Téli method horgászat lehülő vízben

Sziasztok! Az év utolsó napjait kihasználva kilátogattam a hétvégén az Akasztói horgászpark új extra tavára egy igaz nagyhalas peca reményében. Annyit kell tudni hogy jelen pillanatban a horgászpark összes vize lehalászás alatt áll , mert állomány felmérést és frissítés csináltak és az elsők között volt az extra régi és az új tava is amiben számos 20 kg feletti példányt regisztráltak.

De ezen kívül fogható benne szürke harcsa, fekete amur és a tokhal is a termetes kárászok és dévérkeszegek mellett. Most ez a kettő 2 hektár körüli tó ad otthont a téli hidegben próbálkozóknak.


Reggel 8 óra után már a parton voltam. És horgásztam is, csak sikerült egy nagyon rossz helyre beülni. Pedig itt egész évben mozog a hal a túlpart előtt. Szóval beültem arra a részre ami már kiszelesedik kb 75 m re. Jónak tűnt de mégsem! Végig klipszel a kimért távolságra a túlpartot megcélozva a nádfalat teljesen kicentizve dobtam a végszerelékem. Az itt eltöltött 2 óra szenvedés közben 2 db kiló körüli kárász és 1 db kiló feletti dévért sikerült fognom, de sokszor leakadtam vagy végül sikerült beszakadnom.


Ezért úgy döntöttem, hogy helyet váltok,  és átköltöztem a tó elejébe ahol a túlpart úgy kb 40 m re volt. Itt is a nádast erőltettem egy bottal ami semmi halat nem adott. Egy másik bottal egy rövid pecát 15 méteren próbáltam. Az utóbbi bizonyult jobbnak. Ezen kicsit meg is lepődtem mert ez nem jellemző ezekre a halakra, pláne nem így télen.


Szóval így a végre eléggé élményben dús pár óra volt és sikerült 3 db 10+ -os pontyot fognom ebben a decemberi végi hűvös szeles ídőbe.



A method mixből egy 5 nagy gombócos alap etetést készítettem és erre horgásztam rá. Az első halra nem is kellett sokat várni kb 15 perc után meg is érkezett egy szép töves. És ezt követte még 2 db szintén nagytestű ponty és 2 db tok hal.

Etetőanyagnak egy jól bevált halas method mix complex keverékét használtam. A téli pecáim alkalmával ez már sokszor bizonyított.
Ez a következőképp áll össze:
Monster fish+black jack+green fish fele fele arányban 3 mm és 2 mm mikropellettel és  édesítőszerrel.
Nagyon fontos amit kiemelnék, hogy nem csak azért keverem össze, hogy kapjak egy mindennel összekevert etetőanyagot, hanem mert a 3-om etetőanyag textúrája színben és állagban is jól kiegészíti egymást.

Csalinak CFB banana boy 8 mm fluo ghost pop up-t használtam. De ilyenkor fogósak lehetnek a rák & szilva a squid és krill ízesítésű csalik is.

https://www.cfb-shop.hu/CFB-GHOST-PopUp
https://www.cfb-shop.hu/CFB-MONSTER-FISH-METHOD-MIX-1kg