Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

A kezdeti időkben amikor először rákaptam a nagyponty horgászatra, amikor megkaptam azt a bizonyos végzetes injekciót, még a kezdeti sikerek ellenére is gyakran éreztem bizonytalanságot. Vajon jól csinálom a dolgokat? Jó a szerelék?...stb...Ezeket a bizonytalanságokat és kérdéseket szépen lassan kézzel fogható eredmények és sikerek váltották fel, ami azt idézte elő, hogy már csak nagyon ritkán éreztem hasonlót és már-már kezdte elveszíteni a dolog a varázsát. Amikor először próbáltam szerencsét az öreg folyón, olyan érzés volt, mintha életem első horgászatára érkeztem volna meg és újra bizonytalanságot, kihívást éreztem, ami nagyon megfogott és - mint kiderült a későbbiekben - a víz annyira rejtélyes, hogy amikor már valami működni látszik hirtelen fordul a kocka és minden kezdődik elölről. Folyamatosan tanulni alkalmazkodni kell az új helyzetekhez, a naponta változó vízszinthez és ami talán a legfontosabb: követni kell a halakat.

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Különleges felszerelést igényel és rengeteg időt emészt fel ez a fajta horgászat, így teljesen át kellett alakítanom a cuccom egy részét. Erősebb botokra volt szükségem, valamint kompaktabb dolgokra az állandó költözések és az 1-2 napos pecák végett, de ezek már csak a részletek…Talán mondanom sem kell,hogy az első 1-2 alkalom csak tapasztalatszerzésre volt jó, még a kapásig sem jutottunk el, sőt már azt is sikerként könyveltem el ha a szerelékem legalább 1 órát állt egy helyben. Fogalmam sem volt, hogy hova érkezik meg az etetőanyag és hogy egyáltalán ottmarad e a fenéken. Rengeteg beszórt etetőanyag még több megfigyelés és apró tesztek juttattak el szépen lassan addig, hogy elkezdtem kapizsgálni mit is csinálok valójában, és ez csak egy apró részlet ami közelebb vihet a halfogáshoz, bár ez is  hetekbe, hónapokba telt. Ezek után jött a következő probléma… vajon van e hal a környéken? Nem könnyű kérdés és csak egy módon lehet kideríteni: horgászni kell és megfigyelni, folyamatosan keresni a jónak vélt helyeket. Minden évszakban, különböző vízállásnál próbálni! Csak így lehet egyről a kettőre jutni és talán egy élet is kevés lesz egy 30-40 km-es szakasz kiismerésére!

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

Árulkodó jelek a parton amik segítenek a megfelelő helyválasztásban!

 

A természetes táplálék jelenléte fontos amit az áradás és az azutáni apadás szépen megmutat nekünk a parton, de ez mellett még nem árt figyelni a vízmélységre, az áramlatokra, visszaforgókra és olyan partszéli törésekre amik megtartják az etetőanyagot és a szereléket is. Ezeket elárulja nekünk a felszíni fodrozódás és gyönyörűen észre tudjuk venni mi történik a víz alatt, ha már ráállt a szemünk.Ha már ezeket a dolgokat felismeri az ember  egy fokkal közelebb lépett az áhított halfogáshoz, de ez még mindig nagyon kevés a sikerhez. Rengeteg kitartás és elszántság kell ahhoz, hogy a kapás várva várt pillanata bekövetkezzen.Ha már a pontyok tartózkodási helyét megtaláltuk az sem garancia a sikerre, mivel általában nem sokat tartózkodnak egy helyben és rengeteg járulékos hallal kell számolni márnák és nagytestű keszegfélék személyében.

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

A márnák nagyon szeretik a bojlit és sajnos ez azt jelenti, hogy nem sok marad a pontyoknak belőle, így folyamatosan kell etetni és pótolni az elveszett etetőanyagot. Éjszaka is akár 2-3 óránként mehet friss anyag a területre mert a víz is ellenünk dolgozik és a már említett halak is szedegetnek belőle bőségesen. Etetésre kizárólag bojlit és főtt kukoricát használok, semmi mást. A bojlikat is nehezítve, lapítva készítem el, illetve felezve etetek velük hogy a sodrás nehezen tudja csak elgörgetni a szemeket. A koncentrált etetés fogalmát el kell felejtenünk,minél több időt tölt az etetőanyag a víz alatt annál nagyobb területen hordja szét a folyó és annál jobban vonza be etetésünk az apró halakat a fellibbenő darabkáknak köszönhetően. Azonban ha kitartóak vagyunk és türelmesek, valamint sikerült egy jó helyet elcsípni, akkor már  kevés dolog választhat el minket egy szebb ponty megfogásától. Ha jól összeállított és kellően erős a szerelékünk, akkor esélyünk van életünk fárasztására, mivel a halak nem mindennapi erővel bírnak…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

A szerelék túl gyenge volt

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

A kép önmagáért beszél

 

A szerelék  összeállításánál  különös figyelmet kell fordítani arra, hogy nagyon jó kopásállósággal és magas szakítószilárdsággal bírjon. Itt nem kérdeznek a halak, először vannak horgon és ezt éreztetik is velünk, furcsán és erőszakosan viselkednek, nem lehet összehasonlítani semmivel sem!

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

Egyszerű szerelék erős 2-es méretű horoggal szinte csak ez működött!

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

Dunai Fárasztás

 

Amikor sikerült az első dunai pontyomat megszákolni hihetetlen boldog voltam. Nem volt  nagy hal de egy életre szóló élmény volt az biztos. Úgy 15 kg környékére saccoltam ellenfelemet, de amikor alátoltam a merítőt értetlenül kérdeztem magamtól hogy hol a hal? A saccolt méret felét sem érte el, de ereje ezt meghazudtolta! A pontyok testalkata az erős sodráshoz és az állandó táplálék kereséshez igazodott, tóban hasonlóval sem találkoztam még. Sokaktól hallottam én is a kezdeti időkben hogy ilyen meg olyan erősek a dunai pontyok. Bottörésekről és horogtörésekről meséltek az emberek, de úgy ahogy most mindenki hitetlenkedik én sem hittem el semmit az egészből… Gondoltam hogy erősek de hát a ponty az ponty mindenhol… gondoltam én naivan… hát be kell látnom tévedtem, itt mindegyik az életéért küzd és nem nagyon engednek belőle!

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

Az elsők közül...

 

Ha már fogtunk egy pontyot egy adott helyen, nagy valószínűséggel több is tartózkodott az etetésen, ezért etetni kell a már említett bojlival és a kukorica keverékével. Mivel nincs lehetőségem a csónakos horgászatra, ezért spombbal etetem meg a kívánt helyet és mindig a sodrás figyelembevételével,vannak helyek ahol 25-35 méterrel feljebb kell etetni ahhoz, hogy a szereléknél álljon meg az anyag,de a nagy visszaforgókban például ez a jelenség visszafelé működik,itt visszafelé,a sodrással ellentétes irányba, vagy pedig a meder irányából a part felé hozza a víz a kaját!

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Az etetés mennyisége is fontos. Napi 4-5 kg bojli minimum kelln ha intenzíven eszik a hal és legalább ennek a 2 szerese kukoricából. Ha viszont amuros pályán vagyunk szinte bármennyi anyag bemehet a vízbe, mert a dunai torpedók hatalmas csapatokban táplálkoznak a homokpadok közelében és rengeteg etetőanyagot képesek elpusztítani pillanatok alatt, az ő testalkatuk is jellegzetes és nagyon komoly erővel bírnak.

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

Dunai torpedók! Súlyban 10.5 kg eltérés hosszban 10 centi!

 

De térjünk vissza a pontyokhoz. Csalifelkínálásban semmi extra nincs. Nekem személy szerint az egy szem süllyedő csali hozta a legtöbb halat. Persze vannak kivételek de nagyon ritkán. Igazából itt vagy eszik a hal vagy nem, nem lehet szimplán megetetni vagy variálni a kis PVA zacskós dippes pasztás dolgokkal. Ha éhes eszik ha nem akkor teljesen mindegy mit csinálunk akkor sem lesz kapásunk! PVA termékeket használok de nem etetés hanem a szerelék működésének a céljából,ez segít nekem abban,hogy mire leér a cuccom a fenékre akár az 5-6-7 méteres kavargó vízbe az úgy történjen meg ahogy kell,4-5 óránként nézem a szereléket mert a gubancolódás veszélye elég nagy,és a rákok is szeretik lecsipegetni a bojlit a hajszálról…Kizárólag elhagyós szerelékkel horgászok és nagy ólmokkal, 180-220 grammig. Ez segít az akadásban is de a fő szerepe a szerelék egy helyben tartása. Ha túl kicsi az ólom, perceken belül pár méterre a part szélétől landol a motyónk így  nagyon kicsi lenne az esélyünk a halfogásra.

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

220 gramm az erős sodrásban+ PVA

 

Mindent összegezve úgy gondolom az igazi pontyhorgászat itt kezdődik, itt tényleg vadászni kell a halakra és nem csak várni a sült galambot. Remélem páran akadnak akik kedvet kapnak egy hasonló pecához. Ne sajnáljátok rá az időt mert megéri. Én örökre megfertőződtem a Duna szépségével és folyamatosan visszahúz a szívem az öreg folyó partjára. Újra és Újra elbizonytalanít és megajándékoz egy-két szép hallal!

Pár fotó, a kitartás eredményeképpen:

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Duna - Belépés az igazi pontyhorgászatba…

 

Szalai Gergő

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal

Vonalban