Merenyei óriások

Sziasztok! Az évadnyitó pecámat a családommal a Merenyei tározón kezdtem meg, a tó első harmadában a melyebb vízen (2,5 m) ahova természetesen Horváth Csabától kapott mixekből, saját elképzelés alapján készítettem 3-féle golyót.

A mixek amelyekből csináltam a csalikat a következőek voltak:

  • Monter Fish mix- Monter crab- belachan,
  • Red Army mix- csirke- feketebors,
  • Smoky Fish- squid- sárgabarack-chili

Mivel a bojlikban az "édesebb" aromák használata tőlem elég messze áll, ezért úgy gondoltam, hogy kísérleti jelleggel megpróbálom, hátha működni látszik. Április 26.-án érkeztünk a tóra, ahol az időjárás előrejelzés erős meleg frontot jósolt, 1001- 1006 HPA- os légnyomással, amelyről gondoltam, hogy erős hatással lesz a halak kapókedvét illetően. Mivel a tavalyi év folyamán " más stratégiára váltottam" a pontyhorgászatot illetően, így csak és kizárólag bojlit vittem magammal, valamint azzal is etettem.
A fent felsorolt 3-féle bojlit csaliztam a botjaimra, a bójáimat 80-180 méter között helyeztem el változatos mederaljzaton. ( full iszapon, lágy fátyoliszapon, valamint keményen).


Sajnos az időjárást illetően az elgondolásom beigazolódni látszott, mert az erős meleg front, valamint az alacsony légnyomás nem járult hozzá a halak kapókedvéhez, valamint ahhoz, hogy egy szép halat tartsak a fényképezőgép elé. Az etetésemen egyértelműen látszott a halak jelenléte, azonban táplálkozni nem akartak.


Ezt követte pár "taktikus" próbálkozás, amely a dupla 22 mm csalizást szimplára váltotta fel, a csalit megpróbáltam critical balance-ban felkínálni, vékonyabb, hosszabb, rövidebb előkéket kötöttem azonban sajnos ez sem hozott gyökeres változást. Be kellett látnom, hogy akármit is csinálok, amíg az időjárás nem változik, addig nem sok esély van a halfogásra.


A telefon applikációja a szerdai valamint az azt követő napokra zivataros időt és hidegfrontot jósolt erős északi széllel, valamint kb.12 óra idő intervallumra átmeneti légnyomás emelkedést. Gondoltam, hogyha ez nem hozza meg a sikert, akkor valamit talán én csinálok rosszul...


A szerdai napon a kora délutáni órákban az ég elsötétedett, és a dörgés intenzitása is percről-percre egyre közelebbinek hallatszott. Ekkor szinte varázsütésre egy szép lassú komótos, húzós kapás jelentkezett a balos botomon, amelyre a Red Army mix-ből készített csirke-bors dupla 22 mm csali volt felkínálva. A botot a kezembe véve ugrottam a csónakba, mentem a hal után. Mikor a hal fölé értem éreztem, hogy egy nagyobb ponttyal lesz dolgom, 20 perc küzdelem után mutatta meg magát, és tudtam megszákolni a gyönyörű tövest. A partra érve a mérlegeléskor 21,50 kg mutatott a mérleg, a mérőzsák ki tárázása után.

Gondoltam magamban, hogyha már több kapás nem is lesz, akkor sem búslakodom, hiszen megvan amiért jöttem. De ez hála istennek nem így lett... Ezt követte egy masszív 18,70 kg-os tőponty, amely a Monster fish mixből készített monster-belachan dupla 22 mm bojlira éhezett meg.

1 óra elteltével ismét kapás... a Smoky Fish mix-ből készített Squid-chili-sárgabarack dupla 22 mm is gazdára talált egy 20,20 kg tőponty személyében.

Az öröm határtalan volt mert immáron 2 db 20+ és egy 18+ pontyot fogtam az általam jónak vélt és készített golyókkal.


A következő hal sem váratott sokat magára, ismét erőteljes húzós kapás 30 perces intenzív küzdelem eredménye lett egy kerek 21 kg hibátlan töves, amely a Red Army csirke-bors dupla 22 mm-re csábult el.


Ezt követően a légnyomás ismét drasztikus mértékben esni kezdett, ami sajnos ismételt kapástalanságot eredményezett. Sajnos gyorsan eltelt az ott töltött idő, eljött a pakolás ideje, haza kellett indulni

Összegezve:
Az időjárás nem volt éppen ideális egy intenzív halakban gazdag pecához, azonban abban a 12 órában amikor a légnyomás emelkedett 4 db nagytestű pontyot sikerült a bölcsőbe fektetni. 12 óra leforgása alatt 3 db 20+ és egy 18+ pontyot fényképezhettem. (Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha végig ideális lett volna az idő, akkor milyen eredménnyel zárom a pecámat).


Ha a 4 hal átlagsúlyát nézzük akkor 20,35 kg, amely szerintem nem mondható mindennapi fogásnak, és egy olyan versenyen ahol az 5 legnagyobb hal összsúlya számít, véleményem szerint ez ott is megállta volna a helyét.

Köszönöm a támogatást Horváth Csabának, valamint köszönöm a szokás szerinti remek minőségű mixeket amellyel hozzájárult a sikeres pecámhoz.

Barátságban a halakkal:
Kutyáncsánin Borisz