Magyar Bertold a Sáskán folytatta

Sziasztok! A második helyszínünk a Sáska-horgásztó volt. Ezen a vízen 2 éve pecázunk. Azt kell tudni erről a tóról, hogy egy intenzíven telepített horgászparadicsom, de sok benne a 2-3 kg-os ponty, azért található benne 10 kg feletti bajszos is. Péntek délután érkeztünk meg Péter János barátommal, majd a napijegy váltás után a tó közepén foglaltunk helyet. Mindketten a tó felénél alakítottuk ki az etetésünket, mely tigrismogyoróból, friss főtt kukoricából és Corn+ Hot Peach golyókból állt össze! Ezzel a darabosabb keverékkel próbáltunk meg szelektálni.

Az első kapásra nem is kellett sokat várni, mivel Janesz barátom egy gyönyörű húzós kapásra vághatott be. Az első halunk 6kg felett volt, itt még csak reménykedtünk abban, hogy tényleg sikerülhet így a szelektálás.

Aztán 30 perc múlva ismét sikerült neki a szákba terelni egy 5.2 kg-os tükröst.

Ezután még bizakodóbbak lettünk, így hát folyamatosan rakétáztuk az előbb említett keveréket. Aztán én következtem. Elsőnek egy szépséges 6 kg feletti tövest sikerült szákba terelni majd jött egy 5 kg-os torpedó is.

Az esti etetés közben egy komótos kapásra lettem figyelmes. 30 perces fárasztás után tudtuk bölcsőbe fektetni a túra első 8 kg feletti nyurgáját. Janesz barátomnak sikerült fognia 2 db 9kg feletti tükörpontyot, nekem pedig 2 db 5kg feletti bajszost!

Éjfél után "sajnos" megtaláltak minket a 2-3kg-os pontyok. 10 percenként kapásunk volt nem tudtunk pihenni! Hajnal 3kor arra a döntésre jutottunk a barátommal, hogy kivesszük a botokat, és alszunk egy pár órát, mivel reggel 8kor már indultunk is tovább a következő helyszínünkre.

Összességében egy nagyon tartalmas pecán vagyunk túl és a CFB termékek nagyon jól működtek, és nagyon jól szelektáltak egy intenzíven telepített tavon is.
Köszönöm a csalikat Horváth Csabának!
Catch&Release
Üdvözlettel: Magyar Bertold



www.cfb-shop.hu www.cfb.hu #cfbteam #carpfriendbaits