Pontyok a fagyos bányatóból

Elérkezett az újesztendő és fogcsikorgató hideget hozott magával. A pontyhorgászok ilyenkor elpakolják a felszerelésüket és visszagondolnak az elmúlt év eseményeire, túráira, sikereire és kudarcaira. Én is ezt teszem, de szerencsére nem kell túl messzire visszatekintenem az időben, mert már túl vagyok idei első túrámon.

Az év végi szabadságom alatt mindenképpen szerettem volna kijutni a vízpartra. Eredetileg egy Szilveszteri-Újévi horgászatot terveztem a Móri ezerjó tóra, de az időjárás keresztül húzta a számításaimat. Az indulás előtti napon felhívott Ritter Zoli barátom a rossz hírrel, miszerint a tó befagyott. Sajnos el kellett fogadnom, hogy most, számomra nagyon hosszú ideig nem fogok tudni kijutni a vízpartra.

Eltelt két nap és folyton azon kaptam magamat, hogy bámulom a szoba egyik sarkában álló, összekészített felszerelést. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Gábort a Napsugár 2 tó tulaját, és érdeklődtem, hogy horgászható állapotban van-e a víz. Nagy örömömre azt az információt kaptam, hogy a tó jelenleg jégmentes, de ez napról-napra változhat. Gyorsan összekaptam magamat és január 2-án 24 órás horgászatra indultam a Napsugár 2 horgásztóra.

Megérkezésemkor -5 fokot mutatott a hőmérő, a víz hőmérséklete pedig 3 fok alatt volt, de tudtam, hogy északára a levegő hőmérséklete könnyen leeshet -10 fokig is. A partnál lévő 2-4 méteres sávban már kezdett befagyni a tó, de nagy része még horgászható volt. Gyorsan összeraktam a felszerelésemet és csónakba szálltam, hogy helyet keressek a bójáimnak. Az alacsony vízhőmérsékletre való tekintettel tudtam, hogy most nincs értelme arra várni, hogy a halak találják meg a csalimat, hanem nekem kell keresnem őket, ezért több bóját helyeztem el különböző mélységekben és azt terveztem, hogy ezek között fogom variálni a szerelékem helyét 2-3 óránként. A hideg víz miatt Red Dream és Red Army oldódó bojlikkal készültem. Az etetés 4 szem PVA szalagra fűzött bojiból állt, és még pár szemet szétszórtam a szerelék környékén. Csaliként szintén 20 mm-es oldódó golyót használtam, egy szem pop-up-pal könnyítve.

 

Pontyok a fagyos bányatóból

 

Véleményem szerint nagyon fontos ilyen hideg vízben súlytalanná tenni a csalit, hogy a lelassult finoman táplálkozó pontyok a lehető legmélyebbre szívják az előkénket. A botok behúzása után teljesen elfagyott arccal és kezekkel behúzódtam a lakókocsi védelmébe, de itt is csak pár fokos hőmérséklet fogadott gyenge teljesítményű, öreg hősugárzóm miatt.

 

Pontyok a fagyos bányatóból

Kapásra várva

 

1 órával később finom ejtegetős kapás jelentkezett a 4 méter mélységben elhelyezett szerelékemen. Keszegre gyanakodtam és ráemelés után nem is éreztem akadást, tehát gyanúm beigazolódott. Visszahúzáskor már máshova helyeztem szerelékemet, 6,5 méteres mélységbe egy törés aljába. Mire befejeztem a műveletet, kezdett lemenni a nap és feltámadni az szél, ezért az egyébként is rohamosan hűlő hőmérsékletet még hidegebbnek éreztem. 20:00 órakor erőteljes húzós kapás jelentkezett a másik, oldódó Red Dream bojlival csalizott, 3,5 méter mélységben elhelyezett botomon. Ekkor már komoly észak-nyugati szél fújt, de nem volt mit tenni, a hal után eredtem. A hideg víz ellenére meglepően jó erőben volt, legalább 10 perc kellett hozzá, hogy szákba tereljem. Mikor megmerítettem, egyből láttam, hogy 10 kg feletti példánnyal hozott össze a sors.

 

Pontyok a fagyos bányatóból

A 2016-os év első pontya. Csali:  Red Dream bojli 20mm+SunShine PopUp

 

Gábor segítségével gyorsan lefotóztuk idei első pontyomat, majd sietve visszaengedtem, nehogy kárt tegyen benne a fagyos levegő. Megkérek minden horgászt, hogy nagyon figyeljünk oda arra, hogy ilyen hidegben a lehető legkevesebb ideig legyen szárazon a hal, és folyamatosan locsoljuk, hogy a víz ne tudjuk ráfagyni a testére. Gyorsan visszavittem a szerelékemet a halat adó helyre, és teljesen átfagyva visszahúzódtam a lakókocsi és a hálózsákom „melegébe”. Próbáltam elaludni, de folyamatosan arra ébredtem, hogy nagyon hideg van és fázom. Éppen félálomban voltam, mikor hajnali fél 3-kor húzós kapást jelzett a távjelzőm. A mély vízben elhelyezett botomról vitte a zsinórt valaki. Nem volt mit tenni, felvettem a kabátomat és kimentem az ekkor már viharosan fújó szélbe és partról kezdtem meg a fárasztást. Ez a hal is nagyon jó erőben volt, legalább 15 perc kellett hozzá, hogy a stéghez tereljem és megszákoljam, de még a bölcsőben is folytatta a ramazurit. Mivel nem volt, aki segítsen a fotósban, eltettem pontyzsákba, hogy reggel Gábor segítségét kérjem. Mivel már így is teljesen át voltam, fagyva és tudtam, hogy nem lesz lehetőségem átmelegedni, ezt a botomat már nem vittem vissza. A levegő hőmérséklete már -8 fok volt és a hőérzetemen sokat rontott a viharos szél. Egy botom még a vízben volt, ezért visszahúzódtam a lakókocsiba és megpróbáltam kicsit aludni. Reggel arra ébredtem, hogy még tovább hűlt a hőmérséklet, de legalább már a szél alább hagyott. Szóltam Gábornak, hogy segítsen lefotózni az éjszaka fogott 7 kiló körüli tövesemet. A pontyzsákban volt ideje kipihenni magát az egyébként is jó erőben lévő halnak, ezért nem hagyott magáról jó képet készíteni.

 

Pontyok a fagyos bányatóból

7 kg-os töves, -8 fokos hidegben. Csali: kikönnyített oldódó Red Army bojli

 

Nem akartam túl sokáig a fagyos levegőn tartani, ezért inkább visszaengedtem. Mindig tartsuk szem előtt, hogy a hal testi épsége sokkal fontosabb egy jól sikerült fotónál. Gáborral beszélgetünk egy kicsit, majd elkezdtem összepakolni a felszerelésemet. Ekkor tudatosult bennem, hogy mindenem megfagyott. Az orsóimon hiába volt kinyitva a fék, a dob teljesen befagyott, a pontybölcső egy álló kemény jég volt, a radarom vezetéke egy érintéstől eltört. A vízből kivett előkére néhány másodperc alatt ráfagytak a vízcseppek.

 

Pontyok a fagyos bányatóból

 

Pontyok a fagyos bányatóból

Az előkére néhány másodperc alatt ráfagytak a vízcseppek a szabad levegőn. A Red Dream oldódó  bojli láthatóan szépen dolgozott a hideg vízben.

 

Gyorsan bepakoltam az autóba mindenemet és maximumra állított fűtéssel elindultam haza. Otthon, már a meleg szobában ülve összegeztem magamban a történteket. Egy sikeres horgászatban volt részem. 3 fok alatt vízből sikerült 2 db szép pontyot fognom, az már csak hab volt a tortán, hogy 2016 első hala, egy 10 kg feletti gyönyörű tükrös volt. Nagy szerencsém volt a viharos széllel. Sokat rontott a hőérzetemen, de nélküle biztosan befagyott volna a tó. Megint megdőlt az a téves feltevés, hogy a pontyok ilyen hideg vízben nem táplálkoznak. Nem szabad megfeledkezni róla, hogy ilyenkor már nekünk kell keresni a halakat, és ha megtaláljuk, akkor kis mennyiségű, minőségi etetéssel van esélyünk megfogni őket.

 

Minden horgásztársamnak sikeres fogásokban gazdag, Boldog Új évet kívánok!

 

Borics Péter

Carp Freind Baits Team – Barátságban a halakkal