Ezerjó tó - Augusztus

Az augusztusi hónap első csütörtökén hidegfront után, felmelegedő időben érkeztünk meg Mór település nyugalmi oázisába, az ezerjó tóra. A tavon kedvencemmé vállt, 7-es állásra húztam be felszereléseimmel teli rakott kézi kocsimat. Az út közben már a vízfelszínt lestem a fahídról, melyről tökéletes rálátás tárult a meghorgászandó területre.

Az szikrázó napsütés, és szélcsendes idő végett a halak vízfelszín közelébe emelkedtek, így az a feladat várt rám, hogy lecsaljam csalim közelébe a sütkérező uszonyosokat.

Hajszálelőkémre a gyümölcsös, kissé fűszeres, FULL FRUIT bojlit fűztem fel 20mm-es átmérőben remélve, hogy felkelti a halak érdeklődését ez az intenzív golyó. Csalogató anyagnak íz azonos bojli, 13mm-es HALIBUT PELLETT, XL, ÉDES, CSÍPŐS, FŐTT TIGRISMOGYORÓ, és FŐTT MAGVAK egyvelegét kevertem össze némi RED ARMY METHOD MIX-szel, mely egy fajta felhőt képezve ingerli, és megadja az irányt csalim felé a kopoltyúsoknak.

Rövid időn belül sikerült is szerelékeim köré összpontosítanom a környék pontyait. Elsőként a kisebb egyedeket, majd estére megjelentek a darabosabb példányok is, melyek közé nagy örömömre akadt egy 20 kg feletti pikkelyes is.

Majd reggel a felkelő nap sugarai ismét a vízfelszín közelébe csábították a bajuszosokat. Csodás látvány volt a halak forgolódása a feszített víztükrön, melyek közül egyet-egyet lecsalt a kíváncsiság. A kánikula beköszöntével egyre nehezebb volt kapást kicsikarni. Ekkor jutott egy kis idő gyönyörködni a természetbe. Mocsári teknősök, vízisiklók naphosszat sütkéreztek, vadkacsák, vízi tyúkok a menedéket nyújtó part széli, vízbe logó bokrok árnyékában húzódtak meg.

A kis jégmadarak, és törpe gémek szorgoskodtak táplálék szerzésben. Ugyan még nem jött el a lombhullatás ideje, de a vízpart ékességei, a szomorú füzek némelyikei már hullajtják lándzsaszerű leveleiket. A forróság enyhülésével visszatért a pontyok kapó kedve. Ráadásul a kapitális tövesek jelentek meg előttem. Egy komótos, húzós kapásra emeltem rá. Éreztem, hogy termetes hallal van dolgom. Óvatosan a szák felé terelgetve, többször lassú mozgással ellenállt, de végül sikeresen a szákba tudhattam egyéni pontyrekordomat jelentő, 27kg-os fogásomat, melyet vízben sem csodálhattam sokáig, mert a megörökítés közben egy újabb hasonló kapás mutatkozott másik szerelékemen.

Útjára engedve az öreg pikkelyest jöhetett az újabb elhúzódó fárasztás, melynek végén egy 18 kg feletti tőpontyot tarthattam kezembe.

Erre magam sem számítottam, hogy a csendes nappal után egy ilyen csodálatos este köszönt rám, de ettől is szép a horgászat. A történtek átelemzése után már a sötétbe juttattam vissza szerelékeimet, melyek mindegyike gazdára talált éjjel.

Másnap délelőtt időjárás változása híján hasonlóan alakult. Délután csodás emlékekkel távoztunk a helyszínről, mely mindig tartogat meglepetéseket, és ahol minden kapásba benne lehet álmaink fogása.
Néhány kép még erről az augusztusi horgásztúrámról:

Termékek, amiket Attila használt:
www.cfb-shop.hu/FULL-FRUIT-Fott-Friss-bojli
www.cfb-shop.hu/Halibut-Pellet-13mm
www.cfb-shop.hu/HOT-TIGERNUTS-CSIPOS-EDES-TIGRISMOGYORO
www.cfb-shop.hu/FRISS-FOTT-MAGVAK
www.cfb-shop.hu/RED-ARMY1-METHOD-MIX-1kg
#cfbteam #carpfriendbaits #cfbFullFruit #carpfishing #barátságbanahalakkal
Berregi Attila,Csaba Horvath,Csillag Bálint