Szezonnyitó horgászat Pakson

Próbáltunk egy közeli és eseménydús horgászatot szervezni szezonkezdő horgászatnak. A Paksi atomerőmű horgászegyesület V. számú tavára esett a választás. Úgy hozta a sors, hogy mind a ketten ráértünk, így ezt meg is valósítottuk március végén.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Bepakolás

 

Már a horgászat megkezdése előtt megbeszéltük,hogy nem a régi csalik közül fogunk választani, hanem a forgalomba még nem került, teszt alatt álló csalikkal fogunk kísérletezni, ami így visszagondolva nagyon jó ötlet volt.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

FullAmino + és Hot birddel csaliztunk felváltva .

 

Megérkezésünk után mindketten a maximum távolságot kezdtük el horgászni, mivel a nagyobb halakat a tó közepén sejtettük -ahova a helyi horgászok nem horgásznak be- 110 és 150 méteres távon! Mivel a tavon csak a dobás engedélyezett, ezért az etetéshez katapultot és spombot használtunk.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Katapult a távolsági etetéshez.

 

Kezdésre nagyjából fejenként 4-5 kg bojlit etettünk be a délelőtt folyamán, 20-24mm es méretben, vegyesen. Végszerelék tekintetében sem vittük túlzásba a dolgot, Sanya longshank horgokat használt 20cm-es lágy előkén horogbefordítóval, Guszti pedig hagyományos wide gape formát csomómentes kötéssel szintén lágy fonott előkén. Az első halra délután 2-3 óráig kellett várnunk, ami nagyjából azt jelenti, hogy 4-5 órán belül reagáltak a halak a tesztcsalira.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Első kapás 10+.

 

Estig már nem volt több kapásunk,de ettől függetlenül még pár kiló golyót adtunk barátainknak had csemegézzenek a környéken. Az éjszaka folyamán sikerült pár szebb halat a partra segíteni 8-12kg közötti súlyban. A csalifelkínálást nem vittük túlzásba, mindketten a fekvő csaliban bíztunk a szelektálás reményében

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Guszti első hala szintén 10+.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Full amino +ra csábult el.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Éjszaka nem volt megállás.

 

Reggel folytattuk az etetést és kezdtek felgyorsulni az események, szinte kapás kapást ért, már csak azt kellett kijátszani, hogy a kisebb testű halak távozzanak az etetésről. Ezt úgy oldottuk meg, hogy csak 24mm-es bojlival etettünk és csökkentettük a mennyiséget is, továbbá sokkal nagyobb területre szórtuk szét a bojlikat, így volt ideje a nagyobb testű halaknak is megtalálni a csalinkat. Ez működni látszott hiszem a kapások száma csökkent de szinte kizárólag 10 kg feletti halakat fogtunk!

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

13.40 Kg.

 

Eljött a második éjszaka, és olyan szinten beállt elénk a hal, hogy kénytelenek voltunk 30mm-es csalival horgászni, de ezeknek a jó genetikájú halaknak ez sem jelentett különösen gondot. A 10-12 kilós pontyok gond nélkül szippantották fel a 30mm-es bojlikat. A hajnali órákban egy kis csend következett, kipihentük magunkat a pörgős éjszaka után és folytattuk az etetést, aminek hatására 1 órán belül ismét eljutottunk arra a pontra, hogy nem tudtuk melyik bothoz nyúljunk, sorba jöttek a szebbnél szebb halak!

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Hot bird-ös 12kg.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

kapás kapást ért.

 

Szezonkezdés a tőzegen

Dupla fárasztás , dupla hal.

 

Délután 2-3 óra között Sanya egy maszatolós kapásra vágott be és még nem is sejtette hogy a túra halát fárasztja, csak kint a part szélén mutatkozott meg a kövér tükrös ereje. Jópár perces fárasztás után sikerült csak megszákolni a gyönyörű pontyot!

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

a Túra hala 14kg-os tavaszi tükrös full amino+-ra.

 

Délutánra ismét elcsendesedtek a kapások, így megint etetni kezdünk és nagy reményekkel vártuk az éjszakát. Ahogy besötétedett életre keltek a jelzők, így megint mozgalmasra sikerült az éjszaka. Csalizni már csak full aminót használtunk, mert szemmel láthatóan jobban adta a darabosabb halakat és kapásilag is jobban teljesített.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Nyurga testű pikkelyes.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Remekül dolgozott a 8 fokos vízben a full amino+.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Erős kapásokkal jelentkeztek a Paksi pontyok.

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Éjszakai C&R

 

Szezonnyitó horgászat Pakson

Csendélet.

 

Reggel fáradtan, de boldogan álltunk neki a pakolásnak, nagyon jó 3 napot zártunk. Szezonnyitónak, kedvcsinálónak tökéletes volt, emellett hibátlan környezetben, nyugalomban tölthettük el szabadidőnket, ami mellé társultak a bivalyerős, egészséges halak is . Összességében nagyon jól sikerült a csaliteszt is, az időjárás is változott, hőmérsékleti ingadozás és front is jött, de a csalik egyáltalán nem voltak rá érzékenyek. Nagyon attraktív és gyors csalogatóhatású csalik fognak megszületni ismét a CFB kínálatában! Remélem hogy hamarosan Ti horgászok is kézbe tudjátok majd venni és kipróbálni a 2017 év egyik legígéretesebb csalijait. Mindenkinek kellemes horgászatot és gazdag fogást kívánunk.

 

Írta és fényképezte:

Knitli Sándor és Szalai Gergő

Carp Friend Baits Team Hungary - Barátságban a halakkal