Baranya Gyöngyszeme

Szeptember első 5 napját sikerült régi kedvenc vizemen Merenyén eltöltenem ráadásul azon az álláson ahol életem első 20 kg feletti pontyát fogtam 15 évvel ezelőtt! Ezúttal Székely Benedek ifjú barátom és párja Móni kísértek el akik még nem jártak ezen a vízen!

Megérkezésünk után gyors helykeresés és bójázás után már húztam is be a szerelékeimet!

A taktikám nem volt túl bonyolult! Találtam egy kemény részt erre főzött tigrismogyorót és kukoricát szórtam gazdagon Tigernut bojlival!A másik két bójára Halibut pelletet, Pink Panthert, Glm-et és Red Beast Livert szórtam vegyesen! Nem is kellett sokat várnom az első kapásra ami a Tigernut-ra érkezett és egy majdnem 17 kilós amur volt!


Estére hatalmas vihar keveredett ami közben mind a három botom elsült!
Mondanom sem kell ezekről nem készült kép mert mint ha a zuhany alatt
álltam volna úgy ömlött az eső! Másnap reggel újrahúzás és vártam bajszos barátaimat! Egy 5 kilós ponty után beköszönt egy 19 kiló 10 dekás gyönyörű tükrös! Nagyon örültem neki!


A harmadik nap csendben telt majd éjjel egytől megőrültek előttünk a halak!

Volt, hogy 3 botot húztak egyszerre, így adódott, hogy Beni botjával volt szerencsém fogni egy gyönyörű 22 kg-os tövest!


Ez után minden éjjel úgy alakul, hogy éjjel egykor fogtam egy amurt és
utána reggelig a pontyokat! Nem volt ez másként az utolsó éjjel sem amikor is egyik botra kísérleti jelleggel feltettem két szem 16 mm-es Red Armyt mert a tavon sok szép halat fogtak hasonló jellegű bojlival és kis méretben! Féltem tőle hisz aki ismeri Merenyét tudja, hogy hatalmas dévérek és kárászok lakják! A forgatókönyv nem volt más ezen az éjszakán sem! Éjfélkor 15-ös amur a Tigernutra, fárasztás közben pötyögős kapás a két kicsi Red Armyra!


Mondtam is magamban ettől féltem! Közben Beninek is kapása volt de azt mondta beakadt! Értetlenül néztem, hogy itt nincs akadó! Gyorsan vissza húztam a Tigernutos bojlit majd ráemeltem a ,, keszegre”! Azonnal csipogott a balos botom és Benié is megindult! Szuper, a három bot egyben!Elkeztem pumpálni, Beni a másik botomat ami félúton elszakadt! Egyre jobb! Gondoltam! Majd kiért part közelbe amit én tekertem és meglepetésem erősen bólogatni kezdett! Szóltam Beninek, hogy ez még meg van és nem ,,keszeg”! Gyors merítés és a hatalmas tükrös már a bölcsőben!


A mérleg 20,70 kg-nál állt meg! Nagyon boldog voltam!

A beszakadt botot már nem kötöttem újra de a Red Army-t még vissza húztam! Egy órán belül gazdára talált a Tigernuttal együtt! Fáradt voltam így már nem húztam vissza! Összegzésként egy jó pecát tudhatok magam mögött bár ha az éjszakákat jobban birom még jóval több halat foghattam volna! A legtöbb halat Tigernut bojlival fogtam, de fogtam Pink Pantherrel, Glmmel, Red Beast liverrel, Black Phanterrel és Red Armyval is!

Ezeket köszönöm Csaba Horváthnak!
Még idén vissza térek ide!
C&R