Mi így búcsúztunk 2016-tól

Karácsony tájékán a legtöbb ember a családjával tölti az időt és ez alól nem kivétel a horgász sem. Nálunk sem történt ez másképp, rokonok jöttek-mentek de ahogy véget ért ez a pár nap,  azon tanakodtam hogyan s miként lehetne még idén eljutni pecázni és halat fogni. Tavainkat már jócskán jég borítja, így nem sok lehetőség maradt.

27-én írtam Peti barátomnak, hogy kéne még egy közös pecát összehozni az évben. Nem tartott sokáig hogy rábólintson,  és kisebb konzultálás után megbeszéltük, hogy már pedig mi másnap éjjel üldözőbe vesszük uszonyos barátainkat és próbálunk még kicsikarni pár kapást tőlük. 

 

Mi így búcsúztunk 2016-tól

 

Hamar eltelt az idő, sötétedés előtt már Hévizen voltunk és baktattunk a lefolyó irányába. A helyválasztással kicsit többet bajlódtunk mint azt korábban tettük. Jó alaposan bejártuk a partot mígnem furcsa hullámokat vettünk észre, de már nem láttunk bele az amúgy tükörtiszta vízbe. Előkészítettük az etetésre szánt felezett bojlikat, főtt kukoricát és választottunk 4 helyet a pecáknak ahol látni véltük a mozgolódást.

 

Mi így búcsúztunk 2016-tól

 

Talán 20 óra lehetett mikor Peti pecájának a spicce bólintott egyet majd eszeveszett ciripelés jelezte, hogy a horog végén valaki nagyon komolyan gondolja. Korábban is fogtunk erre pontyokat, de azok meg sem közelítették ennek erejét, így feltételeztük, hogy szép példánnyal van dolgunk. -Ez az! megvan kiáltottuk ahogyan a merítőben landolt a hal. A mérleg nem hazudott (8,7 kg) Péter megfogta eddigi legnagyobb halát az árokban sok-sok év után. Miután a hal visszakerült, újfent a nyertes csali felé fordult barátom (CFB Suneshine fluo pop-up) melyből egy szem 12 mm-set feltűzött a tüskére, megtöltötte a kosarát (feeder method pellet + method mix) és már lendítette is be a korábbi helyre.

 

Mi így búcsúztunk 2016-tól

 

Mi így búcsúztunk 2016-tól

           

Egy óra elteltével megismétlődött a korábbi jelenet, de most az én pecám sült el. A bevágás ült és ez a hal sem tűnt kisebbnek mint társa, sőt...  közel 10 perces fárasztást követően sikerült a töklevelek közül felszínre húzni majd megszákolni. Nem mertem tippelni, de mindkettőnk arcáról leolvasható volt, ez bizony közel a 10 kg-hoz és ha nem sokkal de 4 dkg-mal meg is haladta azt. Hihetetlen, hogy alig 4 óra peca alatt 2 ilyen szép példány akadt horogra. A csali és etetőanyag megegyezett a Péter által használt termékekkel és a későbbiekben is ezekkel csaliztunk.

 

Mi így búcsúztunk 2016-tól

           

Ezután sajnos mindkettőnknek volt 1-1 lemaradt hala, de ez nem is csoda hiszen ebben a töklevél rengetegben nagyon nehéz megfogni a halat. Éjfél múlott, a levegő egyre jobban lehűlt, már a fáradtság jelei mutatkoztak rajtunk, mikor újfent életre kelt a víz, és már csúszott is a merítőbe Peti újabb bajszosa mely aznap a legkisebb volt, de így is csak 10 dkg-mal maradt el a 6 kg-tól. Újabb csendes időszak következett, majd hajnal 4 tájékán nekem is sikerült megfognom második pontyomat mely 7,8 kg-mot mutatott.

 

Mi így búcsúztunk 2016-tól

 

Mi így búcsúztunk 2016-tól

 

6 óra felé pakolásra szántuk el magunkat, hiszen már lassan pirkadt és bőven elég is volt az egész éjszakát végig fagyoskodni. Hihetetlen mesebeli horgászat volt ez, hiszen ezelőtt csak mítikus nagyhalakról hallottunk, de soha nem sikerült belőlük fogni, most pedig 4 db-ot is. Köszönjük Csabi a csalikat, a fluo színt nagyon csípik eben a tiszta vízben a halak, nekem már korábban is favoritom volt és ezután sem hagyom otthon.

Úgy vélem méltó befejezése volt az évnek ez a horgászat, és Kívánok mindenkinek hasonló élményeket a 2017-es évben is! B.U.É.K!

 

Tomity Ádám, Tomonicska Péter

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal