A Sámán dobja

A téli tervezgetés során már-már ösztönösen hangzott el részünkről a felkiáltás: Ha május, akkor Gyékenyes! Így Idén tavasszal immár negyedik alkalommal tértünk vissza régi-új „szerelmünkhöz”. Aki horgászott már ezen a rendkívül változatos és számos kihívást rejtegető vízen, az pontosan tudja, hogy a legfontosabb tulajdonság, amivel érdemes önmagát még indulás előtt felvérteznie, az a türelem.

Az elképesztő mélységekkel, hatalmas vízterülettel és változatos mederviszonyokkal tarkított tavon bizony elkél a horgászszerencse is ahhoz, hogy valaki halat tudjon fogni. Persze a kiváló minőségű csali és a folyamatos változtatásra való hajlam alapvető fontosságú a siker érdekében, hiszen Gyékényesen hatványozottan igaz a mondás: a halat keresni kell! Ilyen szemlélettel vágtunk mi is neki a 10 naposra tervezett túrának, amely során az időjárás is majdnem minden arcát megmutatta.

Az érkezésünket követően az az információ fogadott bennünket, hogy a halak elég szeszélyes kedvükben vannak, a táplálkozásuk intenzitása hagy némi kivánnivalót maga után. Ezt elsősorban a váratlanul hideg víznek tudtuk be, hiszen az első nap éjszakája után alig 9 Celsius fokos volt a víz felső rétege, amely jócskán elmaradt az ilyenkor szokásos 15-16 Celsius fokos szinttől. Na de sebaj gondoltuk, jön a felmelegedés és azzal együtt a kapások számának emelkedése is. Az erre a tényre alapozott várakozásunk beigazolódott, hiszen a kezdeti gyengébb napok után szépen megindultak a fogások, és sikerült több tíz kilón felüli pontyot is szákba terelni, illetve számos 6-8 kilogramm közötti ponty is horogra akadt. A túra legnagyobb meglepetését ugyanakkor egy 19,20 kg-os tükrös jelentette, amely nemcsak a horgászatunk legnagyobb fogását, így trófeáját jelentette, hanem egy másik kellemes meglepetést is tartogatott. A mérlegelés során ébredtünk rá, hogy őméltósága visszajáró vendég, hiszen körülbelül fél évvel ezelőtt már sikerült megfognunk egy szűk kilóval kisebb súllyal. A vendégünk meglehetősen „telített” formája miatt, és mivel már ismerősként köszönthettük, nevet is kapott: így lett ő a sámán dobja.

A túra alatt elsősorban a Red Liver alapra gyúrt Krill-es bojli volt a favorit, a legszebb fogások erre a csalira érkeztek, de számos kapás sikerült elérni a Full Amino bojlival is. 

 

Néhány kép a horgászatról:

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

A Sámán dobja

 

Kutyáncsánin Borisz

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal