Szép idő, szép halak

Beköszöntött az április. Már lassan 2 hét eltelt az első horgászatom óta, amin első ízben próbáltam a CFB feederes csalijait. A sikeres kezdésre való tekintettel elhatároztam, hogy sort kerítek egy újabb horgászatra. Egy általam ismert víztestre, a Baja határában található Tíztó horgásztavakra esett a választásom.  Az eredmény itt sem maradt el.

A vízpartra reggel fél 7 előtt érkeztünk meg Gábor barátommal. A napijegy megváltása után elfoglaltuk horgászállásainkat egy általam jónak vélt helyen. A közepes vízmélységgel -2-2,5 méter- rendelkező területen a parttól kb. 60 méterre található egy homokpad, amit tapasztalatom szerint nagyon kedvelnek a halak. Ennek a homokpadnak a lábát és a koronáját próbáltam meghorgászni, a szélnek köszönhetően több kevesebb sikerrel.

 

Szép idő, szép halak

 

A tó adottságait figyelembe véve választottam ki a csalikat is, így esett a választásom az édesebb, gyümölcsösebb íz világra. Etetőanyagnak a CFB halas method mixét használtam, amit Feeder Method aroma liquiddel locsoltam meg Full fruit ízben.

 

Szép idő, szép halak

 

A csalikat is ehhez az íz világhoz igazítottam, így az egyik végszerelékre egy szem 10 mm-es friss főtt bojlit fűztem fel Birdfood ízben, amit egy szem 10 mm-es Green beast Ghost pop up bojlival könnyítettem ki, míg a másik végszerelékre egy szem ugyancsak 10 mm-es bojli került Krill ízben, Sunshine Ghost pop up-al kikönnyítve. A szerelékem mindkét esetben normál 35 grammos bordás etetőkosárból és 15 cm-es fonott előkéből állt.

A horgászatot 7 óra tájban kezdtem meg. Az első két órában sajnos nem jutottam el kapásig. Ez a sikertelenség arra sarkallt, hogy változtattam a csalizási stratégiámon. Az egyik boton elhagytam a főtt bojlit és egy szem 10 mm-es Sunshine Ghost pop up került bevetésre, míg a másik szerelékemre egy szem 10 mm-es friss főtt bojli került Birdfood ízben. Az első kapásom a lebegtetett csalira érkezett meg. Egy maszatolós kapásra emeltem rá. A kapás alapján a zsinór másik végén egy kárászra számítottam, de meglepetésemre erőteljes ellenállásba ütköztem. Egy kb. 10 perces fárasztást követően egy igen erős, egészséges tükörpontyot tarthattam a kezemben. Néhány fénykép és mehetett vissza éltető elemébe.

 

Szép idő, szép halak

7,5 kg-os hibátlan tükrös

 

A másik botomon továbbra sem volt kapás, így itt is a Ghost pop up mellett döntöttem, és át is csaliztam egy 10 mm-es Red Dream-re. Időközben a Sunshine-ra újabb jelentkező érkezett, egy 3,5 kg-os nyurgaponty formájában. Gyors fénykép és mehetett is vissza a vízbe.

 

Szép idő, szép halak

Egy igazi sodrófa

 

Visszaengedés után előre sétáltam a büféhez. Mire visszaértem a horgászhelyemre, a barátom már fárasztott a botommal. Szákolás után egy ugyancsak 3,5 kg súlyú pikkelyes feküdt a matracon. Neki is a Sunshine kellet. A Red dream sem adott halat, így az utolsó fél órára előkére fűztem egy szem 10 mm-es Ghost pop up-ot Green beast ízben. Időközben a Sunshine-ra ismét kapás volt. Az „áldozat” egy hibátlan tőponty volt. Ő is a társai sorsára jutott, fényképezést követően mehetett útjára.

 

Szép idő, szép halak

 

Elérkezett délután két óra, így a horgászatunk vége is. Már pakolásztam össze a dolgaimat, amikor egy erőteljes kapással megérkezett a Green beastre a nap utolsó hala. Az akasztást követően elemi erővel indult meg a pikkelyes barátom. A több mint 5 perces küzdelem után a mérleg „csak” 5,6 kg-ot mutatott. Ismételten egy erős, hibátlan pontyot tarthattam a kezemben.

 

Szép idő, szép halak

Erőgép

 

Összegezve a napot elmondhatom, hogy a CFB termékei ismételten jól vizsgáztak. Egy olyan napot fogtam ki, amikor a halakért meg kellet küzdeni, mert nem voltak kapó kedvükben, de így is sikerült fognom 4 db nagyon jó erőben lévő halat.

Köszönöm szépen Csabi a remek minőségű csalikat és etető anyagot. Sikeres horgászatot kívánok minden sporttársamnak.

 

Írta: Nagy Viktor

Fényképezte: Schiffrich Gábor

Carp Friend Baits Team- Barátságban a halakkal