Eredményes nappali horgászat az elmúlást jelentő évszak kezdetén.

Berregi Attila csapattársunk a horgász idény talán legmeghatározóbb évszakját a móri tavon kezdte meg egy nappali horgászat keretén belül: " Az ősz minden esetben meghozza a változást a horgászatba". Ahogy egyre jobban megyünk bele az elmúlást jelentő évszakba megszűnnek a forró napok, a fürdőzőktől, horgászoktól zsúfolt vizek. Ezek a tényezők egyértelműen kedvező hatással lehetnek a horgászatunkra nézve.

Első szeptemberi pecámat a móri tóra terveztem. Reméltem, hogy most már hétvégén se lesz telt ház, így valamelyik ágnak az elején helyet találok.

1

A számításom bejött, mivel a tó állásai a hét utolsó napjára kiürülni látszódtak. A rapid pecák egyik legkedveltebb csaliját kínáltam fel a hajszálelőkémen, ami nem más volt, mint a gyümölcsös, fűszeres, oldódó 20 mm-es " Full Fruit " bojli.

10

Az etetést koncentráltan oldottam meg etetőhajó segítségével, amibe kerültek " friss, főtt magvak, édes, csípős tigrismogyoró, és szintén pár szem Full Fruit golyó ". A halak gyorsan reagáltak erre a vízben intenzív hatást kiváltó csalogató anyagra, hiszen alig helyeztem el a szerelékeimet az ígéretes helyekre már egyből két halat üdvözölhettem az őszi reggelen. A folytatás is hasonlóan alakult kisebb megszakításokkal érkeztek a szebbnél szebb halak, így remekül indul ez a sokszor mesés, káprázatos, de kiszámíthatatlan évszak.

Néhány kép erről az ősz indító horgászatomról:

2

3

4

5

6

7

9

 

Írta: Ifj.Berregi Attila


Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal