72 óra az S2-n!

Amikor az idei első pecát kezdtük tervezgetni január körül, több hely is szóba került, de a várpalotai víz nem volt köztük! Már nem igazán tudom magam sem, hogy honnan jött a képbe az S2, de amikor utána olvasgattunk, szimpatikussá és biztossá vált a gondolat, itt kezdjük az idényt! Gáborral már kb. 6 éve horgászunk együtt, ismerjük egymás dolgait, szokásait. Pisti a munkatársam, akit tavaly sikerült teljesen megfertőznöm a pontyhorgászat szeretetével, magával rántotta Ádámot is! Mindketten horgásztak már előtte is, de azért nem ilyen fanatizmussal, mint most! 

 

A csapat így már adott volt, csak a csalik hiányoztak, de az nem volt kérdés, hogy idén is a CFB golyókat fogjuk használni. Februárban leadtuk Csabinak a rendelést és érkezett a 22 kg alapmix, 6 féle ízben! Gábor úgy döntött, hogy idén kipróbál néhány kész bojlit, így hát ebből is jött pár kg. A kis távolság lehetővé tette, ezért március elején személyesen mentünk le a hely kiválasztásához és lefoglalásához! Aztán jöhetett a visszaszámlálás egészen április 10.-ig! Nehezen, de csak eljött a nap, amikor végre hódolhatunk szenvedélyünknek! Az időjárás egészen addig az átlagosnál több napsütéssel melegítette a vizeket, ami reményt adott egy jó pecára! A horgászat előtti este azonban egy kemény hidegfront hozott lehűlést, ezért megérkezésünk után azonnal a táborépítéssel kezdtünk, majd jöhetett a helykeresés, amit már fejben vagy százszor elvégeztünk! A bójákat úgy helyeztük el, hogy a nyílt vízen és a nádszélben is tudjunk horgászni. Ezután gyors csalizás, etetőkeverékek elkészítése és irány a víz! Sietnünk kellett, mert újabb frontot ígértek, nagy széllel és esővel! 

 72 óra az S2-n!

Az utolsó szerelékek már a kezdődő viharban kerültek a helyükre, majd beugrottunk a sátorba és vártuk, hogy lecsendesedjen az idő! 

72 óra az S2-n!

Sajnos a frontoknak köszönhetően pikkelyes barátaink mélyen a nádban mozgolódtak, így az első 24 óra esemény nélkül telt! Aztán péntek délelőtt egyszer csak megszólalt a hang, amelyre minden pontyhorgász szíve hevesebben ver! Pistinek a nád tövében elhelyezett szerelékén jelentkezett a kapás, azonnal ráemelt, de a hal már bent volt a nádban és szabadult is a horogtól! Sebaj, gondoltuk, legalább volt már valami mozgás! Újabb helyek után néztünk, de csali változtatás csak egy-egy boton történt, mivel tudtuk, hogy nem az a baj. Gondoltuk, ez nem túl bíztató eddig, de majd talán az éjszaka! Reggelig már semmi nem változott, így újabb keresgélés következett.

72 óra az S2-n!Szinte folyamatosan csónakban ültünk, hogy megtaláljuk a pontyokat!

Gábor balos szerelékét egy még meghorgászható nád nyiladékban helyeztük el, 2-3 méterrel beljebb a nád szélétől. Félóra elteltével elfüstölt az új helyen lévő bot! Meg van az első!!! Egy 5,5kg-os nyurga volt a vendégünk pár percre és már robogtunk is vissza a Red Dreammel csalizott szerelékkel! Hihetetlen volt számunkra, de 10 perc múlva újra szólt a kapásjelző! 

72 óra az S2-n!A második jelentkező a nádból egy 7,10-es tükrös a gyári Red Dream-re!

Indulás vissza a vízre, szereléket le a helyére és negyedóra múlva ismét füstöl a balos bot!!!

72 óra az S2-n!Gábor harmadik hala egy 8kg-os pocakos tükörponty!

72 óra az S2-n!A fotózás után úszhatott is tovább!

Késő délutánig megint teljes csend, de ekkor Ádám nem sokkal előtte áthelyezett botjának jelzője szólalt meg, ami Sunshine + White pop-uppal volt csalizva! Ezt a mixet tavaly próbálhattuk ki Horváth Csabi jóvoltából! Csak egy kis Green Beast aromát kapott és White pop-uppal könnyítve rengeteg halat adott, így hát idén is elkészítettük! 

72 óra az S2-n!Az első hal, amit nem Gábor fogott egy 5,90-es nyurga a Sunshine kombóra!

Megkezdődött utolsó éjszakánk a tóparton, ami beszélgetéssel telt éjfélig, ekkor vonultam be a sátorba pihenni. Már csak Pisti és Ádám maradtak kint. Alighogy elhelyezkedtem, csipogás Ádám botjai felől! Gondoltam kint vannak ketten, megoldják, de amikor negyedóra elteltével még mindig a vízen voltak, vettem a fáradtságot, kikászálódtam hálózsákomból és kimentem. Bent forogtak a tó közepén nagy riadalommal, hiszen ez volt mindkettőjüknek első csónakos fárasztása! Kérdeztem, hogy mi a helyzet, csak annyit mondtak, ez nem az eddigi méret! Miközben ők bent küzdöttek, kapás Gábor balos botján! Megemeltem a botot, míg a gazdája kiért a sátorból. Több mint 30 perces fárasztás után elindultak Pistiék a part felé a már merítőben pihegő hallal, közben a másik pikkelyes is a parthoz ért, azt én merítettem meg. Megláttam Ádám halát és tudtam, új egyéni rekord!!! Mérlegelés, 14,90 kg, közel 1m hosszú gyönyörű nyurga!

72 óra az S2-n!Az egyéni rekord: 14,90 kg! A tuti csali CFB Sunshine+White pop up

72 óra az S2-n!Gábor éjszakai vendége ez 8,90-es töves! CFB Red Dream

Reggelig már semmi nem történt. Sajnos a hely adottságai miatt mi nem tudtunk középről olyan helyet pecázni, ami most működött, így Pisti és én nem fogtunk halat, de azért akadt dolgunk és láttunk egy gyönyörű pontyot! Még visszatérünk ide, hogy egy másik arcát is megismerjük ennek az érdekes és szeszélyes víznek. Görbüljön mindenkinek!

Üdvözlettel: Schmidt Roland
Carp Friend Baits Team
Barátságban a halakkal

Vonalban