VII. NBBH CFB-Vásárhely Team
Sziasztok!
Véget ért a VII. NBBH, így most pár nap távlatában próbáljuk összegezni az elmúlt 187 óra eseményeit. A 2018-as év után 1 év reménnyel és izgalommal teli várakozás, majd újra nyakunkba vettük az országot. Hónapokkal a verseny előtt, ment a szervezés, a megfelelő stratégia, és végszerelékek összeállításának tervezése. Ezúton is köszönjük Csabinak, hogy a sok telefon és email után is bármikor a rendelkezésünkre állt, sőt még a csalikat is személyesen hozta el Nekünk. Óriási köszönettel tartozunk Knitli Sanyinak, a kiváló Sedo termékekért, amik nélkül szintén nem sikerült volna, összesen 3 halvesztéssel zárnunk a túrát. (ezek mind 2.fokú viharjelzés mellett történtek közel 600méteres távolságból).
Érkezésünk után Varga Ádám (Ádi), aki mostantól a csapat szerencse malaca, a 25ös startszámot húzta ki nekünk! Örültünk a számnak, hiszen így volt időnk az utazásra bőségesen, persze ekkor még nem tudtuk, hogy hova fogunk kerülni. A sorsolás gyorsan haladt, ahol végül a 96os helyet (Balatonszárszó) sikerült húzni. Vegyes érzelmekkel fogadtuk a helyet, mégis vidáman álltunk neki a táborállításnak. A start pillanatában csónakunkat a vízre tettük, és megkezdtük a helykeresést. Robival elsőre 4 helyet jelöltünk meg 440 métertől 560 méteres távig, 3 méteres víztől egészen 3,80as vízig. Ezután Ádinak még 2 helyet kellet keresni, az előre megbeszélt stratégiai pontok alapján, miszerint U alakban helyezzük el a bójáinkat.
Ezek után bójánként 5kg bojlit etettünk, 2 féle ízben. Az egyik a #creamdream míg a másik a #fullamino bojli volt. A full amino mellé némi halibut pellet is került míg a cream dream mellé némi édes tigris mogyorót szórtunk. Végszerelékeinket egytől egyig Sedo open water Ls horoggal szereltük, kombi rig előkén. Csalizás tekintetében az 1szem 30as golyók adták a legtöbb halat, de persze próbálkoztunk más felkínálási módokkal is. Vasárnap reggelre már sikerült kapásokat elérnünk, ám ezek nem érték el a 7kilós alsó határt. Az igazi áttörést a hétfőn este érkező orkán erejű szél adta, ami után sorra sikerült fogni a darabos halakat. (Ebben a szélben 2órán át tartottuk kézzel a konyhás sátrunkat, ami végül elszállt, mint egy sárkány repülő)
Innentől csütörtök estig folyamatosan volt kapásunk, bár a zöme éjszaka érkezett. A csütörtöki hidegfront, az etetési stratégiánkat kicsit hátráltatta, mert nem bírtunk vissza húzni, de biztos vagyok benne, hogy ezzel nem csak mi voltunk így.
Pénteken hírzárlat lépett érvénybe így nem aludhattunk nyugodtan, aminek eredményeképpen az utolsó este 2 halat bírtunk cserélni! Hihetetlen 8 napon vagyunk túl, tele élménnyel és küzdelemmel, ahol egyéni rekordok születtek, A végére ugyan nagyon elfáradtunk de ezt egy cseppet sem bántuk. Megajándékozott a Balaton bennünket két igazi gyöngyszemmel is. Két gyönyörű tőponty melyek súlya 20850gramm és 17300gramm volt. Összesítésben picivel 98kg felett volt a 7 legnagyobb halunk ami az összetett 7.helyre repített minket, valamint a kolibri szektor 1 helyére. Jövőre immár 3. alkalommal vágunk neki ennek a remek versenynek, ahol újra megküzdhetünk majd a természettel, a saját határainkkal, és reményeink szerint a csodás balatoni pontyokkal is.
Baráti üdvözlettel:
Csarmaz Róbert
Varga Ádám
Zsarkó Lajos
Csongrádi Imre
CFB-Vásárhely Team