Hétvégi gyorspeca

A május eleji hosszú hétvégének köszönhetően végre eljutottam pecázni, először az egyik holtágon próbáltam szerencsét, egy rövid egy éjszakás horgászatra ugrottam csak le melynek eredménye három ponty és egy amur lett. Ezután pakoltam és indultam is a Decsi homokbányatóra egy két napos horgászatra...

 

Hétvégi gyorspeca

Erre a hétvégi horgászatra jó barátom, Bogdán Dávid ( Csoki ) is elkísért. A tavon rajtam kívül két régi ismerősöm Hepp Csaba és Prohászka István is horgászott. Még sötétedés előtt bepakoltuk cuccainkat a kiszemelt helyre, de horgászni már nem tudtunk, mert elkezdett esni az eső így a sátorba visszahúzódva, próbáltuk átvészelni az égi áldást . Már legalább egy órája esett, amikor a mellettem lévő kb. 30m-es partszakasz annyira felázott az esőnek „köszönhetően"hogy hírtelen lecsúszott, ezért kicsit meg ijedtünk, hogy a sátortól 2m-re leszakadt egy jókora partszakasz.

Hétvégi gyorspeca
Jól kezdődik a peca

Ahogy besötétedett elállt az eső, így el tudtam kezdeni végre a horgászatot. Csalinak Red Army-t, Drakula-t és Full Livert hoztam, a bojlikon kívül hoztam még magmixet is mely tartalmazott tigrismogyorót, kukoricát, kölest, csemegekukoricát, csicseriborsót, kendermagot és búzát. Az etetést a tó közepén alakítottam ki kb. 3-4kg magmixet és kb. fél kg Red Army, Full Liver és Drakula golyót szórtam szét szőnyegszerűen elterítve a fenéken. A botok bedobása után nem sokkal megérkeztek az első kisebb pontyok, majd hajnaltájt elhallgattak a jelzők. Reggel, ahogy kivilágosodott Csoki barátom fogott egy 7-es tövest, mely gyors fotó után úszhatott is tovább, ezután megszórtam a meghorgászott helyet újabb 3-4kg magmix-el és fél kg golyóval. Az etetés után 2-3 óra kapástalanul telt el, először a Full Liver-re volt érdeklődő egy kisebb ponty személyében, majd a Red Army-t húzta el egy 9.80-as amurocska.

Hétvégi gyorspeca
reggeli ébresztő

Hétvégi gyorspeca
Red army 9.80kg

Az amur után újradobtam a Red Army-s botot, de sokáig nem volt érintetlen, maszatolós kapást követően egy jász keszeget csíptem nyakon a darabosabbak közül, 0.97kg-ot mutatott ez a ritka szép hal. Még kint volt az egyik botom, amikor a másikon is kapás jelentkezett egy 5-ös körüli töves személyében. Ezután újracsaliztam és újradobtam a botokat. Az időjárás ezután sem kímélt minket, továbbra is be volt borulva, szerencsére az eső nem esett egészen sötétedésig, de ne szaladjuk ennyire előre mert a nappal mozgalmasabbra sikerült mint az éjszaka. A Full Liver-es szerelékem 1 órája lehetett bent, amikor lassú húzós kapásra lettem figyelmes. A bot megemelése után éreztem, hogy ez szebbecske lesz, mint az előző halak. Tíz perces fárasztás után a merítőmbe csusszant egy szép vaskos tükrös. Nem kapitális, de mégis szép hal, a mérlegen 10.50kg-ot mutatott, pár fotó, és puszi után úszhatott is tovább.

Hétvégi gyorspeca
Red Army-s jász keszegem

Hétvégi gyorspeca
Full Liver 16mm+ fél Monster Fish pop up pasztázva

Hétvégi gyorspeca
És az eredmény

A szerelékre felakasztottam egy előre felcsalizott előkét, és már repült is az etetés felé, közben barátomnak is kapása volt melynek eredménye egy 7-es tükrös lett. Az etetésre már szépen beálltak a pontyok mivel az amur megfogásától kezdve csöveztem félóránként illetve kapásonként 5-10 szem golyót az etetésre, hogy folyamatosan itt tudjam tartani valamivel a halakat. Ennek köszönhetően délutánra felgyorsultak az események, volt, hogy egymás után sültek el a botok, de volt olyan is hogy több mint egy órás szünet volt. A legtöbb hal 3-6kg között volt, de voltak 8-9-es és 10 felettiek is. Ez egészen sötétedésig így folytatódott, ekkor már sötét felhők kezdtek gyülekezni körülöttünk és a szél az eső illatát hozta felénk, de az eső előtt még sikerült elcsípnem a jobbos botommal és Red Army-val villás farkú barátomat. Majd elkezdett újból esni az eső, ami kicsit aggasztott minket, mivel ha esik akkor megfelelő jármű nélkül innen se ki se be.

Hétvégi gyorspeca
Full Liver 18mm + Monster Fish pop up

Hétvégi gyorspeca
Kapásra várva

Hétvégi gyorspeca
Drakula-glm 10+

Hétvégi gyorspeca
Cfb pineapple pop up

Hétvégi gyorspeca
Barátom harcias nyurgája

Hétvégi gyorspeca
fehér koi, fehér pop up-al

Hétvégi gyorspeca
villás farkú barátom, Red Army

Az utolsó éjszakára készülve nagyobb golyókat fűztem a horog alá ezzel próbáltam valamelyest szelektálni a halak méretén, továbbá úgy voltam vele, hogy ha el kell ázzak, akkor talán egy szebb ponttyal ázok majd el. Tíz óra után nem sokkal a Red Army-s botomról szép lassan elkezdte húzni valami a zsinórt, felültem az ágyon de már tudatosult is bennem hogy kint még mindig szakad az eső, így nem volt más hátra mint előre! Halam szépen védekezett, de 10 perces csata után a merítőmbe csusszant egy szép arányos 10 körüli vagy talán feletti töves, mérés és fényképezés nélkül útjára engedtem a sötét rejtélyes vízben. Az eső továbbra se látszott csillapodni, éjfél körül újabb kapásra riadtam az előzőnek a testvére volt csak ő tükrös volt. Egy óra körül társamnak is volt kapása egy szép 8-as nyurga személyében, majd ismét én következtem egy óra múlva. A bot megemelése után szépen ment a hal, de próbáltam rövidre vinni a fárasztást, mert már teljesen el voltam szinte ázva, 10 perces csata után a merítőmben landolt egy szép kerek tükrös, a szája szélében pedig ott lógott a 24es Full Liver + Monster Fish pop up. Ez a hal nagyobb volt valamivel, mint az előzőek így utólag mégis jobb lett volna ha talán megmérem. Ezután a hal után nem volt több kapásunk, de nem is bántam jó volt ez így is. Reggel vissza volt még a neheze, a sáros cuccokat összepakolni és keresni valami megfelelő járművet, amivel kijutunk a sártengerből. Rövid időn belül meg is jött a segítség, így kocsiba pakolás és indulás haza. Hamar eltelt ez a rövidke két horgászatra szánt napunk, de jól éreztük magunkat, igaz nem egy több száz hektáros vadvízen voltunk, de a kevés horgászatra szánt két napunkat ki tudtuk használni és még pár szebbecske halat is sikerült fognunk a Cfb golyóknak és Horváth Csaba barátombak köszönhetően. Kívánok mindenkinek legalább a miénkhez hasonló horgászatokat.

Horgászbaráti üdvözlettel: Karaszi Zsolt ( Bojlis Zsolti )
Cfb Team