Egy hét kedvenc bányavizemen

Szeptember 17-től egy hetet töltöttem egy észak magyarországi bányatavon. 2006. óta járok erre a csodálatos vízre, amelyhez hasonló szerintem nem sok van kis országunkban. Nagyszerű adottságokkal rendelkezik, és ami nagyon szimpatikus, hogy maximálisan óvják, védik a környezetet és a halállományt!

 

Az indulást megelőző hetek már a készülődéssel teltek. Folyamatosan gyűjtöttem az információkat a tóról, hol, milyen csalival, mekkora halakat fognak. Ennek alapján - és az korábbi túráim tapasztalatai alapján - csak nagyméretű csalival (26mm) készültem, többféle ízesítésben (fűszeres, kagylós, halas).
(2011-ben még csak gyári bojlikat használtam, közülük is a Dynamitot)
Indulás előtti nap hívott horgásztársam, hogy családi okok miatt nem tud velem jönni másnap. Ez egy kis átszervezést igényelt részemről, mivel azt terveztük, hogy az ő autójával megyünk, mert abba szűkösen, de befér mindkettőnk felszerelése. De így maradt az én kis autóm. Még aznap be is pakoltam mindent, hogy biztos befér? Befért! Másnap pedig 3 órakor már szólt az ébresztőm.

8 óra körül érkeztem a tóhoz, ahol már jó ismerősként szívéjesen fogadtak. (Most kivételes kihagytam a pálinkát, - amit kötelező érkezéskor meginni - mivel betegségem miatt gyógyszert kell szednem.) Viszonylag gyorsan sikerült is bepakolnom 10. helyre. 10 órakor már javában a tábor kialakításán fáradoztam. Összeraktam a felszerelésemet illetve berendeztem a faházat. Ezt követően pedig jöhetett a radarozás. Bányató révén nagyon változatos mederviszonyok és akadók voltak előttem. A 10. hely nagy kedvencem, több szempontból is. Mivel (majdnem) mindig másodmagammal horgászok, lényeges, hogy a hely mindkét oldala jó adottságokkal rendelkezzen. Szerintem ezen a helyen mindkét oldal nagyon jó. Igaz nem könnyű pálya, de itt sehol nem egyszerű a peca. Számos fa illetve fasor helyezkedett el előttem a vízben, és a kagylók tovább nehezítették a horgászást. De ami miatt még nagyon szimpatikus ez a hely, hogy talán az egyik legkényelmesebb! Könnyen megközelíthető a kikötő gyalog, míg a helyek többségéről csak csónakkal lehet kimenni a partra.

A két távolabb meghorgászandó terület megkeresése kb. 1,5 órát vett igénybe. Egyedül voltam a helyen, így nem kellett alkalmazkodnom senkihez, és arra gondoltam, ha most alapos munkát végzek, az elkövetkezendő napokon már nem kell bójám áthelyezésén agyalnom. (A munka olyan alaposra sikeredett, hogy másnap alig tudtam a hátsómra ülni úgy feltörte a kemény csónak deszka! ) De nem egyszerű a sok jó helyből kiválasztani a legígéretesebbnek tűnőt. A víz mélysége előttem 4 és 20 méter között váltakozott! A legbelső bójámat elég messze sikerült elhelyeznem kb. 250 méterre lehetett a stégtől, a jobb kettő bójám ennél jóval közelebb, úgy 150 méterre helyeztem el. Mindkettőt 11-13 méter között egy-egy törés tetejére. A törések alja vagy teteje általában jól adja a halat. A másik ok, amiért szeretem törések közelében elhelyezni a felszerelésem: ha a mély víz felé veszi az irányt a menekülő ponty, akkor nagyobb eséllyel megfogható, mint a sekély, akadós területen. A két balos sorsa már otthon eldőlt, ugyanis többször horgásztam már ezen a helyen és a kikötő felől van egy keskeny árok, ami befelé szélesedik és mélyül. A két balos bójám tehát ebbe az árokba került villámgyorsan, 5 illetve 7 méter mélyre. Az árok két oldalán 4 méter körüli volt a víz.

13 óra után megebédeltem és ezt követően behúzgáltam a felszereléseimet. Mindegyik bójára csak nagyon kevés bojlit etettem! Magot nem is vittem magammal, halas pellet volt nálam 4-5 kiló, (25mm-es) de arra gondoltam, csak végszükség esetén fogom bevetni őket, ha az eltervezett taktika csődöt mond. Tehát 3-4 szem bojlit PVA hálóba tettem, 4-5 szemet pedig szétszórtam a bója körül. 1-2 szemet félbe vágva, a többit egészben. Ugyan azzal az ízzel és mérettel csaliztam és etettem egy-egy bóját. A nagyméretű golyókkal a keszegeket szerettem volna elkerülni, itt ugyanis nem ritkák a 2-3 kilós dévérkeszegek, amelyek elég gyakran fennakadnak a 18 vagy 20 mm-es bojlival csalizott előkéken. Féleértés ne essék, gyönyörű halak, de nem ezekért utazik az ember egy fél országon át.

Néhány szó az általam használt szerelékről. A végszerelékem szerintem nagyon egyszerű. Mivel nagyobb golyókkal horgászok, ezért általában 2-es méretű (Gardner Talon Tip) horgot használok, ezt Fluorcarbon (Subterfuge Super Soft, 15lb) előkére kötöm, melyet viszonylag hosszúra vágok, legalább 22-24 centisre. Ez elég merev és a vízben láthatatlan! Zsugorcsövet ennél az előketípusnál fölösleges használni. Különösen jól működik ez az előke ott, ahol sok a törpeharcsa és a keszeg, mivel merevsége miatt nehezen tud összegubancolódni. Ellenben más fonott előkékkel, amelyekre akár görcsöt is képes kötni a törpe. Az egyszerűbb előkecsere érdekében Kwik Linket használok, melyet egy kis szilikon csővel takarok el. Nem szeretem a túl nagy ólmokat, közelre 80-90 g-os ólmokkal szoktam horgászni, távolabbra sem teszek 110g-nál nagyobbat. De!!! Ezeket csúszóra szerelem! A változatos terepviszonyok miatt általában Grippa vagy ahhoz hasonló típusú ólmokat használok, amelyeket 8-as méretű Korda Swivels-el (forgókapocs) ütköztetek alulról a Shok Bead segítségével. Ez egy kis gumiharang, amelybe bele tudom húzni a forgókapcsot és a nagy ólom ezért ennek fog ütközni, így biztosan nem sérül a kötés. Ezekkel az ólmokkal akár a törések oldalát is meg tudom horgászni, úgy megülnek a talajon. Ilyen esetben nem érdemes nagyon ráfeszíteni behúzást követően a damilra, mert könnyen elmozdulhat a felszerelés a meghorgászni szándékozott területről. Akadós és kagylós terepen még kb. 30 méter (legalább) 0,50mm-es damilt kötök a 0,36mm-es főzsinórom elé. Fontos, hogy az ólom felfelé akár ezen a kötésen is simán át tudjon csúszni. Ezt az összeállítást csak behordós horgászat alkalmával használom jellemzően ezen a tavon! Viszont több előnye is van mindazon által, hogy ugyan olyan eredményes tudok vele lenni, mintha fix (elhagyós) ólommal horgásznék. (Jó esetben) nem marad az ólom a vízben, ezáltal nem szennyezi azt, illetve olcsóbb is a horgászat! És ami még nagyon fontos, a hal biztos nem cipeli magával semmilyen körülmények között az ólmot, még akkor sem, ha esetleg az előke a szájában marad! (Kagylós, akadós terepen ez néha kivédhetetlen.)

A korán kelés, a hosszú út és a pakolás kellően kifárasztott, ezért délután kiültem a stégre és néztem a vizet a ragyogó napsütésben... nagyon élveztem, hogy végre kedvenc vizemen horgászhatok. Túráimon általában az első 1-2 nap során nem szokott túl sok kapásom lenni, most is erre készültem, de a halak máshogy gondolták
17 óra körül megszólalt a jobbos jelzőm! Gyorsan felugrottam és már oldottam is a csónakot. Az első kapásoknál mindig van bennem egy plusz izgalom, ugyanis ekkor tanulom meg a nehéz terepviszonyok között, (rossz esetben 1-2 halvesztés után) hogy melyik bójára, milyen szögben, mikor, milyen erővel húzva, vagy éppen engedve lehet a halat a legnagyobb eséllyel megfogni. Bár később előfordulhat az is, hogy sorozatban a 2. vagy a 3. sikeresen megszákolt hal után már az ember elhiszi, hogy megtalálta a tökéletes technikát, de a 4. hal persze erre már rácáfol... ezért mindig azt mondom, hogy a szerencsére is szükség van egy-egy nagy ponty megfogásához. A csónakmotort irányba állítva maximális sebességgel száguldottam a hal után ilyenkor elveszíti az ember az időérzékét, de viszonylag gyorsan sikerült megtennem a 250 méteres távolságot. Szerencsére tisztán éreztem a hal húzását, tehát damilom kikerülte a gallyakat és fákat a víz alatt a fenék közelében komótosan és egyenletesen húzott, ebből már gondoltam, hogy nem lesz rossz hal kb. 10-12 perces fárasztást követően megláttam a tiszta vízben gyönyörű tükröst! Szélcsend volt így a merítés nem okozott különösebb gondot. A partra érve gondolni sem mertem, hogy pár óra horgászat után 20 kiló fölötti halat mérlegelhetek majd. Pedig sikerült! A mérleg 21,55 kilót mutatott, amelyből a mérőzsák 0,56 kiló volt! Az örömöm nagyon nagy volt! Telefonálás, hogy valaki a közelből jöjjön fotózni, mosoly, és már úszott is alkalmi fotópartnerem tovább nyugtáztam, hogy direkt 4 féleízesítésű bojlival horgászok, és persze így is az örök kedvencet, a Source-ot húzta el elsőként.

Újrahúzásból kifelé jövet, még volt pár méter a stégig, amikor a jobb kettes jelzőm is megszólalt. Kiugrottam és botcsere után már ismét száguldottam. Ez a bója már nehezebb terepnek bizonyult, ugyanis le volt akadva a damilom, de menet közben sikerült kipattintanom és hasonló erőteljes küzdelem után ismét egy szép tükröst szákolhattam, ezúttal 17,80 kilóval...

 

A koreográfia ez után sem változott, csak a harmadik kapás megvárta még kiérek a stégre újrahúzást követően ekkor a bal szélső jelzőm füstölt el. Sajnos ezt a halat elveszítettem. Ami még ennél is jobban bántott, hogy nem tudtam kiszabadítani a damilomat egy akadóból. Elszakadt, és a ponty elég hosszú damillal úszhatott el, mivel még messze voltam a bójámtól. (Pár nappal később viszont nagyon megörültem, ugyanis sikerült beleakadnom az elszakadt zsinóromba és még a végszerelékem is meglett, csak az ólom hiányzott mivel nem volt az ólomnak ellenállása a ponty könnyen kifújhatta az amúgy is gyengéd akadható horgot a szájából;)
Már erősen sötétedett, amikor elkezdtem a beszakadt botomat újra szerelni, de ekkor a negyedik botom is elsült! Már nagyon fáradt voltam (részben az említett betegségem miatt) de mentem a hal után a végén már ülve fárasztottam és folyt rólam a veríték ez a ponty sem adta meg magát egykönnyen. Jó 10-15 perces fárasztást követően 15,35 kilóval mérlegeltem a túra első tőpontyát.

Nem hittem volna, hogy ilyen meg fog történi velem, de úgy döntöttem, éjszakára a kint lévő botjaimat nem húzom újra. Csak 2 bottal horgásztam, gondoltam hátha így jobban fogok tudni pihenni éjszaka. Így is lett, mert reggel 9 óráig egy pittyentés sem volt. Ekkor azonban ismét a legtávolabb lévő szerelékemet vette fel valami a csónakkal egyre közelebb érve a halhoz éreztem, hogy nem húz olyan erővel, 2-3 perc után meg is pillantottam az 5-6 kilós nyurgát. Kímélve a halat, még a csónakból visszaengedtem.
Délelőtt a szomszédból átjött az egyik sporttárs érdeklődni, hogy mivel horgászok, hogy ennyi kapásom van, mert nekik még nem volt mondtam neki, koránt sem biztos, hogy csak a csali miatt van ez miközben beszélgettünk ismét elfüstölt az egyik botom rohanás, csónakba ugrás, száguldás közeledve a bójához éreztem, hogy le van akadva a damilom. Kb. 5 percbe telt mire kiszabadítottam, köröztem az akadó körül jobbra-balra, míg végül kiakadt közben végig éreztem, hogy még van valaki a horgomon. Ezt követően rövid fárasztás után 18,30 kilós kerek, egészséges tükröst sikerült megmerítenem.

Délben szeptember közepéhez képest nagyon meleg volt, a kikötőben még 1-2 vállalakozó kedvű vendég fürdőzött is, miközben én már az árnyékot kerestem. 13 óra környékén a kikötő felöli botom jelzője becsippant, majd folyamatos sípolásba kezdett. Mire a bójához értem a csónakkal, a hal kb. 20-25 métert jött felém, szerencsére így viszonylag tiszta terepen kezdődhetett a fárasztás. Ez a hal nem rohant ki nagyon egyszer sem, mindössze 5-10 méter zsinórt húzott le az orsóról egy-egy alkalommal, és már viszonylag korán engedte magát megmutatni, köszönhetően talán a viszonylag sekély víznek (ami 4-5 méter lehetett. Ez a tavon tényleg sekély, mivel az átlagmélység 15 méter!). A fürdőzők a vízből kísérték figyelemmel a fárasztást és kommentálták:lesz vagy 4-5 kilós én annyira koncentráltam, (és erőlködtem) hogy ezekre a megállapításokra nem is válaszoltam már többször megpillantottam a tőpontyot, amikor aztán visszaszóltam, hogy lesz az 14-15 kilós is! Sikerült első kísérletre megmerítenem, és csak akkor szembesültem valódi méreteivel, amikor megpróbáltam beemelni a halat a csónakba. Csak második nekifutásra sikerült. Ekkor már sejtettem, hogy egyéni rekord lesz! A pontymatracra tettem és letakartam. Magam előtt keresztbe elhelyezve elindultam kifelé. A botot, ahogy szoktam letettem hosszában a csónakba. Csak azzal nem számoltam, hogy a töves még csapni fog egyet a farkával. Nem volt nagy csapás, de pont eltalálta a botomat, ami ettől egy picit megemelkedett és a hajó orrára úgy esett vissza, hogy kapásból kitört az egyik gyűrűmből a betét. Sebaj, gondoltam, van még egy tartalék botom és minden ilyen ponty után elviszem én szervizbe a botomat, csak ennél nagyon gondom sose legyen! Mivel elég meleg volt 5 perce pontyzsákba raktam, amíg a segítség megérkezett a szomszédból. Bíztam benne, hogy ennyi idő alatt nem piheni ki magát, és nem fogja megnehezíteni dolgomat a mérlegelésnél és a fotózásnál. Szerencsére így történt. Mérlegelésnél 23,76 kilót mutatott a mérleg, tehát 23,20 kiló! Új egyéni rekord! Még visszaengedés előtt megnéztem gyorsan az elkészült fotókat, mert nem szerettem volna úgy elengedni ezt a gyönyörű halat, hogy nincs róla egy igazán szép fotóm!

Ezt követően leültem és gyógyszer ide, gyógyszer oda ittam egy sört. 24 óra alatt 2 db 20 feletti és 3 db 15 feletti azt hiszem ennél jobb kezdésről álmodni sem lehet! Még aznap délután megérkezett horgásztársam is, akit folyamatosan informáltam fogásaimról és ennek hatására sikerült megoldania azokat a bizonyos családi okokat.

Közben el kellett döntenem, hogy a hely melyik oldalát választom, mivel úgy volt, hogy egyedül leszek egész héten teljesen széthúztam a bójáimat. A választás nem volt könnyű, ugyanis mind a 4 bójám működött, de úgy döntöttem, hogy a kikötő felöl lévő területet választom. Lényeges volt, hogy így csak 1 bóját kellett új helyre raknom, mivel alapból 2 bójám teljesen balra, a kikötő fele volt. A harmadik pedig nem zavarta Sanyi barátomat. Az új bójával meghorgásztam azt a pontot, ahonnan már 2 évvel korábban egy másik állásról sikerült fognom egy 22,05 kilós tükröst. Ezen a kis területen van egy nagy törés, amelyik balról jobbra és kintről befelé is mélyül egyszerre. Ennek az oldalát kezdtem horgászni a túrám végéig jó pár kapást adott ez a hely is!

Sajnos Sanyi barátom első 24 órája már nem volt ennyire sikeres de azért fogtunk még jó néhány csodálatos halat a hátralévő időben néhány szebb példányról készült fotó:


18,50 kilós éjszakai töves


17,25 kilós tükrös nappal


15,10 nyurga a kikötőből

Összesen 35 kapásig jutottam, ebből 22 darabot sikerült megfognom, majd& 300 kiló összsúllyal.
Mindezt úgy, hogy a hét második felében több halat veszítettem, mert a bója közelébe érve gyakran lemaradt a hal mire kibogoztam a damilomat az akadóból, vagy az előkémet vágta el a kagyló. Pedig mindent úgy csináltam, mint a túrám elején. (Ezért írtam arról a bizonyos szerencséről!) Bár az is lehet, hogy a lefordulások oka az volt, hogy a halak étvágya lett kisebb, és így nem akadt a szerelékem olyan biztosan.

Érdekes, mert a hét elején a kikötőből sikerült megfognom egy 10 kiló körüli nyurgát, úgy hogy az nekirohant a partnak, elúszott egy hordókon álló úszóstég alatt és a part menti gallyak és nádak közé beásta magát. A 30 méter 0,50 mm-es damilból alig tudtam felszedni az orsóra néhány centit olyan messze volt a hal. A kis stéget pedig nem tudtam megkerülni, mert 2 oldalról drótkötéllel is rögzítve volt a tó aljához, ezért a stég alól kezdtem lassan húzni a damilt, úgy hogy a motorral óvatosan elindultam az ellenkező irányba ez a művelet is jó néhány percet vett igénybe, és közben folyamatosan láttam a pontyot, mikor megmozdult a sekély vízben. Szóval ilyen körülmények között is sikerült végül megmerítenem a halat, máskor meg sokkal jobb helyzetben elvesztettem

Ez a túra produkálta életem eddigi legnagyobb kapását is. Olyan elemi erővel húzta a dobról a zsinórt a hal, és úgy visított a jelzőm, hogy Sanyi barátom hirtelen azt sem tudta, hogy az ő botjához kell szaladnia, vagy az enyémet húzza. Én ijedtemben gyorsan eldobtam az edényt, amiben épp az ebédemet főztem és mentünk a halra mire a bójához értünk a zsinórom le volt akadva, az 0,50mm-es damilt nem tudtam feltekerni a dobra, úgy sem, hogy már a víz alá nyomtam a botomat. Kb. 50 cm hiányzott! Próbálkoztunk, de egy idő után már a hal rúgásait sem éreztem. És persze elszakadt a damilom. Azóta is sokszor eszembe jut, vajon mekkora lehetett az a hal? Ponty volt? Vagy egy nagy fekete amúr?

De a horgászat már csak ilyen! Talán ettől olyan szép és izgalmas

Üdvözlettel: Kovács Péter

Vonalban