Horgászok küldték : Rövid tavaszi horgászatok Szászváron

Szászvár közelében helyezkedik el egy kifejezetten jó, nagyhalakban gazdag horgászvíz. Az elmúlt évek során jelentősen megnőtt a víz nagyhal állománya,ezért is töltöm az összes szabadidőmet ennek a remek tónak a partján. Úgy gondolom hogy 15 évesen már igazán sok trükköt,taktikát és nagy élményeket tudhatok magam mögött. És már jó pár nagy halat is.

 

Rövid tavaszi horgászatok Szászváron

Amikor csak tehetem horgászom így volt ez akkor is, mikor egy csodálatos napot töltöttem az említett tavon, és sok szép halat sikerült szákba terelnem. A cfb red army bojlinak köszönhetően.
Kiértem a tóra,és egy viszonylag mélynek mondható helyet kerestem... A tó elejét választottam mert az idő nem volt túl meleg és gondoltam hátha ebben az időben a mélyebb vizet részesítik előnyben a halak hát ez így is volt bizonyította az is, hogy partra került egy pár szépséges ponty.

Rövid tavaszi horgászatok Szászváron
13-kg cfb red army

Rövid tavaszi horgászatok Szászváron
17,10-kg cfb red army

Ezek után este kb.21:00 óra-kor abbahagytam a horgászatot.

Majd 1 héttel később újrapróbálkoztam. Ekkor már Csabitól megrendeltem az alapmixeket ˙(köszönöm Csabi) nekem a red army-ra esett a döntésem, melyet így készítettem el:

Rövid tavaszi horgászatok Szászváron

40 db. tojásból készítettem el 4 kg-bojlit ebbe a mixbe még került betain,halolaj,amino,eszenciális olaj,só. Én ezt a bojlit frankfurti aromával ízesítettem.

Rövid tavaszi horgászatok Szászváron
összekevert állapot
Rövid tavaszi horgászatok Szászváron
A mix adagolása
Rövid tavaszi horgászatok Szászváron
Kész massza

A kinyomás következett.

Rövid tavaszi horgászatok Szászváron

Rövid tavaszi horgászatok Szászváron

Ezek a bojlik 20mm-es re lettek készítve.

A legközelebbi alkalommal már ezekkel és a smoky fish bojlikkal próbáltam horogra csalni a halakat. Ekkor is a tónak egy mélyebb részét , a gát melletti szakaszt választottam.
fel is csaliztam a botomat melyre Smoky fish bojli került. Nem is kellett túl sokat várnom az első kapásra,és 10-15 perc fárasztás után, már a matracomon láthattam egy gyönyörű 12,10-kg-os tükörpontyot.


Ezek a bojlik sem hagytak cserben.

Rövid tavaszi horgászatok Szászváron

12,10-kg smoky fish
Rövid tavaszi horgászatok Szászváron
13-kg smoky fish
Rövid tavaszi horgászatok Szászváron
9-kg red army
Rövid tavaszi horgászatok Szászváron
15,40-kg smoky fish

Úgy gondolom hogy ilyen rövid nappali horgászatokon ez nem olyan rossz eredmény és ismét sikeres,élményekben gazdag horgászatokat tudhattam magam mögött.

Minden kedves sport társamnak hasonló sikereket kívánok!!!

Szerző: Siklódi Kevin
Carp Friend Baits Team: Barátságban a halakkal