A ponty horgász, vagy annak szűkebb kategóriája a bojlis horgász az igazán nagy „zsákmányról" álmodozik. A több napos túrák alatt megpróbálja becserkészni, és horogvégre csalni az igazi mohás hátú öreg halakat és bár természetesen minden, a matracon végzett potykának örül, de egy-egy különleges példány átverése nyújtja az igazi élményt és persze a visszajelzést számára, hogy jó úton jár a soha véget nem érő tanulás és tapasztalat szerzés rögös útjain.

Magyarországon sok olyan víz található, ahol igazán szép, egészséges és nagy pontyok élnek, azonban egy részük vadvízi terület, amely vagy nem horgászható bizonyos módszerekkel, vagy csak nagyon hosszú idő és komoly felkészülés után kecsegtet sikerrel. A viszonylagosan gyors sikerekre vágyó (és sajnálatosan kevés szabadidővel rendelkező) horgász az úgynevezett telepített tavakat horgássza, szerencsésebb esetben azokat előnyben részesítve, ahol elég nagyméretű víz és vadregényes környezet található, hogy minél közelebb érezze magát a valódi természethez. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a tóban megtalálhatóak legyenek a fajok kapitálisabb példányai is, hiszen csak így lehet szert tenni egy-egy újabb egyéni rekordra. Sok itthon található tó közül Baranya megye egyik igen kedvelt tava, a Merenyei víztározó is egy ilyen hely.

Bemutatására nem térnék ki különösebben, hiszen az interneten számos cikk és horgász már megtette ezt. Az, apropó amiért most ismét billentyűzetet ragadok, az egy remek kis 5 napos túra ismertetése, melyet párommal és barátommal közösen (akikkel mellesleg egy csapatot alkotunk) ejtettünk meg. Merenye már nem ismeretlen számomra, hiszen idén második alkalommal látogattam meg a tavat, első alkalommal, párommal még tavasszal töltöttünk el 72 órát itt, mely igen eredményesre sikerült.

Akkor nagyon sok szép halat fogtunk, nekem és Katának is megdőlt a saját tőponty rekordja és közel 300kg-os összesített fogással, szép emlékkel gazdagodva mentünk haza. Miután hazaértünk, tudtuk, hogy idén még visszatérünk „ponty országba". Nem is kellett sokat várni, hiszen hamarosan újra helyet foglaltam Regös György tógazdánál. A szeptember elejei indulást hatalmas készülődés és izgalom előzte meg. Különböző előke és horog kombinációk elkészítése, vegyes magok lefőzése, erjesztése, felszerelések összekészítése... volt mit csinálni.

Tekintettel arra, hogy 3-an mentünk, így a rengeteg motyó miatt szükségessé vált egy utánfutó kölcsönzése is. Eljött az indulás napja, a kombi mondeo és a hatalmas futó telepakolva, irány Merenye. Hajnali indulás mellett közel 2,5 órás zötykölődés után reggel 8 órakor megérkeztünk a halőrházhoz, ahol gyors engedélyváltás után utunkat a 2-es bojlis állás felé vettük. A kipakolás és a tábor berendezése sok időt vett igénybe, de fél 11-kor már csónakban voltunk és radarunkkal kitartóan kerestük a megfelelő helyeket.

Több ígéretes placcot is találtunk, hiszen a lágy iszapos talaj és a keményebb rész közötti területek jól kitapinthatóak voltak, így 40-50 perces bójázást követően megkezdtük az alapozó etetést, mely vegyes magmixből, 20mm-es hallibut pelletből és fűszeres illetve büdös ízű, CFB mixekből készített bojliból állt, természetesen bójánként szelektálva. A hat bója a parttól 170-200-250m-es távolságban, sávosan került elhelyezésre. Hárman a kilenc bottal az elkövetkező pár napban ezeket a helyeket vallattuk, azzal a kitétellel, hogy amelyik hely kevésbé működik, azon változtatunk. A szerelékek tekintetében mindhárman a hosszabb 25-30cm-es előkéket részesítettük előnyben, hiszen a vastagabb iszap réteg ezt mindenképpen indokolta.

140-170g közötti ólmokat használtunk a nagyobb távolságok és a biztos akadás érdekében, melyet elhagyós rendszerben, rögzítettünk a 120cm körüli leadcoreon található lead clip kapcsaira. A végszerelékeket csónak segítségével vittük el a megfelelő helyekre, azokra koncentrált etetés gyanánt, a horgon felkínált csalival megegyező, pár szem bojlit és pelletet dobtunk. Ahogy az nálunk már szokássá vált, az első jelentkező Kata csali kombinációit szippantotta fel, így először Ő állhatott a fényképezőgép lencséje elé.

A jó erőben levő, de nem épp kapitális pikkelyes ponty, a fűszeres íz világú Redarmy bojlit kívánta meg. Ahogy teltek, múltak az órák, úgy nekünk is befutott egy-egy érdeklődő, de a májusi dömping elmaradt. Az időjárás erősen szelesre fordult, és bár minden ideális volt a halfogáshoz, a halak nem kívántak táplálkozni.

A túra harmadik napján már kezdtünk kicsit értetlenül állni a dolog felett, hiszen több ízt és több trükköt is bevetve sem sikerült igazán az etetésekre állítani az uszonyosokat. Ekkor az addig nem működő bójákat is áthelyeztük máshova...egyet pl. szinte majdnem partközelben, attól körülbelül 50-60 méterre, a nádfal elé az 1 méteres vízbe raktuk és arra komolyabb alapozó etetést sem alkalmaztunk. Az újonnan elhelyezett bóják egyikéről hamarosan nekem egy 14Kg-os , Karesz barátomnak pedig egy 14,4Kg-os tükör ponty éhezett rá a CFB black jack, squid&octopus ízesítésű bojlira.

A harmadik nap délutánján viharfelhők gyülekeztek és kora délutánra nagyon fülledt, de erősen szeles idő érkezett.

Ekkora a kapások teljesen leálltak, így úgy döntöttünk, hogy az esetleges zivatar előtt még az összes botot újra húzzuk, frissítés céljából. A 9 bot újrahúzását épphogy be tudtuk fejezni... az utolsó 100 méteren már a vízen ért utol a vihar szele, de még sikeresen partot értünk a kis lélekvesztővel. Hirtelen óriási szél és eső kerekedett, mi pedig a lakókocsiba vártuk a villámlásokkal tarkított rossz idő végét. Sokáig azonban nem élvezhettük a menedéket, mert először Karesz majd az én jelzőm is eszeveszett sípolásba kezdett. Nem volt mit tenni, a függönyszerűen ömlő esőbe kellett megkezdeni a fárasztást. Ráemelve a botra rögtön éreztem, hogy jó hallal van dolgom, és Karesz barátom 3.25 librás botja is karikára hajlott...az orsóról megállás nélkül peregtek le a méterek. Mivel ezek a szerelékek közel 250m távolságban voltak behúzva, így a partról esélytelenek voltunk, a csónakba szállás pedig elég veszélyesnek tűnt.

Tekintettel arra, hogy képtelenek voltunk megállítani a halat és csónakba sem tudtunk értük menni, így Karesz hala zsinórt tépett, az enyém körülbelül félúton leakadt. Az eső lassan elállt és némi szomorúság telepedett a „táborra", mindketten tudtuk, hogy, a túra halai mentek el, de legalább is az elmúlt 3 nap alatt fogott méretekhez képest igen szép példányok lehettek. Miután kifújtuk magunkat, és némi rendet raktunk, ismét újra húztuk a szerelékeket, de aznap már sok érdekes nem történt. Az esti lefekvés után hajnali 2 órakor ébredtem a jól ismert hangra, az RX Digital egyfolytában húzós kapást jelzett. A legközelebbi, nádfal előtti botról érkezett a kapás, melyre etetés nélkül, csak pár szem bojlit és a csalit, büdös halas Monsterfish 20mm-es bojlit tettem kikönnyítés nélkül. A hal súlya azonnal arra késztetett, hogy csónakba üljünk és érte menjünk. A vízen bő 15 perces huzavona után az akasztástól jó 20-30 méterre sikerült megszákolni a jó erőben levő 19Kg-os pikkelyes kopoltyúst.

Bár fáradtak voltunk, de nagyon örültünk végre a kis mohás hátúnak, én különösen, hiszen ezzel megint megdőlt az addigi rekordom. A következő két napban még ugyan sikerült pár szebb halat fogni, de főleg a 8-13Kg közötti súlyban voltak érdeklődők és sajnos a halak étvágya is erősen lecsökkent.

Mindent összevetve kellemes 5 napot töltöttünk Merenyén, hiszen maradt idő a kikapcsolódásra, pihenésre is, és mindhármunknak sikerült egy-egy szép élménnyel gazdagabban hazatérnie.

A túrát követő héten még a Merenyei emlékek éltek bennünk, de már a következő pecát terveztük...ami persze majd egy következő írás lesz hamarosan...
Mindenkinek kellemes időtöltést és élményben gazdag horgászatot kívánunk. C&R

Írta: Barna Miklós