Az utóbbi időben a csapból is az folyik, hogy egy vérbeli sporthorgász csak nagy vizekre jár horgászni, csak a „vad” pontyokat hajtja, míg a kisebb tavakra már szinte szégyen lemenni pecázni, ott aztán mindenki tud... Bár a nagy kiterjedésű vizek lerablását, ott felnőtt halak pénzzé tételét és pocsolyákba történő áttelepítését én is mélységesen elítélem, azt sem gondolom, hogy egy tógazda profitorientáltságát és erkölcsösségét a tó mérete szabja meg. Amíg nagy vizeken is be lehet ülni busás összegekért egész évben szórt helyekre „jakuzziból” pecázni, véleményem szerint kis tavakon is lehet jól bánni a halakkal, egészséges halgazdálkodást folytatni és megszűrni az erkölcsileg igen felhígult horgásztársadalmat. Manapság már mindenki maga döntheti el, hogy milyen kihívásokat támaszt maga elé és mit támogat. Sokszor minél több a cél elérésébe befektetett munka, annál nagyobb az öröm egy-egy szebb hal elcsípésénél és bizony akár kisebb tavakról is mehet haza az ember szép emlékek mellett izomlázzal a végtagjaiban.

Mivel a 2015-ös szezonban a hosszabb túrák mellett nem szerettem volna kihasználatlanul hagyni a tóparton eltölthető szabad fél napokat és éjszakákat, így a sok negatív vélemény ellenére idén először váltottam éves jegyet egy kisebb, lakóhelyemhez közeli egyesületi vízre. Pár szimpatikus szabályozás egyből mutatta, hogy itt nem a klasszikus profitorientált horgásztatás zajlik, pl.: limitált engedélyszám, napijegy csak kísérővel csak nappal, nagy halak védelme stb... Bár elsősorban én is a nagyobb tavakat részesítem előnyben, a szabadidő rövidsége miatt praktikusnak találtam, hogy ide kevés motyóval akár csak egy gyors napközbeni lógatásra, egy-egy éjszakára is ki tudok szaladni.

A rövidebb kiruccanások ellenére sem szerettem volna az itteni horgászatokat komolytalanul kezelni, így már februárban beindult az agyalás, hogy vajon hogyan lehetne már az év elején bebüdösíteni a pontymatracot. A tóról annyit tudtam, hogy csak a dobálós horgászat engedélyezett, ami számomra egy másik negatívumként említhető. Maximálisan tisztelem az ezen módszert kedvelő horgásztársaimat, viszont mind a mederfeltérképezés és csalielhelyezés pontosságát illetően, mind pedig halkímélési szempontból a csónakos horgászattal szimpatizálok.

A csalik kapcsán volt határozott elképzelésem, a helyeket és a halak táplálkozási szokásait tekintve teljesen új volt a pálya. A partra érkezést követően  véletlenszerű markerezésbe kezdtem, az első néhány alkalommal viszonylag egyhangú eredménnyel. A partrfal kb. 10m-en belöl letört 4-4,5m-re, majd pedig asztallap símaságú kavicsos aljzat terült el előttem, néhol minimális iszappal. Mivel februárban egy munka utáni délután kezdtem a meder feltérképezésébe, nem túl sokkal okosabban indultam neki a másnapra tervezett rövidke napközbeni horgászatnak. A markerezéshez a szezon folyamán többféle összeállítást, többek között gyári szetteket is kipróbáltam, de nekem az alábbi összeállítás vált be a legjobban:

Az ólom formája elsőre dizájnelemnek tűnhet, de a rakéta forma mind a dobások során, mind pedig a mederben lévő egyenletlenségek érzékelésénél sokat segített. Szóval nem túl meggyőződve, de nekiláttam. Kora tavasz lévén a választásom egy édes és egy fűszeres csalira esett: Sunshine és RedArmy kerültek a horgokra, mindkettő hóemberként felkínálva 50 és 90m-es távolságban a parttól. Legnagyobb meglepetésemre a közelebbi édes csalinak köszönhetően néhány órán belül sikerült elcsípnem az itteni első halamat, ami a maga 7kg-jával nem számít a legnagyobbak közé, de egy fényképet mindenképpen megérdemelt.

A horgászatok során egész évben saját készítésű golyókkal horgásztam és mivel véleményem szerint a kevesebb sokszor több, így a sok különböző bojli próbálgatása helyett az általam favorizált mixeket készítettem el különféle variációkban.  A tavasszal használt SunShine mellett a Deep Sea World vizsgázott a horgon gyümölcsös háttérrel, illetve abszolút kagylós kivitelben, a RedArmy extra csípősen illetve inkább májas, enyhén fűszeres változatban. A csalikhoz mindig készült a saját pasztájukból is, melyeket többnyire merev előkezsinórral, Claw-rigen felkínálva juttattam az etetésre.

Mivel az itteni halakat nem kellett a bojlis etetéshez szoktatni, így a horgászatok során magot egyáltalán nem használtam, hanem egy különböző oldódási idejű és ízvilágú pellet mixet egészítettem ki felezett és egész bojlival. A mix összetételét a vízhőmérséklet és a halak várható kapókedve határozta meg. Mivel a rövid horgászatok alatt a halak megfogása, nem pedig jól lakatása volt a cél, így általában csak az alapozás történt ezzel a mixszel. Majd kapást követően még pár szem egész bojlit dobócsöveztem a frissített szerelékre.

Az etetési stratégia kisebb-nagyobb változtatásokkal egész évben működött: a melegedő és lehűlő vízben nagyobb arányú oldódó komponens, míg melegebb víz mellett kevesebb attraktor hozzáadásával, inkább nagyobb méretű pelletek, egész bojlik kerültek az etetésnél felhasznált mixbe.

Véleményem szerint a  12-24 órás horgászatok elsősorban nem a kapitális halak szákba tereléséről szólnak, mégis sikerült néhány szebb példányt lencsevégre kapnom a szezonban.

Félelmeim a halak partról történő fárasztásával kapcsolatban sajnos beigazolódtak, jó néhány „lebontott” szájú hal feküdt a matracomon, számomra érthetetlen módon sokszor a kisebbek közül is. Bár mindenképp értékelendő hogy ezeket a halakat visszaengedték, a partról történő kemény fárasztások bélyegét sajnos ők már örökre magukon viselik. A vastagabb, merev előkék használatát  a vékony, fonott előkével szemben emiatt nem csak a szerelék összeakadásának megelőzésére, hanem a halak szájának megóvására is alkalmasabbnak tartom. Persze a türelem és odafigyelés is sokat segíthetne a fölösleges sérülések elkerülésében.

A negatív tapasztalatok mellett sok szép élménnyel is gazdagodtam a szezonban. A rövid kiruccanások ellenére eredményes horgászatokat tudhattam magam mögött és igazán szép halakat is sikerült a partra terelnem.

Külön említést érdemlően jól sikerült egy október elején megejtett kb. 24 órás horgászat, ami alatt több tanulságot is sikerült leszűrnöm. Ezen a vízen most először teszteltem a csalik és fogott halak mérete közötti összefüggést. A horgászat alatt egy barátom vendégeskedett nálam, így 4 boton tudtuk a különböző csaliméreteket próbálgatni. Az alapozó etetést egy korábban már körbetapogatott 1-1,5m mélységű gödrön átnyúlva sávszerűen készítettem el, bal oldalán én horgásztam 24 illetve 2x24mm-es golyókkal, míg az etetés jobb szélén barátom, az általam év közben „szabványosított” kisebb méretű csalikkal. A különbség ezen túra alapján magáért beszélt: bár mindkettőnknek jó néhány kapása volt, a nagyobb golyókkal sikerült megdöntenem addigi negatív rekordomat. Egy szem 24mm-es bojlival egy kb. 2kg-os potyka minden további nélkül elszaladt. Az alábbi képen mindketten jól látszanak:

A másik botomon végig kitartottam a dupla 24-es mellett, amivel a reggeli pakolás közben sikerült megfognom első dévéremet is ezen a tavon. Azért néhány pontyot is szákoltam, de a legnagyobb is épphogy csak 10 kg közelében volt. Mindeközben nagy örömömre társam botjai is szépen muzsikáltak, a balanszírozott, pasztázott RedArmynak köszönhetően duplán is sikerült megdöntenie korábbi egyéni rekordját.

Bár ezen a rövidre sikerült túrán többet már nem, de a tó egy-két szépséget azért még számomra is tartogatott a szezonban.

Az itteni túrák top halát 16,8km-mal májusban mérlegeltem.

Összességében egy élménydús horgászatokkal eltöltött szezont zártam az új kis vízen. Mivel a rövid kiruccanásoktól nem vártam csodát, a szórakozás és kikapcsolódás mellett visszatekintve az eredményeket is pozitívan értékelem. Mivel úgy gondolom hogy van még ebben a vízben néhány jó hal a számomra, úgy döntöttem, hogy még egy szezont mindenképp megérdemel a tavacska. És hogy ezzel ártanék az itt lakó halaknak, csak mert ők egy kis tóban élnek? Esetleg egy rossz ügyet támogatnék? Nem gondolom. Ezt mindenki döntse el maga.

Dr. Tóbi Szabolcs- Newzoo-CFB

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal