Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

Áprilist első hetében járunk, de az időjárás még csak most kezd igazodni az évszakhoz. Legnagyobb hazai vizünk hőmérséklete elérte a 8 fokot, így Petivel elterveztük, hogy szánunk pár napot a bajszosokra Balatonmárián.

 Pénteken este érkeztünk, már besötétedett mire minden a helyére került. Csabinak köszönhetően rengeteg csaliból tudtunk válogatni, így nehéz is volt a döntés, de úgy láttuk jónak, ha édes és "büdös" is szerepel a tálcán. Etetésnek csöveztünk pár kg bojlit, majd rádobtunk. Alig fél óra múlva Peti egy gyönyörű 7 kg körüli tükröst terelt szákba, de az este folytatása számunkra is meglepő volt, ugyanis egy kapás nélkül megúsztuk. Szombaton nekem 10 óra körül el kellett mennem, és csak este fél 9 felé értem vissza, de folyamatosan konzultáltunk petivel hátha történik valami. Álandó válasza a "semmi sincs" este fél 7 körül változott meg. Az addig tükörtiszta vizet felborzolta egy elég erős ÉK-i szél. Hamar megváltoztak barátom szavai is. - Igyekezz már 4-nél tartok fél óra alatt, abból kettő 10 közeli!

Mire odaértem fél 9-kor Peti éppen fárasztott és akkorra már kb 10 db-nál tartott. Gyorsan én is bedobáltam és megint egy hihetetlen dolog történt, mert attól kezdve egy db halat nem tudtunk fogni, illetve talán 2 kapás volt, de azok se lettek meg a hajnali órákban.

Másnap mindkettőnknek dolgunk volt, így már délelőtt pakoltunk, de én már akkor mondtam, hogy egy hetet rászánok, minden nap kint alszok a jövő hét végéig. Sajnos teendőim miatt csak éjszaka tudtam horgászni, de így se bántam, mert jónéhány szépséget sikerült becsapnom. A két legnagyobb hal meghaladta a 10 kg-ot és a legtöbb 7-9 kg között mozgott. Sajnos igazán nagyot nem sikerült fognom.

Csalik közül a red army tripla 24 dumbell alakú kombináció, illetve a dupla Liversquid jött be leginkább, de adott halat a Fullliver és a River is.

A hétvégét még próbáltuk meghúzni, hiszen Peti is visszatért, de nagy eredményt nem tudtunk már felmutatni.

Biztosak vagyunk benne, hogy ha behúzós módszert választottuk volna, akkor ennél jóval több és nagyobb egyedeket is foghattunk volna, de így sem szomorkodtunk, talán legközelebb.

 

Néhány kép a horgászatról:

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Tavaszi bojlizás a magyar tengeren

 

Írta: Tomity Ádám

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal