A tó hálójában

Kihasználva a hosszú hétvége adta lehetőséget, sikerült három egybefüggő ködös novemberi napot vízparton töltenem. A helyszín Pölöske, azon belül is a tó északi vége.  Az itt elterülő rész nem volt ismeretlen számomra, mivel már többször is horgásztam itt, ezért a két hely kitapogatása viszonylag gyorsan megvolt.

Mind a két szerelékemet az árokban helyeztem el.  Csalinak a CFB Corn + gyári bojliját és a DSW mixből gyúrt bojlikat használtam.  A kapások rendszerint sötétedéstől a reggeli órákig jelentkeztek.  Az éjszakai fárasztások alkalmával többször is nem várt gondok adódtak.  Ezeket ködben fejlámpa fényénél nem volt egyszerű feladat megoldani, és sajnos pár halvesztést is okoztak.

Itt szeretném megragadni az alkalmat és innen is üdvözölni a pár héttel korábban megrendezésre kerülő bojlis versenyen résztvevőket, különösen azon csapatokat, akik a tó, ezen részén „horgásztak” vagyis inkább szőtték be az előttük elterülő területet a zsinórjaikkal  - ugyanis több méter zsinórt hagytak a vízben, mint az orsóikon, ezzel is megnehezítve a horgászatomat. Úgy látszik, hogy a versenyek után egyre több ilyen jellegű probléma adódik. Ez a jelenség nem egyedülálló, hiszen hasonlót tapasztaltam már a Balatonon is. Ebbe a témába jobban nem mennék bele, hiszen a közelmúltban olvashattuk egy neves Horgásztárs gondolatait is.

Visszatérve az előző történethez, az akadályokat legyőzve így is sikeres horgászaton vagyok túl.

 

Néhány kép a horgászatról:

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

A tó hálójában

 

 A tó hálójában

 

Lőrinc András

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal