb tolóerő alatt vásárol! Én is próbáltam spórolni, és kisebbet venni, de nálam tapasztaltabbak végül meggyőztek, hogy erős szélben a nagyobb csónakokat sajnos a kis motorok nem tudják megfelelően mozgatni...és igazuk volt...örültem, hogy hallgattam azokra akik már esetleg pórul jártak hasonló helyzetben. Miután végeztem a bójázással, némi magmixet szórtam szét a területen...de nem nagy mennyiségben, hiszen az etetőhajó minden útjával vitt koncentráltan a szerelékek köré magot...ezzel megtartva, csalogatva a halakat. Miután ezzel végeztem, a parton kezdődött a "tábor" berendezése, elsőként a rod-pod és a botok majd szép lassan többi kellék is a helyére került.

Alig volt idő felszusszanni máris megjött az első, majd a második érdeklődő.

 

Itt sejthetővé vált, hogy tartalmas kis peca lesz, ráadásul elég frontos időnek néztünk elébe, hűlt a levegő, reggel hideg, nappal meleg volt, többször erős szél, és némi eső is nehezítette a behordás, fárasztás, vagy csak a nyugalom pillanatait. A szerelék viszonylag egyszerűnek mondható volt. 35-ös trabucco S-Force zsinór után 1m körüli leadcore, melyet Fox Kwik Change zárt. Mivel alapvetően behúzós pecára készültem, így 130 és 170gr közötti ólmok kerültek a gyors kapocs végeire. A fonott előke 12-15cm hosszúságú volt, mely Carp'R'Us 4-es long shank horogban végződött karom szerelék formájában. A három boton elsősorban a CFB bojlik díszelegtek, és itt is az egyik bot szinte 30-as RedArmy és Monsterfish golyóval "ázott", azzal a nem titkolt szándékkal, hogy itt csak az igazi mohos hátú csöngessen az elektromos "drótpostán".


Dracula es Redarmy!!!

A másik két boton RedArmy és az S-carp ananászos popup-ja volt a nyerő, illetve a dupla RedArmy, valamint pasztás Monsterfish és Dracula golyók váltogatták egymást. Az első nap a kapások szinte a behúzást követően azonnal jelentkeztek...őszintén szólva alig bírtuk szusszal...gyakran két bottal fárasztottunk...


9.94kg és 9.43kg Tövesek

Sőt az is többször megesett, hogy miközben bent a tó közepén forgatott minket egy jó erőben levő töves, addig kint sikított a kapásjelző és húzta le a zsinórt a következő "versenyző".

Érdekes pillanatok voltak ezek...hiszen a hal fárasztását nem lehetett siettetni, nem akartam kárt tenni, szétszakítani a száját egy esetleges erőltetéssel, de a parton sikító orsót sem szívesen hagytam magára. A halak valahogy csapatba "támadtak, és egyszer még az is megesett, hogy egy épp arra járó mint utólag kiderült szintén horgász úriembernek kellett a csónakból szólni, hogy legyen szíves a parton "síró" orsót, botot vegye kézbe és kezdje el a fárasztást...


15,6kg Tükrös és 5,9kg Töves társa

érdekes és élmény dús percek voltak ezek. Voltak 1-1 órák mikor teljesen leállt az érdeklődés, ilyenkor szusszantunk kicsit ügyes kis segítségemmel, de alapvetően nem gondoltam volna, hogy ilyen intenzív, "püfölős" pecában lesz részünk. A szombati napon még egy külön érdekesség is jutott, hiszen közvetlen mellettünk hoztak és engedtek be a tóba pár mázsa fehér halat, melyet a következő feeder versenyre szánt a tógazda. Kellemes látvány volt ahogy a sok kárász és keszeg a vízbe érve több tíz négyzetméteres területen dobálta magát a víz tetején. Éjszakára a halak ismét megkergültek és sorra jöttek a kapások...


8,8kg Nyurga

sajnos sok vesztett hal is becsúszott, amit először nem tudtam hova rakni...hiába próbáltam csónakból, kevésbé erőltetni a halat a partra...több esetben lemaradás,vagy az akadás utáni pillanatokban halvesztés következett, melyet utólag talán az éppen használt gerincesebb botnak tulajdonítok. Érdekesség volt, hogy bár a víz nem volt kifejezetten meleg, sőt éjszakára a levegő 6 fok körülire csökkent, ennek ellenére az amurok is enni kezdtek és egészen szép példányok is megmutatták magukat,

Nappal 9,54kg Amur

És Éjjel


10,9kg Amur

igaz az erejük még nem volt túl meggyőző.
Mivel már nappal igen elfáradtunk, és éjszaka sem csillapodott a kisebb golyók utáni érdeklődés, ezért muszáj volt szelektálni és nagyobb méretű bojlikkal csalizni, így minden botra 30-as golyók kerültek.


Csali csere , elő a 30mm bojlikkal

Így kevesebb de nagyobb pontyok jöttek.Így dőlt meg egy éjjel 2 órakor folyamatos húzós kapással érkező 17,48Kg-os hibátlan töves személyében az eddigi ponty rekordom


17,48kg 30mm Redarmy bojlival

melyet 15 perces csónakos fárasztás után sikerült matracra fektetni. Iszonyat jó erőben volt, hiszen kettőnket és egy 4 méteres vas csónakot húzott a tavon folyamatos sebességgel oda vissza....csak a végén adta meg magát egy fotó erélyig. A 30-as RedArmyra érkező hal a 3 nap banda nagy hala lett, mellyel igen boldog voltam. 11kg körüli amur, és sok 6-12kg körüli ponty


13.6 Kg töves

valamint egy 4kg-os harcsa koronázta a túrát mely méltó revansa lett az ezt megelőző szinte

eseménytelen horgászatnak.
A zárás, 27 mérlegelt és 10 vesztett hal, 246Kg összsúlyban. Ponty rekord 17,48Kg és amur rekord 10,9kg súlyban. Hatalmas élmény volt, és bár Zalacsányban idén már kétszer is jártam, de biztos vagyok benne hogy még megyek, mert a hely belopta magát a szívembe. Ajánlom mindenkinek ezt a remek vizet, aki teheti látogasson ki és próbáljon szerencsét!


Üdv
Barna Miklós

Végére pár kép


5,9kg Tükrös


6,2kg Tükrös


7,4kg Amur


8,9kg Töves


8,53kg Amur


Tiszta izom 9,6kg Töves


9,43kg Töves


9,54kg Amur


9,94kg Töves


10,8kg Töves


10,9kg Tükrös


11kg Töves


13,6kg


15,6kg Tükrös


Kapásra várva


Állandó vendégünk volt a magokra