Rekordok hete Csurgón

Kezdjük a legelején. Tavaly a testvérem Szedlák Péter rábeszélt, hogy menjünk és nézzük meg a Fehérvárcsurgói tározót. Nagyon nagy vízterület, vannak benne kapitális harcsák, és hatalmas pontyok. Ekkor még csak harcsázni mentünk pár éjszakát töltöttünk itt, sajnos eredménytelenül, de nem adtuk fel. Idén tavasszal mind a ketten kiváltottunk egy kombinált éves engedélyt, hogy még jobban megismerhessük ezt a csodálatos vizet. A kitartás meghozta az eredményét, de sajnos még nem nekem. Március 31.-én Petyának sikerül horogra csalni egy kapitális harcsát. Mérlegelés után kiderült, hogy a hal nem csak egyéni rekord, de egyben tórekord is 214cm-el, és 84,7 kg-al!!

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón 

Év elején már tudtam, hogy legalább egy hétre leköltözöm a partra, és megpróbálom megfogni az álmaim halát! Tudtam, hogy csak nyáron, vagy ősszel lesz időm erre a túrára. Nem volt kérdés, hogy kivel próbálom meg becsapni a rutinos öreg pontyokat. Nagy Gábor barátom - akivel már nagyon sok közös és emlékezetes pecán vagyunk túl – nem fogja kihagyni ezt a lehetőséget. Átbeszéltünk mindent, és kialakult a végleges időpont is szeptember 30-tól október 6-ig.

Rekordok hete Csurgón

Végre eljött szeptember utolsó hétvégéje. Nem bírtam kivárni 30.-át és már 29.-én délután ott álltam a tározó partján harcra készen. Szerencsére a kiszemelt, és Ritter Zoltán barátom által ajánlott helyen nem ült senki, elfoglaltam a helyet. Felállítottam a sátrat, miközben minden a helyére került, már azon járt az agyam, hogy milyen csali, milyen szerelék, hova, mennyit stb. Sajnos még csónakom nem volt, mert azt Gabi hozza majd, ezért maradt a „dobálós" peca. Nem is vártam semmit, csak a szerencsében bíztam. (Hatalmas vízterület, találomra 2 szem bojli+pva hálóban egy kis finomság, esély egy jó hal megakaszására elég csekély, de nem lehetetlen)
Az éjszaka csendesen telt, nem volt kapás. Reggel korán keltem és már újra csalizás után repültek is vissza a szereléket. Délelőtt 10 órakor végre megszólalt a kapásjelzőm! Pár perc fárasztás után már a matracon pihent egy szép tükrös. Gyors fotó, mérlegelés, fertőtlenítés után mehetett is vissza. 7,6 kg volt. Nem rossz kezdet, gondoltam és már repült is vissza a szerelék. Azért Gabit felhívtam gyorsan telefonon, hogy ha nem siet, kifogom előle az összes halat. Amíg megérkezett fogtam még pár darab kilón felüli dévért.
Egy óra körül megérkezett Gabi is, csónakot nem hozott, mert addigra már a halőr Laci Bácsi intézett nekünk egyet. Végre elkezdődhet az igazi horgászat, de előtte azért ittunk egy Whisky Cola-t a halakra, és elhangzott a megszokott köszöntő is: „Fogjunk HALAT!". Amíg Gabi a sátorállítással, és a felszerelések kipakolásával volt elfoglalva, én a radarom segítségével megpróbáltam feltérképezni a víz alatti világot. Körbe szórtam a területet jelző bójákkal. Természetesen a radar felvételeit elmetettem egy memória kártyára, és a technika segítségével pár perc alatt már láttuk is a 3d-s medertérképet. Sajnos meg kellett állapítani, hogy az előttünk lévő terület olyan, mint egy nagy focipálya, átlagban 20cm iszappal, és pár darab fekvő harcsára utaló jellel. Ez van ezzel kell valamit kezdeni. A rendelkezésre álló területet lezártuk a bójáinkkal és bíztunk benne, hogy a területen áthaladó halakat kapásra tudjuk bírni. Nem etettünk sokat. Pár marék bojli, és egy kevés tigrismogyoró. Csalinak az egyik felszerelésemen 2 darab 20mm-es fűszeres, a másikon 2 darab 20mm-es halas bojlit kínáltam fel amit a CFB Monsterfish mixből készült. Mindegyiket pasztáztam a saját pasztájával.
Gabi szintén ezeket a bojlikat használta, csak ő hóember szereléket készített, és pasztának belachan-t használt. Megkezdődött a várakozás. Gyorsan telt az idő, egy jó vacsora utána iszogattunk és beszélgettünk az következő napok terveiről. Kb éjfélig bírtuk és utána elvonultunk aludni. Elég rövidre sikerült a pihenő, 02:30-kor megszólalt Gabi kapásjelzője. Folyamatos nagyon intenzív húzós kapás volt. Mikor megakasztotta már érezte is, hogy jó hal lesz. Egyből csónakba szálltunk és bementünk a hal elé, megelőzve, hogy összeszedje a többi szereléket. 20 perc fárasztás után tudtuk megszákolni a halat. Nagy volt az izgalom, mert mind a ketten tudtuk, hogy egyéni rekord lehet. A mérlegelésnél beigazolódott, ez tényleg Gabi új egyéni rekordja 18,48 kg!!! Fertőtlenítés után azért eltettük egy ponytzsákba a reggeli fényképezésig.

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

Egész nap azon járt az agyam, hogy mit kéne tennem, hogy nekem is sikerüljön megdönteni az egyéni rekordomat. Átgondoltam mindent, és arra jutottam, hogy amit eddig csináltam szerintem nincsen benne hiba, csak egy kis idő kell még! Ezzel a tudattal feküdtem le aludni. Éjfélkor felkeltem, hogy újra húzzam a közeli bójámon lévő botot. Már indultam kifelé a szerelékkel, mikor láttam, hogy Gabi kiront a sátorból és megáll az állványom mellett. Akkor vette észre, hogy mit is csinálok. Bekiabált, te vagy rajta a zsinórodon?? Nem, én mellette vagyok. Akkor igyekezz, mert kapásod van!! Kiértem a partra, visszatettem az állványra a frissen behúzott botot, és figyeltem a másikat. A spicc egy kicsit bólogatott, de a jelző nem szólalt meg. Lesz ami lesz, én ezt megütöm!!! Jó döntés volt, megvan. Beszálltunk a csónakba és már kezdődött is a fárasztás. Kb 10 perc telt el mire megpillantottuk a halat, korom sötétben fejlámpánál, és így is csak egy pillanatra. Nem lesz nagy - mondtam Gabinak. Még egy pár percet küzdöttünk és akkor végre megmutatta magát. Ez is rekord, azt tudod?? Megszákoltuk, irány a part. A csónakban vártam, míg Gabi elkészíti a terepet ennek a gyönyörűségnek. Szólt, hogy vihetem. Elindultam volna, az egyik kezemben a horgászbot a másikban a hal, és ekkor döbbentem rá, hogy ez tényleg rekord, nem is akármilyen!! Kevés volt az egy kéz, kellett hozzá a másik is. Mikor a pontymatracra fektettük akkor láttuk igazán milyen csodálatos.

Rekordok hete Csurgón

Azonnal le kell mérlegelni!! Hatalmas volt az örömöm, mikor megpillantottam a mérleg kijelzőjét. 23,78 kg!!! Ezt a halat is pontzsákba tettük a reggeli fényképezésig. Alig tudtam elaludni, és csak azon járt az eszem, hogy ha már nem is fogunk semmit, akkor is megérte!!!
Reggel készítettünk pár fényképet és ekkor láttuk igazán milyen gyönyörű pontyot fogtunk.

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

A kezdeti hatalmas sikereket egy 48 órás kapástalanság követett. Akár mit csináltunk nem tudtunk kapást kicsikarni a halakból. Többszöri radarozás után és a bójáink mellett feljövő buborékokból már tudtuk, hogy harcsák vannak előttünk, ezért van ez a hatalmas csend. Abban bíztunk, hogy az etetésre szánt bojli mellett a hajszálelőkén lévőt is beszippantja egy harcsa. Fel voltunk készülve mindenre. Tudtuk, hogy mire számíthatunk, ezért kölcsön kértem testvéremtől Petyától már a túra előtt a direkt harcsához való mérlegelőzsákot és a digitális mérlegét, ami 150 kg-ig mér. Talán délután egy óra lehetett mikor Gabi úgy döntött, hogy újra húzza az egyik botját. Ahogyan megemelte eléggé meglepődött. A zsinór másik végén valaki iszonyatos erővel tartotta a horgot. Először azt hitte, hogy leakadt. Szólt is, hogy gyere Zsolesz leakadtam, menjünk be érte. Ebben a pillanatban az akadó elindult. Beigazolódott az elméletünk a kapástalanságról! Bepattantunk a csónakba és irány a hal felé. Megjegyzem a felszerelés Nevis Mojo Carp Long Cast 3,60 3 lbs bot, Shimano Big Baitrunner Long Cars 30-as Nevis zsinór, 45 lbs strategy leadcore, 15 lbs Strategy Intense előkezsinór, Gardner Mugga 4-es horog. Elkezdődött a harc, a néha kicsit felerősödő szél szépen játszott a végletekig megfeszített zsinóron.

Rekordok hete Csurgón

Már egy órája bent voltunk mikor végre Gabi el tudta érni, hogy a 60 cm-es leadcore megjelent a víz felszíne alatt kb 20 cm-el . Erővel és szavakkal is bíztatta Gabi a halat, hogy gyerünk mutasd már meg magad!! Nem tette. Még kb 10 percbe telt míg ismét megpillantottuk a leadcore-t . Végre sikerült felhúzni a halat. Ekkor én 40 kg-ra saccoltam, kicsit nagyobbnak láttam, mint azt a harcsát amit szintén közösen fogtunk Olaszországban a Pó folyón. Az 175cm és 32kg volt. Na de térjünk vissza Csurgóra. Egy pillanatra láthattuk egészben a harcsát, és már tört is vissza a mélybe. Csónakmotorral persze követtem a halat, hogy mindig a közelünkben legyen. Tudtuk, ha ezen a területen marad - amit már korábban leradaroztunk- és Gabi nem feszíti túl a „húrt", ismét egy rekorddal gazdagabbak leszünk.
A merítőt és az evezőket elpakoltam a csónakban, hogy ne legyenek útban a kiemelésnél. Lassan 2 órája voltunk a vízen, mire a harcsa szépen a csónak mellett lebegett és csak arra várt, hogy kiemeljem. Szerencsére ebben már volt némi tapasztalatom, régebben elég sok harcsát fogtam, igaz nem ekkorát. Azért volt róla elképzelésem, mit is kell csinálni. Gabi próbálta egy helyben tartani a halat, én letérdeltem a csónakba a pulóverom úját ráhúztam a kézfejemre és két kézzel belekapaszkodtam a harcsa szájába. Szerencsére a horog teljesen a szája szélébe volt akadva, szinte ki sem látszott az izmos pofájából. Ezért ezzel nem kellett foglalkoznom. Mikor már éreztem, hogy stabilan tartom, egy határozott mozdulattal áthúztam a fejét és a törzsét a csónak oldalán. Végre bent van a szörnyeteg a csónakban!!! Mire a partra értünk már egy kisebb csoport verődött össze, akik végig szurkoltak nekünk, és nem hiába. Előkeült a mérlegelő zsák, amibe gyorsan beleraktuk és ezzel együtt vittük ki a partra.
A mérlegelésnél derült ki hogy a harcsa 197cm és 59 kg!!!!

Rekordok hete Csurgón

Gyors fényképezés és fertőtlenítés után mehetett is vissza tározóba..

Rekordok hete Csurgón

Hatalmas élmény volt látni ezt a gyönyörű halat.

Rekordok hete Csurgón

Délután megérkezett Ritter Zoltán barátom,és hozott nekünk megint egy új golyót. Kiderült, hogy ez is egy cfb-s mixből készült bojli, méghozzá a BLACK JACK-ből. Egyből fel is fűztem két darabot, mert szeretek minden újat kipróbálni, főleg 48 óra kapástalanság után. Kb 2,5 órát ázott a csali mikor ismét megszólalt a jelzőm. Nem akartam hinni a füleimnek. Gyors fárasztás és szákolás után egy szép nyurga pihengetett a matracon.

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

Rekordok hete Csurgón

Ezek után már csak pár darab kisebb (3-7kg-ig) halat fogtunk.

Összegezve az egész hetet, életem eddigi legjobb horgászatán vagyunk túl, és ez a túra nem véletlenül kapta a REKORDOK HETE címet!!

Rekordok hete Csurgón

{fcomment}