A „Hullámzó” rejtélye

A szezonnyitó horgászatom a Ráckevei Soroksári Duna ágon tartottam meg a szombati nap folyamán. A rövid horgászatom alatt végig szeszélyes volt az időjárás kaptam napsütést, szelet és esőt is.  A CFB csalikat most először volt szerencsém kipróbálni! Erről a horgászatomról szeretnék beszámolni nektek….

Március 5.-én az RSD soroksári Molnár-szigeti szakaszán került sor a szezonnyitó horgászatra. Pontosabban a Molnár-sziget északi végében a „Hullámzó”-nál foglaltuk el Domi barátommal szombat 10 óra körül a helyet.  A horgászatra sajnos kevés idő maradt, de  2 órát sikerült a Duna parton eltölteni. Azért döntöttünk emellett a hely mellett, mert innen tudtunk a főágra és a mellékágra is horgászni, valamint egy nádas is a rendelkezésünkre állt! A Duna pontyait vettem üldözőbe, barátom társaságában.

Gyorsan elfoglaltuk a horgászhelyünket, előre kigondoltam, hogy 2 taktikát fogok alkalmazni. Az elsőhöz az etetés, felezett, negyedelt Red Dream és Krill oldódó bojliból állt, amit kiegészítettem még csemegekukoricával és kendermaggal.

 

A „Hullámzó” rejtélye

 

Ezt az etetést a sekélybe a nád mellé helyeztem el, mert itt hamarabb felmelegszik a víz, mint a mélyebb nyílt vízen. Illetve készítettem darált Krill és Red Dream bojliból PVA zsákocskákat, amivel a főágon kereső horgászatot folytattam, mivel még számítottam rá, hogy a hideg víz miatt a halak kisebb-nagyobb csoportokban lesznek.

 

A „Hullámzó” rejtélye

 

Az előkének mind két esetben Blow Back Riget alkalmaztam kombi előkén, ami kb 15 cm hosszú fluoro carbonból és egy 3 cm es lágy fonott előkezsinórból állt.

 

A „Hullámzó” rejtélye

 

Ez a típusú előke az egyik kedvencem, szerintem egy nagyon biztos akadást lehet elérni vele.

A fő ágon kezdtem meg a horgászatomat, 20 perccel a bedobás után erős húzós kapásra emelhettem rá. Ahogy felvettem a kontaktust a hallal éreztem, hogy nem egy kapitális példánnyal van dolgom, azonban nagyon jó erőben volt az "ellenfelem". Pár perc fárasztás után sikerült megszákolnia Dominak az idei évem első  tőpontyát.  

 

A „Hullámzó” rejtélye

 

Gyors fotózás és fertőtlenítés után szabadon is engedtem, had ússzon tovább. A kis ponty egy szem 16mm és Red Dream Ghost pop up-ra csábult el. Visszaengedés után, nem telt el 5 perc és ismét megszólalt a kapásjelzőm hangja, de ráemelés után nem akadt meg a hal rendesen, hamar lefordult a horogról. Majd következett egy órás néma csend, gondoltam rápróbálok a nádas mellett elhelyezett etetésemre, itt a csali egy 16mm es Ghost Pop up volt, illetve egy félbe vágott Red Dream bojli. Innen sajnos nem sikerült már kapást kicsikarnom a következő 40 percben.

 

Soha rosszabb kezdést a Dunából!

 

Írta: Patak Bence

Fényképezte: Geiger Domonkos

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal