Októberi Horgászat a Desedán

Először is bemutatkoznék, írnék pár sort magamról. Katyi Viktor vagyok. 4 éves korom óta horgászom és immár 6 éve bojlizom. Szászvári Haladás horgászegyesület tagja vagyok. Ezen a vízen nőttem fel itt tanulgattam a horgászat csínját-bínját, és amikor idő lehetőség adódik többfelé is eljárok horgászni. Első CFB-s kalandomat szeretném most leírni nektek. Egyben pedig az első cikk is amit írok. Szóval biztos lesznek benne hibák, de remélem ezt elnézitek nekem élvezhető lesz a történet.


Október 7-14ig voltunk barátommal, Szalai Gergővel a Desedán, ezen a csodás kihívásokkal teli vízen. Az első CFB-s csalim Red Army és Monster Fish mixekből készítettük Gergővel. A túrára 20mm-s és nagyobb kézzel külön formázott golyót vittem amit csalizásra szántam. összesen 12 kiló mennyiségben. Mellé pedig 10 kiló tigrismogyorót. Előttünk több mind 10 hektár szabadon belátásunk szerint meghorgászható vízterület volt, ami még felfedezésre várt. Megérkezés, vasárnap: Az időjárásjelentés erre a napra igen nagy, erős zivatart ígért. Ezért igyekeztem minél korábban kiérni a vízre és tábort felállítani. Mikor elkezdtem kipakolni már közeledett a vihar gyorsan felállítottam a sátrat, bepakoltam a felszerelést. Közben megérkezett Gergő az ő felszerelését már szakadó esőben pakoltuk be. Csónakunkat ez miatt nem kaptuk meg. De nem volt ebből probléma, mert amilyen vihar lecsapott ránk az nem volt mindennapi. Így a sátorban előkészítettük a szerelékeket, kötöttünk pár előkét, megbeszéltük mit és hogyan csináljunk.

Októberi Horgászat a Desedán

Októberi Horgászat a Desedán

Hétfőn reggelre a vihar elvonult és napsütésre ébredtünk. Elérkezett az idő, hogy beélesítsük a botokat. Már mindketten igen be voltunk sózva. Megkaptuk a csónakot és nekiálltunk helyeket keresni, bójázni. Gergő bal én pedig a hely jobb oldalát választottam első kiszemelt helyem a parttól nem messze egy régi vasúti töltés volt a második pedig távol egy akadó közelében. Mindegyik bójára alapozásul került felezett és egész bojli mellett mogyoró is. Az első két előkére hóember formában került fel a csali pasztával még kívánatosabbá téve azt. Távoli bójára került a Red Army közelire pedig a Monster Fish.

Októberi Horgászat a Desedán

Októberi Horgászat a Desedán

Dél volt mire végeztünk a behúzásokkal. Pár órával később volt egy gyenge kapás ami nem akadt meg. Újra húztunk és vártunk. Lassan ránk köszöntött az este, akkorra vártunk az első jelentkezőt-jelentkezőket.

Októberi Horgászat a Desedán

Kedd: Éjszaka csendesen telt. Reggel napsütésre ébredtünk.
Épp reggeliztem mikor egy lassú, de határozott kapással jelentkezett egy ismeretlen látogató a távoli szerelékemre. Csónakba szálltunk és irány a hal után, aki hiába haladtunk tempóban ő ennek ellenére húzta dobról a damilt lefele. Egyből gondoltuk, hogy testesebb az ellenfél. Közel 15 perces fárasztás után merítettünk meg egy szép tőpontyot súlya 11kg volt.

Októberi Horgászat a Desedán

A csali amire megéhezett Red Army 20mm Mainline fruittella 14mm. Horgot még nem látott őkelme! Fotózás után elbúcsúztam tőle és megköszöntem, hogy tiszteletét tette nálam. Újra húztunk aztán beszélgettünk, vártunk. A nap folyamán Gergőnél megjelentek a halak.

Októberi Horgászat a Desedán

Közeli bójájáról volt 2-3 kisebb testű ponty éjszaka pedig 2 amur akiknek össztömege 25 kiló felett volt.

Októberi Horgászat a Desedán

Októberi Horgászat a Desedán

Gergő éjszakai amurja 18mm Redarmy dumbell+Ananasz PopUp Nálam csendesen telt az éjszaka.
Szerda: Mivel eddig a közeli bójám masszívan hallgatott úgy döntöttem új helyet keresek neki. a parttól távol 120m körül találtunk egy szebb akadót, nem is tétováztam megjelöltem -megetettem.

Októberi Horgászat a Desedán

Este 11 óra körül egy intenzív ejtős kapás ismét a balos botomon irány a halra, viselkedéséből egyből tudtuk nem ponty van a túlsó végén. Többször át akart törni a csónak alatt ezzel megnehezítve a dolgom. Fárasztás végén egy 17kilós amurral kezemben készítettünk fényképet. Ismét a Red Army- Mainline kompozíció volt a nyerő.

Októberi Horgászat a Desedán

Októberi Horgászat a Desedán

Ez a gyönyörű amur egyben új rekordom is.

Visszahúzódtunk a sátorba ,nem sokkal később ismét kapás ,ekkor már a jobb oldali botomon.
Irány a hal, nem nagy az ellenfél. Lámpa fényénél megpillantottam egy nagybajszú, kis testű harcsa ifjoncot . A 1,5 kiló körüli kis hari igen rákapott a bojlira mert vagy 5 darabot tapintottunk ki a gyomrában, de rajta is veszett a mohóságán mert egy horog is megbökte a száját. Csali ezen a horgon egy szem 20-s faragott Monsterfish volt. Idő közben változtattam is csalizási módomon a hóembert lecseréltem egy sima egy szemes faragott dippelt formátumra és elhagytam a tigrismogyorót is. Az éjszaka folyamán nálam más esemény nem volt. Gergőnél volt ismét pár jelentkező.

Októberi Horgászat a Desedán

Gyönyörű sértetlen tövesek nyurgák élnek a Desedában.

Októberi Horgászat a Desedán

Októberi Horgászat a Desedán

Csütörtök: Gergő szép halakat fogott az éjjel de napközben az ő bójáját is beljebb hoztuk egy kagylós terültre.Ismét volt egy kisebb zápor, de hamar elvonult. Este húzós kapás jobb oldali botomon. Egy kis ponty tett gyors látogatást nálam. Monsterfish golyóra éhezett meg. Visszatettük a szereléket. Este 23 óra körül erős húzós kapás a jobbos botomon, most ismét erős hal volt a horgon. Jó 15 perc fárasztás után került merítőbe egy gyönyörű egészséges tőponty.

Októberi Horgászat a Desedán

A gyönyörű töves 11kg volt pontosan. A bojli amit felvett, a most már bizonyított faragott Monsterfish volt . Késöbb egy határozott kapás a jobb oldali boton ismét harcos ellenféllel álltam szemben. Bő 15 perces fárasztás után került merítőbe egy 13 kilós egészséges, hibátlan, szűz szájú töves.

Októberi Horgászat a Desedán

Az éjszaka folyamán még Gergőnél volt kettő szebb ponty.

Októberi Horgászat a Desedán

Októberi Horgászat a Desedán

Nálam pedig volt két lemaradás a jobb oldali szereléken. Kiderült, hogy az akadó nem is olyan kicsi, hanem elég összetett több ágból, tuskóból álló haltartó. Mindkét esetben a hal sikeresen megszabadult terhektől.
Péntek: Taktikát váltottam az eddigi 140g-s ólmot leváltotta egy 200g feletti, és a fárasztáskor pedig az igen akadós terepre jellemző lazán feltekerős az akadóból így remélhetőleg egyszerűbben kiszabadítható módszer. Eredménye pedig meg is volt este folyamán egy kisebb és szombat reggel egy 10 kiló feletti egyben első tükörponty került vízpartra egy fotó erejéig.

Októberi Horgászat a Desedán

A csali Monsterfish volt. Gergőnél is volt két ponty egy 10 és egy 12 kiló feletti.

Októberi Horgászat a Desedán

Az utolsó este még volt két kapásom a jobb oldali botomra. Egy tő és egy tükörponty személyében. Mindegyik 7 kiló körüli volt.

Októberi Horgászat a Desedán

Csali a most már megszokott Monsterfish bojli volt melyet meg a csigak is szivesen fogyasztottak

Októberi Horgászat a Desedán

Utolsó Desedai pontyom 9kg 20mm Monsterfish bojlira

Októberi Horgászat a Desedán

Ezután már csak a sátor körül ólálkodó róka törte meg az éjszakai csendet jelenlétével.

Októberi Horgászat a Desedán

Sajnos eljött a vasárnap amikor pakolni kellett, mert véget ért az egy hetes túránk. Összességében 23 darab ponty, 3 darab amur került horogvégre. A halak 90% nem látott még horgot.

Októberi Horgászat a Desedán

Az dőjárás igazi októberi vénasszonyok nyara volt egy két kisebb eső tarkította a hetet a szélirány változó hol északi ,hol nyugati volt napon belüli többszöri változással. Csalizásnál halanként egy marék bojli került a horog mellé és jobban szétszórva a tigrismogyorót pedig elhagytam.Pár szó a felserelésről. Botok: Fox Warrior S 2,75lb kivitelben, Orsók Tica Scepter GF, damil Gardner GT 0,35mm, előtét Spro Gourdian 55lb, leadcore corda kable 50lb. Ólmok fox és Atomic. Előkezsinórok amikkel variáltam Kryston mantis, Jackal és Spro edge 20-35lb-ig. Horgok: Korda captor, kurv Shank, vide gape 4-6-s méretekben, Fox Kuro, Gardner Wide gape, kapásjelző X2 . Szóval, aki nem volt annak ajánlom ezt a vizet. A jövőben többször vissza fogok térni. Biztos, hogy sok élményben fog még részesíteni a gyönyörű Deseda.


Októberi Horgászat a DesedánGörbüljön mindenkinek


Katyi Viktor – Szalai Gergő
Carp Friend Baits Hungary