FEEDER METHOD: Versenyt nyerni CFB-vel

A 2015-ös évben használom, tesztelem a CFB termékeit, nagyon jó eredménnyel. Feederezésben a legtöbben a most igen népszerű, method módszert használják. Én is előszeretettel használom, főként pontyos versenyeken. Idén többször megméretettem magam, és egész jó eredményekkel, de még a dobogó legfelső fokára nem sikerült állnom. Tehát ez a cél adott volt, soron következő versenyen meg a lehetőség.

El is jött a verseny napja. Az igazsághoz hozzátartozik, ez a kedvenc, és egyben általam legtöbbet látogatott tó, így nem ismeretlen, ráadásul még előző évben meg is nyertem ezt a versenyt, így vándorkupa nálam volt, még egy ok, hogy még jobban akarjak nyerni.

A versenyre úgy készültem, hogy methodozok, halas etetőanyag, csalinak pedig csali tüskén pellet, bojli. Csak egyszerűen… Ezt készítettem elő a verseny délelőttjén, és már repült is a kosár, halra várva. Sajnos az első órában eredménytelenül. Több csalit is próbáltam, majd egy fecskendőt elővéve, halkivonatot nyomtam minden dobás előtt a kosár belsejébe, és kívül is volt pár csepp.

 

Versenyt nyerni CFB-vel

Pár csepp, és a halak már szíves örömest veszik fel a csalit

 

Versenyt nyerni CFB-vel

Várakozás feszült pillanatai

 

Versenyt nyerni CFB-vel

Minden ponty értékes pontokat ért

 

Ez a változtatás meghozta az eredményt, már jöttek is a halak. Egy kevés íz fokozás, és a környéken levő halakat táplálkozásra lehet is bírni. Mert egyébként a verseny során kb. 5 méter átmérőjű körbe dobáltam, nem a klasszikus kereső horgászatot erőltettem.

 

Versenyt nyerni CFB-vel

A verseny utáni napokban sikerült nagyobb halakat is horogra csalnom a módszerrel

 

Versenyt nyerni CFB-vel

Menj utadra… !

 

 Egymás után fogdostam a halakat, viszont folyamatosan váltottam a csalit, hol SunShine Pineapple került a csali tüskére, hol Full Liver 10 mm-es bojli. Így garantáltam azt, hogy érdekelje a halakat a csali. Bár néha lemaradt a kosárról a halkivonat „befecskendezés”, ekkor egyébként a kapások pár perccel később jöttek.

Összességében sikerült fognom e módszerekkel 16 kilónyi halat, és egy első helyet. Azt gondolom ez az eredmény nem rossz.

 

Versenyt nyerni CFB-vel

Nyereményátvétel közben

 

Versenyt nyerni CFB-vel

A díjazottak

 

Versenyt nyerni CFB-vel

Szép nyeremények (1. hely, és a legnagyobb hal)

 

Versenyt nyerni CFB-vel

Ilyen termékpalettával élmény horgászni, köszönet Csaba!

 

Írta: Szakács Krisztián

CFB Team – Barátságban a halakkal