Jungle Carp Cup

Újra visszatértünk a Zalaszentmihályi tőzegbánya tóra, ami újra helyet adott a Jungle Carp Cup-nak. A helyszínre való érkezést követően helyválasztással kellett eldönteni, melyik csapat hol szeretne horgászni. Mivel társam később tudott csak elindulni kisebb betegség miatt, így nekem kellett eldöntenem a horgászhely kiválasztását.

 

Jungle Carp Cup

Jungle Carp Cup 2016 CFB csalikkal újra.

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Mivel címvédő csapat voltunk, elsőnek választhattam helyet. Figyelembe vettem a megterhelő hőséget, kánikulát, így próbáltam egy nyugodt, árnyékos helyet választani, ahol azért a halak is előfordulnak és sekély és mély vizeket is meg tudjunk horgászni.

 

Jungle Carp Cup

Másnap reggel megkezdtük a horgászhelyre a beköltözést.

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

A szektorunk feltérképezése után rövid időn belül a botok a helyükre kerültek és érkeztek a halak, Green Beast - Deep Sea World csalikra. Mivel 5 kg feletti halak számítottak a versenybe, így elég sok kis hal után sikerült fognom egy 12,10 kg tükörpontyot, Green Beast-el.

 

Jungle Carp Cup

 

Társammal, Rubos Nándorral egy kis pihenés után újra vizre kellett mennünk mivel egyszerre volt 2 boton is kapás, én mentem jobbra, ő meg balra. Mindkét halat kihoztuk, az enyém az méreten aluli volt, a Nándié viszont 12,75 kg volt, Deep Sea World csalival.

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Aztán húztuk a halakat, hútzuk a halakat, kicsiket nagyokat, szelektáltuk ahogy tudtuk, elég hamar elértük az 5 mérlegelhetö halat, mivel a versenybe az 5 legnagybb hal összsúlya számitott bele.Továbbra is a Green Beast és a Deep Sea World csalik müködtek.

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Társamat magára hagytam néhány órára hogy zuhanyozzak, bevásároljak az üzletben. Visszatérésemkor egy 14,62 kg-os tőponttyal lepett meg, aminek nagyon örültem, mert itt mar tudtam, hogy első helyen vagyunk.

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

A Green Beast csalik nagyon jól adták a halat. Nekünk már csak a 10,50 kg feletti halak számítanak a versenybe. Innét már csak egyre nehezebb lesz.

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Amikor elfárad a tó, mikor elfáradnak a halak, az élővilág, a szerszámok amikkel a halakat mentettük az akadóból és amikor elfáradtunk mi is.

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Fogytak a csalik de a botok még harcra készen és még a CFB Krill is bevetésre került.

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

Sajnos utolsó éjszaka annyira elfáradtunk, hogy a kapásjelzönk hangjára sem riadtunk fel, így már csak a verseny utolsó óráiban tudtunk kicsit hajrázni. Mivel 10,50 kg feletti hal számított már nekünk, nem sikerült überelni, mivel csak 9+ pontyokat tudtunk fogni.

 

Jungle Carp Cup

 

Jungle Carp Cup

 

A verseny végén, a díjkiosztáskor szembesültünk a verseny végeredményével, hogy a második helyezett csapat 19 dkg-mal, míg az első 3 kg-mal előzött meg bennünket, így mi a harmadik helyen végeztünk.

Gratulálok minden résztvevő csapatnak a helytállásért, kitartásért és köszönet a szervezőknek, hogy ilyen jó versenyt hoztak létre.

 

Üdvözlettel:

Nagy Attila - Rubos Nándor (CFB UniCarp Team)

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal

 

 

Vonalban