Az akadó sor titka

Eme túránkat egy igen nehéz akadókkal tűzdelt helyre terveztük Mivel ilyen pályán még nem horgásztunk, nem is sejthettük, hogy mennyire horogmarasztaló és kiszámíthatatlan pár napnak nézünk elébe.

 

Az akadó sor titka
víz mélység 80-120-cm volt a nádas és akadó előtt.

Az akadó sor titka
Másik kiszemelt hely cölöppel és fákkal tarkított placc a mederben.Itt mélyebb vizünk volt.

Megérkezésünkkor, a nádfalon jól látható volt az amurok jelenléte.

Az akadó sor titka
szépen tépik rágják a vízbe hajló nádszálakat a nádevő barátaink.

A jelenlegi időjárás fülledt meleg záporokkal és zivatarokkal tarkítva 33C ,víz hőmérséklet 25-fokos volt.

Az akadó sor titka

A kettős fronthatás illetve az alacsony légnyomás, visszavetette a pontyok kapókedvét, így úgy láttuk jónak, hogy elsődlegesen az amur lesz a célhal. Ezért alapozó etetésnek, 5kg főzött kukoricát, és 3kg főzött tigrismogyorót kevertünk össze a már előző horgászatokon is szépen teljesítő erjesztett alapú CFB NATUR SOUR bojlival amit Csaba készített el számunkra a nyár elején.

Az akadó sor titka
CFB NATUR SOUR bojli

                                          Gyorsan meg is lett az eredménye, szépen ráálltak az amurok habzsolni kezdtek

Az akadó sor titka
ízlik nekik a golyó

Az akadó sor titka
Folyamatosan jöttek kisebb nagyobb méretben

A másik etetésünket, 3kg bojlival és 5kg Halibut pellettel készítettük el.

Estére, a légnyomásváltozásnak köszönhetően, már érkezett egy-két ponty.
Fiatalabb kisebb korosztályból érkeztek a látogatók de működött a másik etetés amin
Magot teljesen elhagytuk csak bojlival és pellettel etettünk. Bojliból az új teszt alatt lévő teljesen új ízvilágú fűszeres frankfurtis bojlit a Red Cell-t.

Az akadó sor titka

Dupla Red Cell bojlival csaliztam bízva szelektáló képességben.

 

Az akadó sor titka
5,10kg tükrös.

Másnap, roppant érdekes hűvös ködös idő volt , szinte tejben úszott az egész környezet.

Az akadó sor titka

Szépen lassan a felhők közül kibújó nap felmelegített minket.

Az akadó sor titka

Gondoltuk édesapámmal még nagyon nincs itt az ideje ennek az időnek így nyáron.

A délelőtt folyamán, inkább csak a természetben gyönyörködtünk, a halak nagyon inaktívak voltak.

Az akadó sor titka
gyanakvóan tekintett ránk nem értette mit keresünk az élőhelyén

Az akadó sor titka
A tőkés récék az elszórt etetés takarításán szorgoskodtak alábukva szedtek össze minden magot és bojlit

Az akadó sor titka
A szárcsa család apró tagjai is be segítettek a takarításba

Ez sajnos el is tartott egészen a délutánig. pedig gyakran szinte óránként cserélgettük a csalikat háta majd az csodát tesz. Ebben az időszakban   jellemzően oldódó Red-army, Full liver  bojlikban bíztunk eredménytelenül.

 

 

Délután második felében jártunk mikor az etetésünk körül és közvetlen a horgok mellett megpezsdült az élet. Pezsgett a víz ahogy a halak keresték a táplálékot, szinte habzsolták a pontyok az etetésünket. Mintha eddig sivatagba lettünk volna és most itt az éltető oázis gondoltam.

Első sorban a kisebb példányok leptek el bennünket az első órában de utána megérkeztek az első 10kg feletti halak is.

Folyamatosan kapták a bojlit a halak így helyben tudtuk tartani őket.

Az akadó sor titka

Az akadó sor titka
és egy szebb spanyol tükrös is.

Apróbb pontyokat oldódó bojlival fogtuk sorozatosan.

Majd újra váltottam a már előzőekben említett és használt RED CELL  bojlira. Dupla csalit tettem a hajszálelőkére a 20mm es csaliból így már megmaradt a csali a darabosabb óvatosabb halaknak.

Az éjszakára készülve pár szem  RED CELL bojli került az etetésre minden kifogott hal után és csak ezzel a dupla csalival vártam a halakat.

Az éjszaka folyamán botomon apró maszatolós kapás jelentkezett. Jaj ez kárász ! – gondoltam magamban. Kivártam gondolván talán nem bír el a csalival csipkedi de idővel otthagyja. Imádkoztam magamban csak nehogy megakadjon a horog a szájában.
Ismétlődő maszatolás, kapásjelző lassan kis mértékbe fel illetve le ereszkedése után hirtelen erőteljesen felragasztotta a kapásjelzőt a hal. Bot a kezembe ráemeltem a zsinór feszes és szépen lassan megindult az éj leple alatt a megakasztott hal. Ekkor már biztos voltam benne, hogy nem  kárász van a horgomon.

Pár percig semmit nem tudtam csinálni vele csak tartottam Őkelme pedig komótosan rótta a köröket jobbra balra majd néha bele bele gyorsított, orsóm fékje precízen adagolta a zsinórt neki.
Mintegy tíz perc telhetett el mikor először megláttuk a fejlámpa fényében. Azonnal tudtam ez az a hal amiről álmodok.

Édesapám megszákolta majd matracra fektettük és következhetett a mérlegelés.

Az akadó sor titka
Óriási meglepetésre 21,12 kg volt az éjszakai látogató

Az akadó sor titka
Nagyon örültem ennek a fogásomnak de.....

Az akadó sor titka

Szomorú szívvel engedtem útjára ezt a szép „kort" megélt tövest mivel amennyire szép méretű annyira szörnyen nézett ki a szája.

Ezt pedig mi horgászok tettük vele a nem megfelelő bánásmóddal, túl kemény fárasztással vagy akár ész nélküli minél előbbi kitépéssel, nem megfelelő felszereléssel/ fonott főzsinórral hatalmas bevágások, kemény csillapítani nem tudó diófa verő botok de legfőképpen az emberi butaság ami veszte lett ennek a gyönyörű halnak.

Fiatal korom ellenére én magam is találkoztam már olyan horgászokkal akik sporthorgásznak vallják magukat de nem úgy cselekednek és ez elszomorító dolog számomra mivel hozzám hasonló fiatalok ha azt látják elfogadott jó példaként akkor Ők is ilyenné válhatnak.

Nagyon örülök neki, hogy a sors hozzáértő rendes horgászokkal hozott össze évekkel ezelőtt akiktől öröm volt tanulni, hogyan is bánjunk jól a halakkal.

A halak intenzitása reggelig kitartott, az amuros etetésről érkezett még egy-két szebb példány.

Az akadó sor titka

A nehéz pálya ellenére, sikeres túrát tudhatunk magunk mögött, de sajnos nagyon magas volt a hal vesztés eme akadós pályán. Miértekre egy következő kis beszámolóban térek majd ki.

Mindenkinek hasonló élményekben gazdag horgászatot kívánunk minél kevesebb szét tépett szájú hallal.

Írta: Ifj. Berregi Attila

Carp Friend Baits Következő Generáció Csapata

Carp Friend Baits Next Generation Team