72 óra tavasszal

Tavasszal egy 72 órás túrára indultunk társammal egy ismert hazai horgásztóra. A horgászat fantasztikusan sikerült!
Túránk kezdetén még napsütéses időnk volt, ám ez nem sokáig volt így. A bójákat 110 méterre helyeztük el, ahol a víz mélysége körülbelül 3 méter. Ezt a távolságot még könnyen meg tudtuk dobni.

72 óra tavasszal


Horgászhelyünk

Etetésre és csalizásra CFB Red Livert vittem magammal 16, 21 és 26 mm-es méretben. A 16-ost etetésre használtam, a 21-essel napközben csaliztam, míg a nagy méretű golyókat éjszaka vetettem be, bízva a szelektáló hatásban. A cél természetesen a nagy halak megfogása volt, nem a sok kapás kicsikarása.

72 óra tavasszal
Kapásra várva

Este 10 óra körül érkezett az első halunk, egyben túránk legnagyobb pontya is, melynek súlya 23.35 kg volt!

72 óra tavasszal
Éjszakai fotózás...

72 óra tavasszal
Nappal is szép halakat sikerült fogni.

A halak kapókedve az éjszaka betört hidegfronttal megnövekedett, sikerült még fogni jópár szép halat, köztük 2 db. 20+-ost is! A hidegfronttal megérkezett az eső is, kisebb-nagyobb záporok, zivatarok formájában, így a túránk hátralévő részén dagonyáztunk a sárban, de nem bántuk, mert a halak kárpótoltak!

Jöjjön pár fénykép a szebb halakról!

72 óra tavasszal
20.45 kg, Red Liver

72 óra tavasszal
21.50 kg, szintén Red Liver

72 óra tavasszal
19.20 kg, Red Liver

72 óra tavasszal

Sziksz Zoltán
CFB Team

 

Vonalban