Háromfai kaland

Tavalyi év második túrája a legendás Háromfai víztározón került sor május elején. Egy régi álmom teljesült ezzel , hogy eljuthattam a délvidékre horgászni.

 

Háromfai kaland

Ez egy közös horgászat volt barátokkal közösen megtervezve. A tározón 3 állást foglaltunk le közösen melyek a 11-12-13 as helyek voltak. Kori és Tibi barátom már egy nappal korábban pénteken elfoglalták a 13as állásukat én szombaton érkeztem meg a 11 es helyre. Később pedig kedden csatlakoztak hozzánk a 12 es helyre Peti , Nándi és Király . Keddig egyedül gondoltam megoldani minden esetleges problémát de kiderült gyorsan ez nem egyszemélyes horgászat, szükséges volt Kori és Tibi segítségére bizonyos helyzetekben. Köszönöm ezúton is.

Háromfai kaland

Táborépítést követően lehetőségem volt a vizet kicsit jobban megismernem Pálinkó Károly jóvoltából akivel ellenőriztük a törpeharcsa csapdákat miközben egy jót beszélgettünk. A csónakból tárult elém az amiért ide jöttem igazi „érintetlen" természet hangulat veszi körbe az embert itt.

Háromfai kaland

A tározón mindenféle horgászhely megtalálható nádas kis szigetek sok sok vízi növénnyel melyek közül a töklevél kimagaslik szinte képes beteríteni az egész víz felszínt esetenként mint ahogyan az jól látszik a légi felvételen is.

Gyönyörű érintetlen meghorgászhatatlan részek is vannak a tavon ahol a halak nyugodtan járhatnak és ívhatnak a növényzetre.

Háromfai kaland

Estére bevackoltam a helyemre végeztem mindennel a csalik az általam jónak vélt helyen várták a halakat. Azt terveztem , hogy kettő bottal pontyra és amurra horgászom bojlival illetve maggal amennyiben a törpék nem engedik a bojlival való horgászatot. Red Army és Green Beast bojlikat már gyártásuk során úgy készítettem el , hogy kevésbé legyen csábító e kis ördögöknek. Halolaj helyet növényi olajat használtam és kő keményre szárított csalikkal próbálkoztam. Harmadik botomat mindenképpen a ragadozóknak tartogattam. Amikor a bojlik a helyükre kerültek elővettem a spiccbotomat és gyorsan fogtam pár csalihalat amit a ragadozóknak kívántam felkínálni.

Háromfai kaland

Első éjszaka nagyon csendesen telt , 1-1 csippanáson kívül semmi mozgás nem volt.Hajnalban frissítettem , tartottam a törpéktől. Mikor a szereléket kivettem a stégen tudatosult bennem a törpék megkeserítik a horgászatomat.

Green Beast bojlit teljesen lerágták a másik boton a Red Army bojlit meghagyták de olyan csomót kötöttek az előkére , hogy azon csak az olló segített.

Nem adtam fel gondoltam majd gyakrabban frissitem a csalikat és keresem a halat különböző helyeket próbálok meghorgászni 3-4 óránként váltok.

Sötétedés előtt frissítettem a csalikat Tibi barátommal amikor épp végeztünk a második bottal , talán fél úton jártunk mikor a stégről Kori szólt , hogy siessetek mert az első botot már húzza is. Nem lehetett többet a Green Beast bojli a vízben mint 15 perc és kezdődhetett a csónakból az első háromfai ponty fárasztásom.

Pár perces fárasztás után csónakból szákoltuk meg a gyönyörű sötét tök lakó tükröst.

Háromfai kalandNagyon örültem neki első kapásra 10kg feletti pontyot fogtam itt.

Pontos súlya 10,5kg volt e szép egészséges ponty.

Háromfai kaland

Éjszakára változtatnom kellett mivel a gyakori csali cserét egyedül éjjel nem tudom végrehajtani így tigrismogyoróra cseréltem a Red Army bojlit , bíztam benne a törpék meghagyják az óvatosabb pontyoknak azt.

Második bojlis botomat is megváltoztattam , sőt átszereltem mivel úszós bot jött helyette kukorica füzérrel vártam a pontyokat.

Harmadik botom továbbra is a ragadozókra pályázott , termetes kárász veretett az úszó körül.
Este Tibivel és Korival közösen elfogyasztottunk a vacsoránkat és kellemes beszélgetések közepette vártuk a halakat. Aznap éjjel egy kapásom volt az úszós szereléken. Tibi érkezett a segítségemre , csónakba ugrottunk és mentünk a hal felé mivel addigra már igencsak megugrott a tökösben. 15 perces fárasztás után a hal már a csónak közébe volt mikor hírtelen a csónak alá tört. Ezt sajnálatos módon a felszerelésem nem tolerálta valami jól mivel a botom első tagja szétrobbant így elvesztettük ezt a halat.

Reggelig sajnos nyugodtan tudtam pihenni mivel nem volt további kapásom.

Délelőtt újra a bojlikkal próbáltam operálni újra de mondhatni egyoldali harc volt a kis ördögökkel. Rágták faragták húzták a bojlikat szinte azonnal ahogy vízbe értek.

Ebéd után kissé viccesen indult a délutánom. Mind mindenkinek nekem is gyalog kellett indulnom a trónra ami a szomszéd helyen található. Amikor odaértem azonnal jelzett a jelzőm miszerint kapásom van az élő halas úszós szerelékre. Futás vissza erre mintha semmi nem történt volna úszó megdermedve semmi mozgás körülötte.Vártam 5 percet majd újra útnak eredtem,gondoltam ellopta a kishalat a ragadozó.

Mondhatni jó modorú volt őkelme mivel mikor visszaértem a horgászhelyemre intenzív kapásom volt futott az úszóval és már a nyeletőfék adagolta a zsinort neki. Felvettem a botot kontakt a hallal megvolt és csak megy tovább, húzza az orsó féke jól bevolt állítva gondoltam menj csak barátom. Gondolataimba már láttam talán most egy jó harcsával akadtam össze mivel igen erősen küzdött a szerelék végén.

10perc után igencsak meglepődtem mikor megpillantottam a harcsának remélt halat ami egy gyönyörű számomra óriási csuka volt.

Háromfai kaland

Óvatosan lemértük a gyönyörű ragadozót melynek hossza 95cm volt és 7,2kg volt a súlya. Ez a gyönyörű csuka rekord számomra soha nem sikerült még ekkorát fognom.

Óvatosan készítettünk pár fényképet majd vissza engedtem .Amint a vízbe elmerült lassan eltűnt a szemem elől teljesen beleolvadt a környezetébe ez a csodálatos hal.

Háromfai kaland

Amint besötétedett a pontyok megélénkültek már messziről lehetett hallani locsogtak forogtak a vízfelszín közelében. Nem sokkal később tigrismogyoróval csalizott botomon lassú kapás jelentkezett .Pár perces fárasztás után bosszantó módon a merítés előtt fordult le a horgomról a kora esti vendégem.

Búsulni nincs idő gondoltam gyorsan újra csaliztam ellenőriztem a szereléket , horgot és mehetett vissza a jónak vélt helyre.

Talán 5 perc telt csak el mikor kapás szakítja félbe Korival való beszélgetésemet. Gyorsan a botot felveszem és érzem erősen fickándozik a látogató a horgom végén. Pár perces fárasztás után Kori megszákolta a szép 6kg körüli tövest . Igazán örültem ennek a halnak és gyorsan készítettünk egy közös képet.

Háromfai kaland

Éjszakára nagyon bíztam hátha majd most eljön az én harcsám,friss dévér került fel csaliként. Második botot újra tigrissel csaliztam ez kb 80m re lévő helyre került ott vártam a pontyokat vele. Harmadik botra újra úszós szerelék került , ismételten a sorsot kívántam magam ellen kihívni a közeli bokros tökös részt meghorgászva.

Természetesen erről a helyről érkezett újra erőteljes kapás éjjel 11 órakor. Tibi érkezett a segítségemre és csónakból próbáltuk kifárasztani a halat. 5 Perce voltunk már vízen ,Tibi evez én felveszem a zsinórt , de szinte minden percbe méterenként akad el a zsinórom a víz alatti tök szár dzsungelba. Egy ilyen tökszárról próbálta meg kiszabadítani a zsinórt Tibi , amikor a tökszár felszakadt és a lendülettől ahogy a nagykönyven megvan írva felfordultunk a csónakkal kb 70méterre a parttól.Éjjel 11 óra tájban ez volt csak a meglepetes....

Egy szempillantás alatt történt az egész mondhatni,időnk sem volt gondolkozni azonnal megragadtuk a csónakot és felfordítottuk azt.

Következő pillanatban éreztem csak a hűvös vizet ahogy eláztatta teljesen a ruházatomat és próbáltunk segítséget kérni Koritól de válasz nem érkezett a „segélykérésünkre" így hát kievickéltünk hal nélkül , kissé meggyötörve.

Utólag a parton már jót nevettünk derültünk a történteken , de járhattunk volna sokkal rosszabbul is! Vízen mindig körültekintők legyünk mi sem gondoltunk rá , hogy megtörténhet ez de 1 pillanat alatt máris a vízben voltunk.

Megszárítkoztunk és vidáman beszélgettünk majd próbáltunk kicsit pihenni hajnalban.Pihenésünket reggel 6 kor egy hírtelen mondhatni semmiből jött kapás szakította meg. Kori immár segítségemre sietett és közösen sikerült megfogni ezt a gyönyörű hosszúkás tövest.

Háromfai kalandSúlya kereken 9kg volt.

Háromfai kalandÓvatosan visszaengedtem a tövest , háttérben a nagy „csatát" megélt csónak látható

Hétfői nap nagyon csendesen telt csodáltam a Háromfai napfelkeltét hajnalban volt bőven időm a természetet figyelni pihenni.

Háromfai kaland

Háromfai kalandCsónakkal felfedező útra mentem és csodáltam az érintetlen természetet ami elém tárult.

Háromfai kaland

Hétfő kapás nélkül eltelt , nem idegeskedtem pihentem egy jót és még előttem állt pár nap.
Kedden reggel kapásra ébredtem melynek elkövetője egy újabb 9kg súlyú töves volt.

Háromfai kalandÁlmos képet készítettünk róla Tibivel majd mehetett is vissza.

Ekkora már teljesen lemondtam a bojlik használatáról mivel a törpéket képtelenség volt lerázni. Magokat pedig jóval később vagy szinte nem is bántották így megmaradtak a pontyoknak.
Ezt a halat is egy új helyről fogtam egy kis tökös tisztás szélét etettem ahol kevés iszappal volt borítva az aljzat.

Háromfai kalandEzt a helyet etettem folyamatosan kevés tigrissel.

A nap folyamán megjöttek a srácok a 12 es állásra is. Peti azonnal azonnal egy 10kg feletti pontyal nyitott az este folyamán.
Másnap Peti átköltözött mellém így minden álláson 2 fő horgászott kényelmesebb volt mindenkinek , több hely és segítség is jutott így .
Petivel elhatároztuk , hogy közösen csónakba szállunk és próbálunk új helyeket keresni valamint a lerakott törpeharcsa csapdákat is ellenőriztük.

Háromfai kalandHorgászhelyem a vízről nézve

Majd minnék jobban eltávolodtunk a helytől úgy mutatkoztak meg a különféle részek a tavon.Vannak nagy nyílt tiszta terepek majd töklevél és nádas úszó szigetek.

Háromfai kalandAhogy a tározó hátsó része felé közeledtünk úgy lett a terep egyre varázslatosabb vadabb.

Háromfai kalandBokros nádas kis szigetek egyre sűrűsödő növényzet jellemzi ezt a részt ahol a halak igazi paradicsomot találnak.

Háromfai kalandMinden békés és ragadozó hal menedéket talál itt és szaporodni ívni is tudnak ebben a környezetben ami a jövő záloga.

Háromfai kaland

Lassan vissza indultunk a horgászhelyünkre mivel bíztunk abban , hogy majd az esti órákban a halak aktívak lesznek.

Mikor visszaértünk felcsaliztam és a már említett kis tisztást horgásztam meg 1 bottal tigrissel csalizva.

Nem telt el sok idő intenzív kapással jelentkezett a tisztáson táplálkozó vendég.

Háromfai kalandPár perc alatt a fényképezőgép előtt volt a legkisebb Háromfai tövesem.

Fertőtlenítés után úszott is tovább a kis virgonc töves . Kevés tigris került a kis tisztásra bízván , hogy majd a nagyobb testvérei is felkeresik a terített asztalt.
Következő kapás viszont a másik helyről érkezett ami távolabb kb 130m re volt a stégtől.Kapás nagyon intenzív húzós volt , botot felvettem és a halam csak ment ment a messzi messzeségbe. Már 10 perc eltelt a fárasztásból de még nem tudtuk megpillantani a halat. Mindvégig abban a hitben voltunk , hogy igen Ő lesz az talán egy gyönyörű 15kg feletti pikkelyessel hozott össze minket a sors. További 5 perc telt el mikor megpillantottuk a tükröst az lebukni igyekvő nap fényében. Nem akartam elhinni elsőre Te Te vagy az aki ilyen erővel védekezel és harcolsz az életedért ?

Háromfai kalandNagyon örültem a roppant erős tükrösnek mely kereken 7kg volt „csak" , kicsi a bors de erős

Vacsoránkat elfogyasztottuk majd vártuk az éhes halakat.
A kis tisztáson felkínált tigismogyorót az éjjel két szép töves húzta el melyekről reggel készítettünk egy közös fotót.

Háromfai kaland

Csütörtök csendesen telt pihentünk főztünk és takarítottunk kicsit, tök szárak szakadtak fel pár helyen azokat összeszedtük ne okozzon gondot majd fárasztás során számunkra.

Háromfai kaland

Képen jól látható milyen vastag erős szára van a töklevélnek.
Pénteken úszózva kárászokkal rendeztünk egy kis versenyt Petivel.
Közben állandóan ott motoszkált a fejemben a gondolat mi lehet a gond miért nem tudtam az elmúlt napok alatt egy harcsa kapást sem kicsikarni?

Háromfai kaland

Óriás antennás szerelékemre mindig friss jól verető csalihalat tettem és bíztam benne talán majd most eljön az én harcsám.
Ahogy jött a szürkület felgyorsultak az események pontyos botokat frissítettük az utolsó éjszakára

Háromfai kaland

Este 11 kor csicseregni kezdett a pontyos jelzőm , rövid fárasztás végén fényképeztük a 9kg súlyú tövest.

Háromfai kaland

Az eső lassan csepergett egész éjszaka miközben csak kettőt „vakkantott „ a harcsás jelzőm. Azonnal felpattantam és rohantam a bothoz , Peti is azonnal ott állt mellettem.
Megmerevedve néztük a botot , füleltünk de semmi totál csend az egész tavon .10 percet várakoztunk majd visszafeküdtünk pihenni. Éppen csak kinyújtottam a lábamat amikor a jelző szinte felrobbant folyamatosan ordított , kapás-kapás erre vártam vágytam.Mire a bothoz értem majdnem levette az állványról azt gyorsan csónakba ugrottam Peti barátom már mögöttem volt és indultunk az éjszakába az álmom után.
Szivem a torkomba dobogott adrenalin szintem maximumon volt ez az az érzés amiért horgászom hosszú évek óta. 15 perces kemény fárasztás után sikerült életem első Háromfai harcsáját a csónakba emelnünk.
Leírhatatlan boldogság öröm öntött el , sikerült erre vágytam egész héten.

Háromfai kaland

Sikerült gyönyörű pontyokat sőt csukát is fognom de az öreg bajszosra vágytam.
Reggelig ideiglenesen rabságra kényszerítettük a számomra gyönyörű 14 kg –os harit.

Háromfai kaland

Háromfai kaland

Hatalmas szája van ennek a fiatal harcsának is a tározó csúcs ragadozója .
Örömmel engedtem vissza és reméltem magamban egy nap majd talán sikerül egy nagyobb egyedet is fénykép elé állítanom.
A harcsa után jött a slussz poén amikor a frissen kicserélt kárásszal sikerült fogni egy 3kg csukát a harcsázó cuccal.

Háromfai kaland

Nappal már csak a pakolással voltunk elfoglalva amivel délre végeztünk is és szomorúan de örömmel gondoltunk vissza az elmúlt szép élményekre amit Háromfa ajándékozott számunkra.
Ha röviden szeretném összefoglalni ezt a horgászatot akkor csak azt tudom mondani
Csodálatos víz , környezet , nagyszerű társaság és gyönyörű egészséges halak.
A társaság minden tagjának sikerült 10kg feletti pontyot fognia sőt sikerült Király barátunknak egy gyönyörű amurt zsákmányolnia , Tibi nagy amurja ami meglépett tőle jövőre is várja.

Köszönöm srácok a segítséget , köszönöm Háromfa a felejthetetlen élményeket!
Hamarosan visszatérek!

Horgászbaráti üdvözlet

Bata László
Carp Friend Baits Team / Barátságban a halakkal /