Visszatérés az SII. Felső tóra

A várpalota határában található 26 hektár területű S II. Felső tó a nagy halak birodalma. Pontyok amurok és rendkívüli csuka állomány várja az ide látogatókat.

 

Visszatérés az SII. Felső tóra

Számomra ez a tó kicsit más, mint az eddig látogatott tavak mivel 2011-ben már komoly szép emlékekkel lettem gazdagabb itt, azóta is minden évben 1-2 túránkat szervezünk ide.

Visszatérés az SII. Felső tóra
Első szép halaim várpalotáról.
18,55 kg-os tükrös 1.1-kép

A tó meghorgászása már nem az egyszerű kategóriába sorolható.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Mivel nagyon sok a nádas sziget hal járat a nád oszlopokba bizony azt a részt kell meg célozni a siker érdekében, de ennek épp ez a varázsa.

Visszatérés az SII. Felső tóra
hal járat.

Megérkezésünk után azonnal szerelékeket raktam össze, addig édesapám a tábort állította fel.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Első botomat Red Cell bojlival csaliztam egy szem Pineapple PopUp kiséretében. Kissé iszapos aljzat miatt választottam kezdésnek a hóember szereléket. A Red Cell érdekes frankfurtis íze mellé tökéletesen passzolt az ananász édes kissé fanyar íze.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Második botra a Green Sea bojli került hóember csaliként a Red Dream epres popUp bojlival.
Algas,kagylós egyedi ízt az édes friss eper PopUp.al egészítettem ki bízba abba , hogy elnyerem a halak tetszesét vele.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Harmadik szerelékre pedig a más kedvencemnek számító Natur Sour bojli került egy Fehér White PopUp kiséretében. Itt csupán a Natur Sour fanyar erjesztett íze dominált mivel a Fehér PopUp natur .

Visszatérés az SII. Felső tóra

A meg horgászott rész szemben a nádfal és a benne található járatok voltak ahol a víz mélység 80-120cm között volt.

Az alapozó etetést főtt tigrismogyoróval és vegyes bojlival végeztem el. Natur Sour , Green Sea és Red Cell bojlikat kevertem össze egy vödörbe.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Majd PVA hálokkal koncentrált etetést hoztam létre a horgomhoz közel. Minimális halibut pellet és bojli került a hálókba.

Mivel a tavon jelentős a fehér halállomány főleg nagyméretű ezüst kárászok , ezért a method mixet a pasztákat mellőztem.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Délután 17-óra fele a szerelékek be is kerültek a kijelölt helyekre.

Az időjárás mondhatni borzasztó volt mivel szakadt ömlött mintha dézsából öntötték volna.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Hőmérséklet nappal maximum 17 fok volt , éjjel 12-fok ami türhető volt , a víz hő mérséklete 16-fokos volt ami ideális mondhatni.

Érdekes volt látni, hogy a szerelékek letétele után egy órával már jelentkezés mutatkozott a balos botomra. Csodálkoztam rajta hisz ilyen gyors kapásra nem is számítottam.

Mint eddig itt tapasztaltam az itteni halak erős húzós kapást produkálnak és fárasztásuk is nagy élmény minden esetben.

Nem lehet partról fárasztani, mert a nád beér bő 10-20 méterre és a keskeny járaton csak erőltetve, lehet fárasztani ezért rá emelés után gyorsan csónakba pattantam,

Visszatérés az SII. Felső tóra
csónakba rajtra készen

És már eredtem is a hal után remek érzés volt látni milyen erővel, küzd egy nem túl nagy 7kg körüli hal , elemi erővel tört a nádas mélyére be.

Az itteni halak jellemzően hosszú nyurga halak melynek a fárasztása különös élményt nyújt.

Visszatérés az SII. Felső tóra
szép egészséges nyurga

Ránk esteledett gyorsan miután a csali visszakerült a helyére
Eső csak esett és az előrejelzés sem vigasztalt minket semmi jóval mivel helyekén 30-40 mm csapadékot jósolt ami kitart végig a horgászat alatt.

Másnap reggelre alább hagyott az eső 10-óra tájt ismét egy intenzív elemi kapásra lettem figyelmes a szokásos procedúra következett rá emelés után nyomban a nyomába eredtem. Egy szép forma tükrös éhezett meg a Red Cell+Ananász PopUp csalira.

Visszatérés az SII. Felső tóra
szép tükrös.

Nagyon örültem neki szép hal, de sajnos láttam a fark úszóján egy nem oda illő dolgot.
Sajnos még mindig vannak akik azt hiszik a hal jelölés legjobb formája a csonkítás.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Visszakerült a szerelék a helyére egy kis PVA csomaggal majd rá szórtam egy marék tigrist és vártam és csak vártam ez eső szakadatlan csak esett csak esett vége nem látható felhők sorakoztak a horizonton....

Visszatérés az SII. Felső tóra

Ez a napom ez után csak a várakozás és bizalom jegyébe zajlott . Bíztam az etetésbe a csaliba és , hogy jó helyen várom a halakat ,de tudtam azt is ebben a frontos időbe nehéz lesz kapásra bírni a barátaimat amikor a légnyomás folyton ingadozott.

Éjszaka egy óra tájékán, amire még nem volt egy kapásom se 32-óra után meg szólalt a jelzőm ezen a csalim a Green Sea + Red Dream PopUp volt.
Igen erős, termetét meg hazudtoló erejű hal volt.
Nyurga makulátlan állapotban.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Még fel se ocsúdtam már a másik szerellésem is, süvít a zsinór, rá emelek, és már megyünk is elébe egy újabb szép töves érkezett

Visszatérés az SII. Felső tóra

na, gondoltam magamba beérett az etetés. Gyorsan vissza kellene juttatni az etetésre a szereléket. Szóltam is Édesapámnak a kissegéd hajóm, ami már sokat segített nekem az éj leple alatt halkan nem zörögve a csónakevezővel majd az visszaviszi az etetésre. Igen, ám de arra nem gondoltam. Hogy nem egy sima nádfal elé teszem a szereléket, hanem be a hal járatba ez lett a vesztem mivel letette a kis hajó a szereléket forduláskor el is tűnt egy hal járatba az észak kelős közepén. Már a világítását sem lehetett látni.

Nem ijedtem meg utána eredtem a robosztus vas csónakkal két hatalmas evezővel édes apám mind a jégtörő hajó úgy szelte be a nagy csónakot a hal járatba. Remek gondoltam a kis hajó ugyan meg van de, ezzel a művelettel az etetésről 50-méteres körzetbe biztos minden halat elverünk így jártunk.

Másnap 11-óráig nem is jött újabb jelentkező,de ami aztán most kezdődött nagyszerű érzés volt. Éppen egy hatalmas zivatar vonult el felettünk.

A balos botomon, amelyet Natur Sour+White PopUp al csaliztam fel már húzta is a hal örültem neki az északi akció után talán visszatértek a halak ismét.

Visszatérés az SII. Felső tóra

10 Perc telt el miután visszavittem a Natur Sour al csalizott horgomat éppen csak elhelyezkedtem mikor a másik helyről melyet Red Cell bojlival horgásztam meg kapás érkezett.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Szép tükrösnek tetszett meg a Red Cell bojli Ananász PopUp al vegyítve.

Lefertőtlenítettem a száját majd gyors fénykép után már úszott is vissza a nádas jelentette menedékbe.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Ebéd előtt jártunk mikor a Natur Sour bojlival csalizott botom ismét kapást jelzett.
Erőteljesen húzta a halam a zsinórt a nádasba gyorsan csónakkal utána mentünk.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Gyönyörű erős tükröst fényképeztünk 10 perccel később.

Nádfal előtt is voltak kapások de leginkább a járatokba elhelyezett csalikat vették fel a halak leggyorsabban , sokkal kevesebb hal merészkedett ki a nádasból.

Ebéd után sikerült még fogni pár tükröst és erősen harcoló nyurgát is.

Visszatérés az SII. Felső tóra
Szépen ül a horog a szájába

Ahogy telt az idő délután már éreztem hamarosan itt a horgászat vég el szaladt ez a két nap gyorsan.
Holnap iskola készülni kell irány haza gondoltam magamban.

Szomorú szívvel gondoltam vissza mi lett volna, ha nem zörgöm el az etetésről a halakat az éjjel. De nincs mi lett volna ebből is lehet tanulni sőt kell is , hogy ne veszítsek következőleg el egy egész éjszakát.

De aztán talán az utolsó percek egyikében már, csak azaz egy jobbos botom volt bent várt a csodára és meg történt.
Ismét, mint itt mindig vad hévvel húzta a zsinórom a titokzatos idegen.Mikor meg láttam, tudtam ez az a hal, amit vártam tökéletes nyurga ragyogó testű

Visszatérés az SII. Felső tóra
nem a legnagyobb halam, de mint vad elemi nyurga talán a legszebb .

Visszatérés az SII. Felső tóra
csodás igazi vad hal.

Ezen a úrán meg tapasztaltam milyen is egy 48-órát eltölteni ilyen hihetetlen extrém esős időbe számtalan ruha csere és talán egy megfázás kíséretébe, de meg érte számomra, mert ismét láttam olyan halakat, amiket sajnos telepített bojlis vizeken nem nagyon.

Valamint ismét tanulhatok a saját hibáimból melyeket elkövettem a horgászat alatt, gondolok itt elsősorban az elvesztegetett éjszakára.

Visszatérés az SII. Felső tóra

Számomra ő a túra hala mindenkinek hasonló szép halat kívánok horgászata során.

 

Carp Friend Baits Következő Generáció Csapata
Carp Friend Baits Next Generation Team.