Hullámok hátán!

Amikor beneveztünk a Max Carp-HOFESZ-re tudtuk, hogy számunkra ez lesz az év megmérettetése. Már a versenykiírásban mindenkit a nagyhalas pecára ösztönző szabályok, ill. a víz halállománya egy jó kis derbit ígért. Tanakodtunk a stratégián, de mivel még nem jártunk ezen a csodálatos környezetben lévő hatalmas víztárazón, ezért úgy döntöttünk nem agyalunk túl sokat, egyszerűen elmegyünk és pecázunk.

A 30kg bojli csali limit miatt ezzel sem volt túl sok problémánk. A Deep Sea World-öt és Red Army-t hívtuk segítségül eme kaland társaiként. Aztán végre eljött az indulás napja.

Hullámok hátán!

Hajnali kelés és keresztülszelt fél ország után csípős hideggel fogadott minket a szinte tükörré simult, ideiglenes otthonunk. Pár kedves szó és a jó kedélyű sorsolás után, indultunk a tó gát felőli oldalán fekvő második állásra. Nem tudtunk az állásról semmit, és hogy ne is legyen olyan könnyű dolgunk, a kipakolás folyamán meg is érkezett a beígért északi szél. Aki többet jár erre a vízre az talán nem úgy állt volna a partján mint mi, de megmondom őszintén, akkor is felvettem volna a mentőmellényt, ha nem lett volna kötelező. Igazi nehézséget talán nem is vízen történő közlekedés jelentett, hanem a tó sekély partszéle miatt történő 20m-es evezés, amire szükség volt a motor biztonságos leengedése miatt.

Hullámok hátán!

A radarra túlságosan nem támaszkodhattunk, mert a hatalmas hullámok miatt fars és zavart képet kaptunk, így maradt a jó öreg tapogató módszer. Azt tudtuk, hogy kopogós kemény aljzatot nem fogunk találni, ezért próbáltuk minél vékonyabb, lágy iszapra tenni a bójánkat. Találtunk is a parttól 160-180m-re, kb. 5-10cm vastag, puha „homokot". Mivel a 30kg kevés az egyhetes sávetetéshez ezért azt találtuk ki, hogy első nap kétszer megszórjuk a területet viszonylag nagy mennyiséggel, amit csak halanként pár szem bojlival pótolunk. Nem akartuk ott tartani a halakat, inkább a környékre tévedő nagyobbakból akartunk elcsípni párat.

Hullámok hátán!

Éjszaka teljesen elállt a szél, újra csalizás és már említett második nagyobb etetés után ittunk pár pohárral, Szabolcs barátom harmadik x-be lépése alkalmából, melynek napja előző nap volt. Aztán kicsit megfáradva tértünk nyugovóra. 2-óra környékén a kapásjelzőm ébresztett. Amikor a hal fölé értem, a komótos mozgásból már tudtam, mérhető példány küzd a damil végén. Jó 25 perc múlva már az egyik kezemben az újra a helyére kerülő bottal másikban a hallal, fogadtak a többiek a parton. Eltároltuk a halat és nyugtáztuk, hogy „menni fog ez". Hajnalban ismét vízre kellett mennem, megküzdeni első vendégünk testvérével. Ő is zsákban végezte pár órára, így a reggeli mérlegelést két hallal vártuk.

Hullámok hátán!

Hullámok hátán!

Napközben ismét jött a szél, ezért úgy döntöttünk nem járjuk fölöslegesen a vizet, hisz a stratégia működni látszott és így legalább volt időnk jobban körbenézni, milyen csodálatos helyen is vagyunk. A délutáni sziesztát Szabolcs jelzője szakította félbe. Nem mindennapi élmény volt a hullámok hátán szörfözve megküzdeni barátom első halával.

Hullámok hátán!

Hullámok hátán!

Éjszaka ismét az ő jelzője szakította meg az őzek által rendezett koncert varázsát. Egy nagyon kemény harc után, melyet a természet elemeivel vívtunk, akik tudatni akarták velünk, hogy milyen kis porszemek is vagyunk mi az ő játszóterükön, a motor 5-dik fokozatát evezővel kisegítve, sikerrel szákoltuk meg a negyedik halunk is. Viszont másnap Természetanya is fokozatot váltott, éppen ezért a szervezők megálljt parancsoltak a csónakhasználatnak egészen délután 16-óráig. A négy jelentkezővel ekkor a második helyen álltunk. A holnapi új etap kezdete előtt mindenképp szerettük volna, ha megvan az öt fotogén élőlény, mert a keresztben lévő pályákról, ahová nekünk húznunk kellett, gyér fogásokról kaptunk híreket. Ezért mindent szépen újra a helyére tettünk, bízva az előttünk álló éjszakában. Talán éjfél lehetett mikor egy füttyszó tudatta velem, hogy én következem. Bár hivatalosan már vízre lehetett menni, én mégis úgy döntöttem, megpróbálok megküzdeni a partról ellenfelemmel. Derékig a vízben, merítővel a vállamon én kerültem ki győztesen a párharcból, és a holdfényes éjszakában zsákoltam el az élre állásunkat jelentő gyönyörű tövest.

Hullámok hátán!

Hullámok hátán!

Reggel az újrahúzásnál már tudtuk hogy mi vezetünk, de azt is tudtuk, hogy a játék neve mostantól: „na, most mutasd meg". Az új táborunk a kíméleti mellett az 1-es tábla elé költözött. Jónak gondoltuk a helyet, mert ha a beígért front megérkezik és eláll a szél, elkezdenek működni a sekélyebb pályák is, de azt nem reméltük, ami következett. Igazunk lett. Nappali nyárias meleg párosult hideg éjszakákkal, de ami számunkra a lényeg volt, hogy teljes szélcsend, tükör vízzel. Nappal egyetlen kapásunk sem volt, viszont mikor sötétbe borul a táj, egymás után szólaltak meg jelzőink. Reggelig folyamatosan dolgoztunk. Kb. 10db halat fogtunk 9-10kg körüli átlagsúlyban.

Hullámok hátán!

Hullámok hátán!

A történet ugyanúgy folytatódott, mint az előző nap, nappal kellemes főzőcskézés, sziesztázás, éjszaka munka és munka. Az etetés mellé 8-10m-el történő horgászattal fentebb bírtuk vinni az átlagsúlyt egészen 12kg-is. Viszont mivel a legkisebb mért halunk 12,80-volt így egymás után engedtük vissza a szebbnél szebb pontyokat. Abban bíztunk, hogy a nagy számok törvénye alapján, beköszön egy igazán „nagy szemű". Bár még mindig vezettünk, de láttuk, hogy szemben velünk a román csapat is fogja a halakat és ügyesen tornássza egyre előrébb magát. Tudtuk mindenképp fognunk kell egy jobb halat, így bár már nagyon fáradtan, de nekikezdtünk az utolsó estének.

Hullámok hátán!

A már megszokott átlag mellett sikerült fognunk egy 14kg fölötti halat, így a remény még megmaradt. Egészen a reggeli hírekig, mikor is megtudtuk, hogy szemben a srácok átvették a vezetést. Így az elegáns második helyen zártuk ezt a fantasztikus hetet.

Hullámok hátán!

Összességében elégedettek vagyunk így is. Úgy gondoljuk, hogy ebben a mezőnyben, egy ilyen vízen, rettentő jót pecáztunk. Rengeteg jó halat fogtunk és nagyon jól éreztük magunkat és ez a legfontosabb.

NEWZOO-CFB Team Cseh Arnold, Dr. Tóbi Szabolcs és Cseh Tamás

Hullámok hátán!