Találkozás Zeusszal
Szeptember 3 án este 6 órakor érkeztem meg az egyesületi tavunkhoz. Az előrejelzések szerint hidegfrontra számíthattam záporokkal, zivatarokkal. Megérkezésem után a tábor kialakításával kezdtem.
Utána jött az etetés. Kukorica,tigris és kender melett #Corn+ és #Hibrid bojli került még a vödörbe.
Túra elött beszéltem Csabival és mondtam neki hogy most csak a Corn+ fogom erőltetni de otthon valamiért az utolsó pillanatban beraktam 2 kiló Hibridet 20 és 24 és méretben.
Mint utobb kiderült jól döntöttem.
Este meg is érkezett a front.
Egész északa szakadt az eső dörgés villámlás kíséretében.
Első halam este érkezett 11.70 es tőponty volt.Corn+ tetszett meg neki.
Második halam hajnal 4 kor jelzett hogy kész a mérlegelésre 15.10 kilós ismét a Corn+ szedte áldozatát.
Gyors mérlegelés a szakadó esőben és búcsút is intettem neki.
Utána már nem jött jelentkező.
A reggeli etetést mindig a napfelkeltéhez igazítom ami most is így tőrtént.
Reggeli napfelkelte közben egy friss kávé és meg is kezdtem az etetést amit spomb segítségével végeztem el.
Délelőtt 9 órakkor jött a következő kapás ismét 15 kilót mutatott a mérleg de ezúttal egy tőponty személyében akinek a 24 mm és Hibrid volt a nyerő.
Utána nappal már nem volt több kapásom.
Este ismét etetés.
Utána vacsora közben a naplementében néztem a hattyúkat és a vadkacsákat ahogy a vízen bolondoztak kergették a bogarakat.
Következő hal este 22 órakor jelentkezett egy gyönyörű 16.70 es tőponty személyében amit már mivel nem esett az eső letudtam fotózni rendesen.
Nagyon örültem neki és el is könyveltem a túra halának nem is gondoltam hogy lesz még nagyobb és ismét a Hibrid volt a favorit.
Mérlegelés után még dolgozott az adrenalin bennem nem tudtam elaludni amikor megint szólt a jelző.
A Corn+ válaszolt a Hibrid rohamára egy 14.60 as hibátlan tükrös személyében.
Majd reggel 5 órakor ismét a Hibrid egy 10.60 as tőpontyot csalt horogra.
Reggel ismét napfelkelte kávé etetés.
De most már csak bojlit etettem 2-2 spombot mind 2 bojliból.
Délelőtt nem volt kapásom és már a pakolást kezdtem el mivel délutánig terveztem a pecát amikor egyszer könyörtelenül elindult a bal oldali botom .
Ráemeltem és a hal még vagy 30 métert lehúzott.
Folyamatosan oldalazott éreztem hogy ez más kategória.
Szépen türelmesen lelkeztem a fárasztást a hal kb 25 perc után ott volt előttem gondoltam hamarosan meg lesz de még nem láttam amikor fordult egyet a víz tetején.
Nem akartam elhinni olyan méreteket láttam.
A hal már nem tudott letörni a mélybe láttam a tiszta vízben folyamatosan amikor a víz tetején húzott le 30 métereket úgy hogy a háta kint volt a vízből.
Nem akartam elhinni .
A karom fáradt a hal nem.
Aztán amikor sikerült megmerítenem és oda húzni magam elé akkor láttam igazán a halat.
Gondoltam magamban ez csak Zeusz lehet a tó rekord neki kel lennie.
Gyorsan kilazítottam a féket vissza raktam a helyére a botot.
A merítő nyelét levettem és feltekertem a hálót hogy biztonságban oda tudjam vinni a matracra.
A mérleg 26 kilót mutatott amiből a mérlegelő 70 deka volt.
Igen ő Zeusz!!
25.30 kg volt.Hibrid 24 mm es bojli ismét.
Hatalmas öröm volt számomra gyors fotózás után engedtem vissza Zeuszt a vízbe. Dörgés és villámlás kíséretében ott álltam remegő lábbal az esőben és próbáltam feldolgozni az eseményeket.
Majd kivettem a botokat és befejeztem a pecát.
Köszönöm Csabinak a bojlikat!!
Juhász Tibor
Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal