Látóképi teszt

Sziasztok! Pénteken elindultunk a látóképi túránkra. A teszt bojlik ott lapultak a kocsiba és már alig várták, hogy a vízbe kerüljenek. A teszt bojlik mellett még az idei nagy kedvencemet, a Robin Red bojlit vittem magammal. Erre a túrára is Ambrus Ricsi barátom tartott velem, és a napijegy váltás után el is foglaltuk a helyünket.

A debreceni ág végére ültünk le, a kíméleti területtől 30 méterre. Gyors táborállítás után már csobbantak is a szerelékek a szemben levő nádfal és bedőlt fák előtt. Miután a szerelékek a helyükre kerültek, Ricsi csak annyit mondott, hogy ez egy nagyon kemény pálya. Tele volt akadóval, kagylóval és a jó bojlik legnagyobb ellenségével, a rákkal. Az utóbbi nagyon megnehezítette a horgászatunkat. Mindig úgy vettük ki a szereléket, hogy a bojlik le voltak darálva és a halak is ilyen darált formában húzták el a golyókat. Az első délutánunk nagyon csendesen telt, de bíztunk benne, hogy az éjszaka sokkal mozgalmasabb lesz. Az első hal hajnal 2 kor érkezett egy 8kg-os töves aki a B.P. teszt bojlit húzta el.

Ezután nekem sajnos 2 kapásnál is a kagyló volt az erősebb, de hajnal 4 kor Ricsi keltett, hogy menjek gyorsan fotózni. Egy 16 kg-os hibátlan töves pihent a bölcsőben, mikor megláttam meg se tudtam szólalni.

Ezt az öreg tövest is a B.P. teszt bojli csapta be. Aztán megint egy csendes időszak következett egy-egy kis méretű ponty törte meg a csendet. A következő nagyobb hal délután 1 órakor érkezett egy 13.5 kg-os pocakos töves akinek a Robin Red tetszett meg 20mm-es kiadásban.


Délután 4 órakor megérkezett Ricsinek a sógora aki most ismerkedik a bojlis a horgászattal. Ezután megindult az élet a vízen. Folyamatosan jöttek a halak a 2 kg-ostól a 6 kg-osig vegyesen, az egyiknek a B.P. teszt golyó tetszett meg , a másiknak a B.S. teszt golyó ízlett. A következő nagyobb hal este 8 kor érkezett. 12-kg-os erős gyönyörű töves aki nem tudott ellenállni a B.P. teszt golyónak.

Itt már éreztük, hogy éjszaka itt hatalmas tűzijáték lesz. Sötétedés után egyből durrant is Ricsi sógorának a botja, amelyen 11.90-es töves volt, a szájában pedig a B.S. teszt bojli.

Folyamatosan jöttek a halak, majd hajnal 1 kor a B.P.24 mm-es bojlim is gazdára talált. 25 perces fárasztás közben összeszedett egy harcsás szerkót, ekkor nem én voltam a legszimpatikusabb horgász a tavon, de sikerült bölcsőbe fektetni a 11 kg-os tövest.

Nem álltak le azután se a halak, folyamatosan húztuk őket. Fél 4 kor sikerült lefeküdni, majd reggel 7 kor volt egy a kapás a B.S. teszt bojlimra. Mikor megláttam a halat nem akartam a szememnek hinni. Egy gyönyörű 2 kg körüli compó úszkált a horgommal a szájába. Ennél szebb befejezést nem is kívánhattunk volna, ő volt az utolsó hal a túránkon.


Összességében nagyon jó pecát tudhatunk a hátunk mögött, sikerült 4 db 10+ost és egy 16 kg-os halat a bölcsőbe fektetni.

Köszönjük a támogatást Csabi.
Carp Friend Baits Barátságban a halakkal!

Magyar Bertold