2016-os év összefoglalóm

Fényképeimet nézegetve, jómagam is arra az elhatározásra jutottam, készítek egy összefoglaló írást a 2016-os évemről, illetve annak pár kiemelkedő történéséről. Ebben az évben kezdtem a CFB-s pályafutásomat, és álmomban sem gondoltam volna, még az év elején hogy ilyen szezont tudok zárni.

A szezon elején még csak tapogatóztam, a csalik között hogy melyikek is lesznek azok, amik mellé le tudom tenni a voksomat. A Cream Dream lett az első nagy szimpatizánsom, elég jól sikerült vele már a legelején fognom, a szebbnél szebb halakat.

 

2016-os év összefoglalóm
…Cream Dream amolyan, „szerelem első találkozásra”…

 

A másik szintén számomra abszolút bevált, és favorit golyó a Green Beast lett, neki is nagyon sok szép halat és emléket köszönhetek, még csak 1 év eltelte alatt is.

 

2016-os év összefoglalóm
…másik abszolút favorit golyóm, Green Beast…

 

Ezek után lássuk, mikkel is ajándékozott meg a múlt év, a remek és nagyszerű csapat mellett. Igazából, nem is kellett sokat várnom, az első szebb halamat már Április elején szákolhattam is, a maga 19.30kg súlyával.

 

2016-os év összefoglalóm
…az első darabosabb halam a CFB-vel, Cream Dream-re…

 

A következő kimagasló esemény sem váratott sokat magára, még ugyan ennek a hónapnak, a vége felé, megtörtént az, amiről eddig csak álmodoztam. Sikerült átlépnem a 25kg-os, eddig számomra csak álom határt, egy hatalmas tükrös személyében. Ezzel sikerült a jelenlegi ponty rekordomat is beállítanom.

 

2016-os év összefoglalóm
…26.7kg-nyi boldogság…

 

2016-os év összefoglalóm

Július elején, jött a következő történet, amit kiemelnék, még pedig életem első úgynevezett „two tone„ azaz két színű bajszosát is sikerült behúznom, az emlékkönyvembe.

 

2016-os év összefoglalóm
…ismét egy maradandó emlék, az első „two tone” bajszosom…

 

Pár nap elteltével, ismét egyéni rekordnak örülhettem, egy 23.30kg-os töves képében. Itt már kezdtem abban az állapotban lenni, hogy ezt nem akarom elhinni, ilyen nincs… J , de mégis volt és már fotózhattuk is.

 

2016-os év összefoglalóm
…23.30kg új egyéni töves rekordom

 

Mikor már úgy éreztem, hogy ezeket a dolgokat nem lehet tovább tetézni, Októberben egy komoly csónakos küzdelem után, ismét új egyéni tőponty rekordot sikerült beállítanom 24.46kg, a Green Beast segítségével.

 

2016-os év összefoglalóm
…24.46kg…

 

Októberben sikerült még egy számomra emlékezetes, nem túl nagy, de annál szebb spanyol pikkelyest is fényképező elé csalnom.

 

2016-os év összefoglalóm
…tavalyi évem legszebb spanyol bajszosa…

 

Novemberben aztán, kissé félve, de kipróbáltam egy zord, havas, hideg pecán a Hibrid bojlit. Ezt a kis részt csak azért tartom fontosnak kiemelni, mert ezen a horgászaton sikerült egy gyönyörű 17.85kg-os tükröst megvendégelnem, egy olyan csalinak köszönhetően, amivel ekkor próbálkoztam elsőként.

 

2016-os év összefoglalóm
…Hibriddel fogott téli tükrös…

 

Végszóra összegezném pár sorban az első CFB-s évemet. Elsőként Én magam is köszönetet szeretnék ebben a formában is nyilvánítani Csabinak, a remek csalikért és a korrekt hozzáállásáért. A rengeteg megfogott szebbnél szebb hal mellett, sikerült háromszor is saját rekordot döntenem. Meg ismerkedtem jó pár új baráttal, és egy nagyszerű közösség részévé válhattam. Bízom benne hogy sikerült, és a jövőben is sikerülni fog építő jelleggel hozzá tennem ehhez a közösséghez.

 

Üdvözlettel: Volf Tamás
Carp Friend Baits Team – Barátságban a halakkal