Végre "10 felett"

Elméletben haladó, viszont gyakorlatban kezdő. Így jellemezném magam, mint bojlis horgászt. Ez lényegében annyit foglal magában, hogy évek óta követem, tanulom és csodálom a bojlis horgászatot, viszont még nem nagyon volt alkalmam gyakorlatban is alkalmazni. Fogtam már kisebb pontyokat, úgymond "potya" tavakon, de engem 1-re jobban a nagyok kezdtek el érdekelni.

Eljött tehát az idő, hogy végre"kamatoztassam" tudásomat, és legalább megpróbáljak egy 10 pluszost horogvégre keríteni. Többszöri netten való böngészés után, Merenyére esett a választásom. Mivel nagyon sok jót hallottam, illetve olvastam a tóról. Azonnal fel is hívtam az illetékest. Szerencsémre volt szabad hely. Az 1/1-es helyet kaptuk meg. Örültem ennek a helynek, mivel éppen előtte pár nappal olvastam egy cikket erről a helyről. Elegendő információval indultunk meg szombat délelőtt a tóhoz, ami 200 km-re van lakhelyemtől. Információ alatt értem pl.: Vízmélység, mederviszonyok, iszapréteg, etetések távolsága stb.. Délre pontosan odaértünk a tóra. Szerencsémre még ott találtuk az éppen pakoló előző foglalókat. Gyors ismerkedés után, kértem pár tanácsot. Elmondták, h nagy az iszapréteg, ezért hosszabb előkét kell használnom. Megmutatták, hogy kb. merre volt az etetésük. Aminek örültem, mert feltételeztem, hogy 1 hét alatt, amíg ők ott voltak rendesen kifürdették az etetések helyét, ami igen előnyös. 3 bottal álltam neki a túrának. Kipakolás után első dolgom volt, hogy elhelyezzem a bójákat és megkezdjem az etetést. Balról jobbra fele csökkent a bóják parthoz való távolsága. A bal szélső bójám inkább közelebb volt a túlparthoz, mivel szemben nem horgásztak, így nem zavart senkit sem. A középső bója körülbelül középtáj helyezkedett el. A jobb szélsőt pedig a tó közepétől visszább valamivel. A bóják között körülbelül 30-40 méter távolságot hagytam. Ezután következet a botok összeszerelése majd a csalizás.

Végre

A csalikat előre bedippeltem, süllyedőket és a pop-up golyókat egyaránt.

Végre

Süllyedőnek 20-as RedArmy-t raktam fel kikönnyítve Monsterfish pop-up-al. A 2. botra Szinte ugyanez csak 2 db süllyedő egy pop-up-al. A 3. boton 1db 20 mm-es oldódó halibut pellet, 1db RedArmy pop-up. Ebben annyi volt a trükk, hogy mivel oldódó, ezért egy idő után átcsúszik rajta a hajszál előke gumi. Ezért Kettévágtam a pop up golyót, és a 2 fél közé raktam be a pelletet.

Végre

Minden ilyen fajtapróbálkozást leellenőrzök a vízben, hogy megbizonyosodjak róla, hogy éppen nem süllyed-e nagyon, vagy nem lebegteti-e meg túlságosan. A vastag iszap miatt egyáltalán nem csaliztam süllyedővel, minden csalit kikönnyítettem, hogy minél könnyebben felbírják szippantani a pontyok. 2 boton sima csomómentem kötést, egy átlátszó zsugorcsővel alkalmaztam. A 3. boton pedig karom végszereléket. Végig mindent dippeltem, halas rákos ízű dippel. 1 Órán belül meg is volt az első kapás, a pelletes szerelékre jött egy 9 kg-os potyka, aminek nagyon csúnyán meg volt szaggatva a szája.

Végre

Ezzel a hallal már megdöntöttem egyéni rekordomat. Ami miatt már eleve megérte eljönnöm, de mégis csak a 10 pluszos kavargott a fejemben. Éppen Csabinak dicsekedtem az első hallal, mikor egyszer csak nagy szél kezdett el fújni. Csabi mondta"pacázzál csak, ez a szél majd meghozza a nagy halat". 10 perce se volt, hogy leraktuk a telefont a középső boton kapás. A nagy szélvihar miatt állkapásnak gondoltam, ezért vártam, és lejjebb engedtem a swingert, ami azonnal visszafeszült. A nyelető fék kikapcsolása után ráemeltem, és éreztem, hogy nagy hal van rajta.

Végre

Végre

20 percig csak a lead core feléig bírtam felhúzni a halat, közben 3-4 alkalommal próbált bemenni a partszéli nádba. Szerencsémre mindig visszabírtam fordítani pár centivel a nád előtt. 25 perc után sikerült megpipáltatni, mikor megláttam 100%-ra tudtam, gondoltam magamban "végre 10 felett, de lehet, hogy 20 felett!" Rá pár másodpercre már a szákban csapkodott a szépséges tükörponty. A hal 1db RedArmy süllyedő, és 1db Monsterfish lebegőre jött. Folyton egy gondolat járt az eszemben, talán 20 felett van. Gyors le is nulláztam a mérleget és lemértük. A ponty súlya 19. 80 kg.

Végre

Végre

Nincs 20 felett, de nem gond 10 felett van, és ezért jöttem. Nagyon nagy boldogság fogott el. Sokáig utána csak az járt a fejemben, h "végre 10 felett, végre 10 felett".

Végre

Fotózás, és sebkezelés után visszanyerte szabadságát.

Végre

Újracsaliztam, PVA hálót megtöltöttem, és azonnal húztam vissza a középső bójához a szereléket. Szombati napon még 4 db halat fogtam ebből 2-őt az éjszaka folyamán. Ezek mind 10 kiló alattiak voltak. Vasárnap reggel 7 órakor erős húzós kapásra figyeltem fel. Egy 13.50kg-os pontyot segítettem partra.

Végre

Egy kicsivel több, mint 1 órára rá, egy hasonló méretű 13. 87kg-os pontyot fogtam.

Végre

Ezután délutánig nem volt kapás, egészen negyed 3-ig. 5. 23kg-os pontyot fogtam, itt már süllyedő RedArmyt 1 kis 16mm-es epres pop up-al könnyítettem ki.

Végre

Gondoltam egyet, h megpróbálok szelektálni. Már 2db süllyedő RedArmyt könnyítettem ki Monsterfish lebegővel, hátha jön valami nagyobb is. Éppen, h visszaértem a csónakkal, befeszítettem a zsinórt, felraktam a swingert de már be sem bírtam állítani, mert elhúzta egy gyönyörű szép 11. 20-as tükrös.

Végre

Szinte valósággal állíthatom, h imádják a CFB-s bojlikat. Sötétedés előtt behúztam a szerelékeket, frissíteni a csalikat. Megejtettem sötétedés közeledtével a magos etetéseket, pár szem bojlival, és halibut pellettel megspékelve. Ezen a napon még 9.49-es potykát fogtam éjjel 23.45-kor. Hétfői napon éjfél után kicsivel 8.66-os pontyot segítettem partra, majd utolsó halam hajnali 3-kor jelentkezett, ami egy 12.56-os tőponty volt. Meg kell jegyeznem, hogy 13 pontyból, 2 volt tőponty. Az idő nagyon viharos szeles volt, megnehezítette a behordást, a sátorozást, ezért a jó öreg terepjáróba kényszerültünk aludni. A rod-pod is nem 1-szer határán volt a felborulásnak. De az időjárás viszontagságainak ellenére, nagyon jól éreztük magunkat.

Végre

Végre

Halak természetesen mind épségben visszanyerték szabadságukat, és nem utolsó sorban meg kell jegyeznem, h mind ez nem sikerült volna, CFB golyók, és tökéletesen ügyes segítő nélkül, aki barátnőm volt. Mindenkinek, főként kezdőknek hasonló élményeket kívánok!


Üdv Zvertyel Norbert (Zvetyi)