Eredményes horgászat a Kis-Balatonon

Az idei évben, a szokásos hosszabb tavaszi horgászat kicsit más volt mint előző években. A Balaton partja helyett, a Kis-Balaton pontyait vettük célba. Húsvét után egy héttel jött el a horgászat ideje. Korábbiakban a Zalavári út déli oldalára terveztük a horgászatot, de a vízpartra érkezve szembesültünk a rengeteg horgásszal, emiatt csak az északi oldalra tudtunk lepakolni.

Sejtettük, hogy nem kell sok kapásra számítanunk, ugyanis tavasszal kevésbé eredményes ez az oldal, az első 24 óra kapástalanság után, átpakoltunk egy-egy felszabaduló túloldali helyre.

A szerelékek gyors vízbejuttatása után, táborállítás közben meg is érkezett az első kapás, egy szép 8-9 kg körüli töves húzta el az egyik botomat.

Ezután estig csend volt, majd éjféltől beindultak a kapások és néhány óra alatt sikerült fognom 4 darab 7-9 kg közötti halat.

Már ekkor tapasztaltam az egyik fő problémát, rengeteg kagyló és kisebb-nagyobb ág volt az előttem levő részen, emiatt sajnos több halvesztésem is volt, egészen a túra végéig. Az első 3 napban Red Berry és Birdfood extra bojlikkal horgásztam 20-24 mm méretben. A halak nem válogattak, nagyjából egyenlő mennyiségben fogtam fekvő, illetve a bojli ízesítésével azonos pop up-pal kikönnyített hóember csalival.

Sok szép halat sikerült ez idő alatt fognom, viszont úgy gondoltam változtatok a csalizáosomon, hátha be tudok csapni egy igazi öreg harcost, Full fruit és Tigernut bojli került az előkékre.

A kapások száma csökkent, azonban jóval komolyabb halakat tudtam fogni, néhány 10-13 kg körüli hal után, megérkezett az első kapás a Tigernut bojlira. Nagyon bíztam ebben a csaliban, és ránézésre is látszódik, hogy egy nagyhalas bojli. Egy nem egyszerű csata után, már a merítőben pihent az öreg töves, az örömöm leírhatatlan volt, hiszen előtte nem egyszer viccelt meg a rengeteg kagyló egy-egy jobbnak vélt hal fárasztása közben.

A túra második felében Ádám csatlakozott mellénk, Ő is felvette a tempót felváltva fogtuk a szép halakat, ebből a csodás vízből. Az utolsó napokban, a nappali órák is működtek, hajnalonként szebbnél szebb pontyok ugráltak az előttünk levő részen, és szerencsénkre néhányat el is tudtunk csípni közülük.


Muszáj megemlíteni, hogy ez nem megy mindig így ezen a vízen, egy különleges horgászatban volt részünk amikor minden igazán jól összeállt. A jó csalik mellett nagyon lényeges az évszakhoz megfelelő helyválasztás, és a kellően erős szerelék a víz és halak vadsága miatt, valamint nem mellesleg a kitartás. A 6. nap délutánján fáradtan, de nagyon elégedetten és rengeteg élménnyel gazdagodva hagytam el a vízpartot. Talán az eddigi legemlékezetesebb horgászatom volt ez, a sok szép hal mellett, sok új tapasztalatot szereztem, amit a következőekben alkalmazni fogok.

Köszönjük a kiváló csalikat, hozták a formájukat!
Barátságban a halakkal!

Tomonicska Péter