Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

A mai világban, ha valaki egy sokak által kedvelt helyen szeretne néhány napot horgászattal tölteni annak bizony már a télen el kell kezdenie ezt szervezni.  Nálunk sem volt ez másképp már januárban el kellett döntenünk mikor és hova szeretnénk menni. Az idei évben két móri túrát szerveztem le. Tavaly ismerkedtem meg az Ezerjó horgásztóval és nagyon megtetszett.

Az első túra még a tavasszal megvolt az 1-es faháznál ahol Szabó Bence barátommal töltöttünk el három napot, és sikerült pár nagytestű halat bölcsőbe tennünk. A második túrát viszont a családdal szerettem volna eltölteni, így azt a nyári szünet végére Augusztus utolsó napjaira időzítettem. Sikerült is lefoglalnom erre az időre a 7-es faházat.

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

a megérkezés…

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

a horgászhelyem..

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Csütörtök délután érkeztünk a tóra és nekiláttunk a bepakolásnak. Mire mindennel végeztem és a botok is a helyére kerültek majdhogynem ránk esteledett. A párom közben előkészítette a vacsorának valót. Meggyújtottuk a tábortüzet, és kisvártatva rotyogott is a bográcsban a babgulyás. Erre a túrára is mind mindegyikre immár 4. éve a CFB termékeivel készültem. Inkább a fűszeres, májas ízű csalikkal szerettem volna próbát tenni, ezért a  Red Armyra  és Red Liverre esett a választásom, de hoztam Red Dream bojlit is mert volt hogy az segített, ha fűszeres csali nem hozott eredményt. Etetésnek egy magmixel készültem mivel tapasztalataim szerint nagyon szeretik a magot az itteni halak.

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

az etetésre szánt keverék…

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

Red army nagy kedvenc…

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

lassan kész a vacsora..

 

 A túrára ezúttal is csak feeder botokat hoztam, viszont a végszerelékek most nem method vagy bordás kosárból álltak.  Egy Lead clippbe 60 grammos ólmot tettem majd a horogelőke 18-as fonott zsinór volt rajta egy 8-as Garner Mugga horog.  Az első kapásig este 8ig kellett várni egy 8kiló feletti szép ponty érkezett. Majd az éjjel tiszteletét tette egy kereken 13kilós szép töves.

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

kereken 13kg…

 

Az első éjszaka nagyon sok halvesztésem volt ezt a kis méretű horgok számlájára írtam. Nagyon nem szeretem a nagy méretű horgokat, de a szükség törvényt bont ,beláttam, ha nem akarom minden második halamat elveszíteni akkor kelleni fog a 6-os méretű horog.  Kötöttem is belőlük pár előkét és lecseréltem és láss csodát megszűntek a halvesztések.  Az első nap a próbálkozások napja volt. Míg éjjel a fűszeres bojli ment inkább addig nappal az édes illetve a Ghost popupokra volt jobban kapás.

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

Red dream+Full fruit páros…

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavonc

ismét egy szép töves…

 

Azt is megfigyeltem, hogy 3-4 órás hullámokban jöttek a halak. Gyanítóm csapatokba verődve vándoroltak a tavon. Volt mikor minden boton kapásunk volt szinte egyszerre.  Péntek délután meglátogatott egyik barátom Varga Zoli a Balaton Baits horgásza. Lejött pár órát feederezi és beszélgetni úgy is ritkán találkozunk. Mit ad isten az első hala egy 20Kg feletti hal lett aminek mindketten örültünk.  Titkon reménykedtem én is egy 20 kiló feletti halban, de Zoliénak is nagyon örültem. Gondoltam sok van még hátra még nekem is összejöhet. Zoli nem maradt sokáig éjfél tájt össze is pakolt.

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

Zoli barátom 20kg feletti hala. Gratulálok csipesz…

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

nekem is jövögettek szépen…

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Ekkor már túl voltam az első 24 órán. 12db halat sikerült fognom több mint 120kg volt az összsúly.   Elérkezett a második reggel, már jó korán felébredtem még pirkadat előtt és nekiláttam lefrissíteni a csalikat. Tudtam, hogy a hajnali és a kora reggeli órák nagyon jók sok kapást lehet kicsikarni. Jöttek is a halak, de a tó halaihoz képest inkább a kisebb  7-8 kg-os uszonyosok érkeztek. Megpróbáltam növelni a csali méretét, de nem hozott különösebb változást majd a délelőtti órákban ismét abba maradtak a kapások. Át is váltottam ismét az édesebb vonalra. Ezek adtak egy-egy halat nap közben. 

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

szépen dolgozik a feeder…

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

Red live+ sunshine popup

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Vártam a hidegfrontot, amit napok óta ígérgettek a meteorológusok és szombat délutánra meg is érkezett nem is akár hogy! A semmiből olyan vihar kerekedett, hogy mindent össze kellett pakolni.  Orkán erejű széllel és 2cm átmérőjű jéggel érkezett meg a várva várt hidegfront és úgy döntöttem nem kockáztatom meg a felszerelés épségét az éjszakát kihagyom és pihenünk egyet. Ekkor már túl voltam a második napon. Délután 3-kor fogtam meg az utolsó halat így 11db halat sikerül abban a 24 órában partra segítenem. Összsúlyban elmaradtam az előző napi átlagtól. A 11db hal kicsivel több, mint 100Kg-ot nyomott. Majd a vihar bezavart a házba és reggelig elő sem bújtam.

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

itt a cudar idő…

 

 Hajnalban ismét korán kelve újra összeraktam a felszerelést és reménykedtem benne, hogy az utolsó délelőtt tartogat még nekem valamit. Bizakodtam, mivel a vihar az éjjel elég rendesen felkorbácsolta a vizet és talán a nagy halak kapókedve is megjön. Ismét Red Armyval és most halibut pellettel próbálkoztam.  Néztem, a hal fordulásokat a vízen és az etetési helyet elhagyva oda próbáltam a végszerelékemet bejuttatni ahol aktivitást láttam. Mint később kiderült ez nagyon jól is tettem, mert nem kellett sokat várni az első kapásra. Az első hal egy kicsit több mint 8kg-os volt. A pelletet vette fel. Utána szinte fél óránként jöttek a halak az egyiket kifárasztottam már kapás is volt a másik boton.

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

egy szép tükrös…

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

 

Nagyon szép darabos halak érkeztek a reggeli órákban és végül mikor, ha nem az utolsó halnak megérkezett a túra 30. és egyben az utolsó hala. Mondhatom, hogy rá vártam, és nem azért mert vége lett a horgászatnak, hanem mert egyéin rekordomat sikerült vele megdöntenem. A hal pontos súlya 18,5kg-ot nyomott. Nem 20+, de kit érdekel! Életem eddigi legnagyobb pontyát tarthattam a kezeim között és ez a lényeg. Összesen több mint 320Kg halat sikerült kifognom, ami több mint 10Kg feletti átlag. A 30 db kifogott halból 14db volt 10Kg felett és ebből 3db-nak a súlya meghaladta a 15 Kg-ot.

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

a legnagyobb hal 18.5kg

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

szép egészséges pikkelyes…

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

első 24 óra …

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

második 24 óra..

 

Családi horgásztúra az Ezerjó tavon

harmadik nap délelőtt…

 

Nagyon jó és emlékezetes horgásztúra lett sok tekintetben is. Jövőre ismét visszatérek ide remélhetőleg több alkalommal is. Végül szeretném megköszönni azoknak akik  segítettek

Köszönöm a családomnak, hogy támogatnak és elviselik a hobbim minden negatívumával együtt!

Köszönettel tartozom a CFB nek személy szerint Horváth Csabának a támogatásért és a csalikért.

Köszönöm szépen mindenkinek, aki vette a fáradságot és elolvasta eme rövidke élménybeszámolómat!

 

Szél Gábor

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal