„Végre" 20 felett Palicson

A tavalyi szezonban már ellátogattunk kétszer is erre a tőzeg tóra,ami már az első horgászaton is meglepetéseket okozott hihetetlen nagyhal állományával. Kétszeri ottlétünk alatt sok embertől hallottunk „legendákat"olyan horgászatokról amikor igazán belenyúl az ember és megtalál valamit amivel sikeresebb lehet horgásztársainál,irreálisan nagy mennyiségű és méretű halakat fogva.

Ameddig nem csöppen bele egy ilyen horgászatba az ember addig tényleg hihetetlen,de nem lehetetlen!Életem egyik leg intenzívebb nagyhalas horgászatán vagyok túl és ezt most meg is fogom osztani mindenkivel.

A készülődést már napokkal a tervezett horgászat előtt megkezdtük,aprócikkek beszerzése,etetésre szánt magvak áztatása főzése és persze a bojlik legyúrása sem maradhatott el. Két fajta bojlimixet választottunk ki a CFB palettájáról melyekből 3 féle csalit készítettünk 16 mm-es méretben.A választott alapmixek a CFB-Red Army és CFB Dracula voltak,A Red Army-t a jól bevált frankfurti kolbász + fokhagyma ízesítéssel készítettük el Zsolti barátommal .
Recept a következő volt

- 1Kg RedArmy mix

- 10-12db tojás mérettől függően

- 30ml halolaj

- 40ml CSL Likőr

- 3g édesítő

- 30g só

aroma : 5ml Fokhagyma 5ml frankfurti

„ az alábbi linken találtok több infót a mixről és a csali elkészítéséről : http://cfb.unas.hu/RedArmy-mix

 „Végre” 20 felett Palicson

Draculát 2 verzióba gyúrtuk le,az egyik full fokhagyma 5ml/kg Fokhagyma aromát használva volt . http://cfb.unas.hu/Dracula-mix

A másik verzió szinte teljesen natúr mivel egy olyan adalékot használtunk hozzá amit nem tud helyettesíteni semmiféle készítmény ez nem más mint frissen darált kecskekörömkagyló.
Minden golyónak elkészült a saját pasztája is amivel a horgászat alatt a felcsalizott golyókat pasztáztuk be.

„Végre” 20 felett Palicson

„Végre

Az indulásunk előtti délutánon megcsörrent a telefonom,láttam hogy társam Zsolti hív,felvettem a telefont és elég rossz híreket kaptam.Kiderült hogy Zsolti a másnapi pecára készülve előkéket kötött és sajnos a fűzőtűt úgy felszúrta az ujjába hogy csak műtéti úton lehetett eltávolítani .Két lehetőségem maradt vagy elmegyek egyedül vagy keresek egy társat aki eljön velem erre a 48 órás kiruccanásra,de valljuk be ez nem egyszerű feladat úgy hogy másnap hajnalra lett tervezve az indulás...Felhívtam egyik jó barátomat és alkalmi horgásztársamat Tamást aki pár telefon és kevés gondolkodás után igent mondott a felkérésre így másnap hajnalba már robogtunk a Szerb határ felé. Délelőtt 9 órakor érkeztünk meg a tóra ahol az engedélyek megvásárlása után elfoglaltuk az előre lebeszélt 17-es placcot . A kipakolás után élesítettük a botokat és az etetőhajó tartályába is bekerültek a csemegék,2 lapát főtt magmix,negyedelt felezett és egész golyók. 2 botomra Dracula bojlit csaliztam,a bal szélsőre a kagylós natúr csali került a középsőre a fokhagymás és a jobbszélső botomra tettem fel a CFB nagyágyúját a Red Army-t.Tamás még a stégen pakolászott én közben megkezdtem a szerelékek bejuttatását,amik 85 grammos In-Line ólmokból 1.2 méteres Leadcoreból,0.22mm-es Powerpro előkezsinórból,és 6-os méretú Longshank és Longshank Nailer horgokból álltak.

Minden boton másképp kínáltam fel a csalikat.
Palicson sokszor bevált már kikönnyített csalikkal való horgászat.Erre a CFB popUp csalijait használtam.

A bal oldali boton a kagylós Dracula 1 szem süllyedő+paszta verzióban a középső botomon a Dracula alap módon fokhagymával egy faragot feher popUp al volt kikönnyítve még a jobbos Redarmy-s bot csalija ¾ süllyedő bojli ¼ CFB Ananászos PopUp-al kikönnyitve+bepasztázva.

„Végre” 20 felett Palicson

A szerelékeket nem azonos távolságba húztam be,az első a bokorsor elé került közvetlenül a második nagyjából ¾ távra a harmadik pedig kb 7-8 méterre lett letéve az akadó elé.Behúztam az első botot ,megtöltöttem a kishajót majd indultam a második bottal is de nem értem el a kívánt helyre mert az első botra egy ejtős kapásom volt ami sajnos nem akadt meg,újrahúztam azt is és a helyére került a másik két bot is,amikor az utolsó botra felraktam a swingert a középső hirtelen elfüstölt,amit furcsálltam mert előző két látogatásom alatt 10-20 órát is várnom kellett az első kapásokra. Felemeltem a botot és éreztem némi ellenálást de tudtam hogy nem lesz túl nagy a túra első hala de panaszra nem volt okom hiszen 20 percen belül két kapásom volt amiből a másodikat már fáraszthattam is,5-6 perc alatt megadta magát a tettes egy 8-9 kg körüli tőponty.

„Végre

Visszahúztam a szereléket hogy végre Tamás is elkezdhesse a horgászatot,az ő szerelékeire tigrismogyoró került kikönnyítve és egy kis CFB Birdfood Por dippel megbolondítva,és saját készítésű bojlija ami még kezdetleges fázisban volt a tesztelések terén.Amikor behúzta első botját nekem ismét kapásom volt a Dracula golyóra egy 13.3kg-os tükrös volt az elkövető.

„Végre

Visszavittem a szerelékemet a helyére,még ki sem ért az etetőhajó a partra tamásnak egyszerre fütyült el a 2 tigrismogyorós botja,fárasztani kezdtünk,az én kezemben lévő boton nem éreztem túl nagy ellenálást és ahogy sejtettem nem is volt hatalmas a hal,viszont tamás hala elég jól kűzdött és nemsokkal később ő is a merítőben pihent,hihetetlen volt ennyi kapás egyszerre de azért nem esett rosszul:)

„Végre

„Végre

„Végre

Tamás Duplája 9 kg és 14 kg.

Visszakerültek a botok a helyükre és folytatódott a kapássorozat,egymás után fogtuk a szebbnél szebb halakat,de az igazán nagyok még nem voltak jelen az etetésünkön,mert a fogott halak átlagba 8-12 kg között voltak,ez sem rossz sőt nagyon is jó eredmény ilyen rövid időn belül de éreztem hogy lesz ez még jobb is.

„Végre

Délután kicsit alábbhagyott a halak aktivitása,ezt sokan negatívumként értékelnék de én sejtettem hogy valószínüleg megérkezett egy két testesebb példány a csemegére.Már vagy 2-2.5 órája hallgattak a botok amikor egyszercsak felrobbant a Redarmyval csalizott szerelékem,jól küzdött a hal így sejtettem hogy elég testes lesz,a szákolás után kiderült hogy nem akkora a hal mint amekkorára számítottam de nem voltam elkeseredve mert így is kerek 15 kilót mutatott a mérleg.

„Végre

„Végre

„Végre

Nagyon boldog voltam hogy már az első nap délutánján ekkora halat fogtam de ami ezek után történt arra tényleg nem gondoltam volna.Eljött az éjszaka és Tamás úgy döntött tesz egy próbát a CFB csalikkal is így a vendégem volt 2 maréknyi Redarmy bojlira,behúztuk a szerelékeket éjszakára és vártunk,a halak szépen mozogtak,fogtunk ismét pár db pontyot de megint csak 12 kilós maximum súllyal,megint megálltak a halak és 2-3 órás szünet után Tamás Redarmyval csalizott szereléke kilőtte magát és a kontaktus felvétele után sem akart megállni,én már gondoltam a kapás pillanata utáni pár percben hogy jó hallal akadt össze mert nem úgy viselkedett mint a többi.30 perc kemény fárasztás után barátom élete legnagyobb tőponyát szákoltam meg ami meghaladta a 20 kg-os álomhatárt.

„Végre

„Végre

A hal súlya kereken 21kg örömünk határtalan volt hiszen 12 óra horgászat után volt 15 és 20 kg feletti halunk is és nem elhanyagolható mennyiségű 8-14 kg közötti fogás is.Az éjszaka számomra már nem nagyon tartogatott meglepetéseket de a hajnali órák annál többet,1 órán belül 3 kapásom volt mind a 3 hal 15 kg feletti és kivétel nélkül mind a Redarmy-t kívánta meg,a halak súlya:15.2kg,16.4kg,17.1 kg!

„Végre

„Végre

„Végre

A következő nappal már nem volt annyira jó mint a reggel ismét 8-11 kg közötti halakból csipegettünk pár db-ot így a nap nagy részét alvással és pihenéssel töltöttük,hamar eljött a 2. és egyben utolsó éjszaka,ami a számomra igen jól kezdődött,a Dracula fokhagyma párost húzta el egy lomha töves amit elég sokáig fárasztottam de nem gondoltam volna,hogy ilyen súlya lesz hiszen a stégről éjszaka elég kicsinek tűnt a hal,a szákolás és mérlegelés után kiderült hogy a hal amit 12-13 kilósra saccoltam 18.2 kg-ot nyomott,ez életem legnagyobb tőpontya,ezért nagyon boldog voltam már csak egy dologra vágytam a lelkem mélyén,egy szép pontyról álmondtam már évek óta aminek súlya meghaladja a 20 kg-ot,de gyorsan elhessegettem a gondolatot a fejemből inkább gyönyörködtem életem legnagyobb pikkelyespontyában.

„Végre

Őt reggelig még egy kisebb társa követte ugyan úgy a Dracula bojlit húzta el ez a 12.15 kg-os tükrös

„Végre

Kora hajnalban ismét erős kapásra keltem a régóta érintetlen Redarmy-val csalizott szerelékre jött egy érdeklődő,nagyon erős harcias tükrös volt,súlya 14.2kg.

„Végre

Visszamentem a sátorba aludni egyet a pakolás előtt és azon gondolkodtam ,hogy vajon mért kerül el az a bizonyos hal amiről régóta álmodok,nem sokáig foglalkoztatott ez a tény inkább aludtam mert előttünk állt egy pár órás kocsiút és a peca legnehezebb része a pakolás.Felkeltünk reggel 9 óra körül,a kávé elfogyasztása után pakolni kezdtünk,szépen lassan mindent a helyére de valami belső hang azt mondta most ne a botokkal kezdjem a pakolást,így azok maradtak a helyükön,10 percel később kiderült hogy jól döntöttem ugyanis kapásom volt a Redarmy-s szerkóra,felemeltem a botot és szokatlan erőt és furcsa mozgást éreztem a zsinóron,gondoltam magamban hogy jó hal lesz már majdnem mondtam is társamnak hogy jó kis zárófogás lesz de ekkor mintha megadta volna magát a hal és hagyta hogy közel húzzam,de amikor kiért a stég lábához nem hagyta magát a felszínre húzni hanem lentmaradt a fenéken és lomhán forgolódott,5 perc huzavona után megláttam a hal farkát és nagyon megörültem mert már sejtettem hogy valóra vált az álmom és 20 kg feletti hal küzd a horgomon,még 5 perc fárasztás következett és már csúszott is a merítőbe a hatalmas test,nemhittem a szememnek,pakolás közuben érkezett meg életem hala.gyors mérlegelés után kiderült nem tévedtem tényleg 20 kg feletti a ponty pontosan 20.15 kg!!! örömöm leírhatatlan volt.

„Végre

„Végre

„Végre

Egy ilyen befejezés után könnyeben ment a pakolás és hamarabb eltelt a hazaút is az elmúlt 2 nap élményeinek megvitatása közben.


Köszönet a CFB-nek Ezért a nem mindennapi horgászatért és Köszönet a Vector Fishingnek,hogy vigyázott a kifogott halainkra.


Lassan már itt a tél de kívánok minden sporthorgász társamnak szép fogásokat!


Szalai Gergő-Carp Friend Baits-Vector Fishing Team