Kimerítő 72 óra Biatorbágyon a CFB termékeivel
A biatorbágyi Arizóna horgásztó számomra a végtelen lehetőségek tárháza. Szép számban található a vízben a békés és a ragadozó halak különböző fajtái, melyek közül több kapitális méreteket öltött. Egyéni rekorddöntés és az élményszerzés miatt választottuk ezt a helyet Csanádi Roland barátommal, akivel megbeszéltük, hogy évente legalább egyszer több napra is eljövünk. Az idei 72 óra várakozáson felül teljesült és számomra is megdöbbentő tapasztalat volt, hogy „horgászatmániánk” ellenére léteznek és elhangoznak a szánkból olyan mondatszerkezetek, mint pl: „ugye nem az én kapásjelzőm szólalt meg?! „ vagy „remélem nem az én botomon van kapás.”
Budapestől 21-km-re, Biatorbágy külterületén terül el a Bia-tórendszer 4. tagja az Arizóna Carp Lake. Intenzíven telepített, törpementes, nagyhalas horgászvíz. 27 hektárból 21 horgászható, amin 22 bojlis állás lett kialakítva. Az átlag vízmélység 2-2,5 méter. A helyfoglalásról már időben kell gondoskodni, hiszen sokan látogatják és hónapokkal előre betelnek a jobbnál jobb helyek.
Személy szerint a 9-es állásért már mondhatni évek óta sorban állok. Március elején sikerült lefoglalni és akkor is már csak ez a 07.04-07.07 közötti intervallum volt szabad. A 3 fő részére kialakított, árammal, kültéri világítással felszerelt stéges házikót egy kb. 20-25 méter hosszú nádfolyosón lehet megközelíteni.
Az eredeti tervek a követezőek voltak.A stég bal oldalát befoglalva, az egyik feederrel a nádfalat, a másikkal pedig a nyílt víz felé, a lehető legmesszebbre dobálni.
A CFB roppant színes és változatos csali és etetőanyag palettájából első körben a method mixeket akartam a végtelenségig kombinálni a 8-10-14mm-es Fluo PopUp, Fluo Oldodó 2in1 PopUp és Ghost Popup-ok társaságában.
Az aktuális tószabályzat határozatlan időre betiltott mindenféle mag mixet és magok kölünböző darálmányait is. Etetni és csalizni sem lehetett velük, a víz és a halak védelme érdekében. Ezzel a szabállyal nincs mit tenni, az etetés minimális újratervezést igényelt, így maradt a halibut-halibuttal, a 4mm-es feeder pellet mix, továbbá a 14-es 20-as halibut pelletek.A nádfalas horgászatról is lebeszéltek a helyi halőrök és ismerősök, mert annyi akadót rejtett, hogy értelmetlen volt a próbálkozás csónak nélkül. Idővel az is világossá vált, hogy nem is lett volna lehetőség az esetlegesen leakadt szerelékek mentegetésére. 2019. 07. 04. csütörtök 13:00 körül kezdtük a horgászatot, csak úgy szimplán, különösebb etetés nélkül, megnéztük, hogy mit ad számunkra az előttünk lévő pálya. Method kosárba a 4mm-es halibut pellet, csalitüskére, pedig egy 10-es Full Fruit Ghost PopUp került.
Nem kellett sokat várni és kezdetét vette a pontyinvázió. Felváltva húztuk ki a szebbnél szebb pikkelyeseket, az „apraja” is 8-10 kilótól indult.
Még 3órája sem pecáztunk, amikor Rolinak beesett egy 20,20-as szörnyeteg.
Ekkor még 2 feederrel próbálkoztam, de rövid idő után ezen is módosítanunk kellett. A kapások intenzitása és a halak mérete nem hagyta, hogy finomszerelékkel terelgessem a halat, hiszen 2-en voltunk 4 botra, 1 bölcsővel és sokszor párhuzamos fárasztások folytak. Még a mérlegelés is problémát okozott, mert vagy a bölcső kellett vagy a plusz kéz a szákoláshoz és eközben már húzták is a halak a 3. botot.
Ettől függetlenül az első éjszakát végig virrasztottam és a sok ponty közé sikeresen beesett egy 13 kg-os amur is.
Péntek reggelre már remegett kezem-lábam, olyan fáradtság volt jelen, hogy kezdtem megijedni attól, miként vészelem át a még hátralévő 2,5 napot. Pár óra pihenő után folytatódott a program.
Ezen a napon is egymást érték a kapások és sokszor csak 3 bottal tudtunk tevékenykedni. Estére nem is volt kérdés, hogy aludni kell, mert 1,5 nap alatt több mint 300 kg halnál tartottunk.
Szombaton újult erővel nekifutottunk és nem kellett sokat várni csipogott a kapásjelző.
Kicsivel 9:00 után már a kezemben tartottam jelenlegi pontyrekordomat, ami 16,50 kg-ot nyomott.
A nap további részében is az előző napok intenzitása volt jellemző, ezért szükséges volt több órás kihagyásra, nem dobáltunk be csak pihengettünk, ismerkedtünk a szomszédokkal és élveztük azt a nyugalmat, ami egy ilyen gyönyörű és igényes környezetben felbecsülhetetlen. Összegezve a horgásztúrát: 72 óra alatt kb. 700 kilónyi ponty, 7-20 kg-ig. Hihetetlen élmények és mennyiségek. Nagyon kapósnak bizonyultak a Ghost PopUp-okkból: a Full Fish, Red Dream Eper, Green Beast, Full Fruit 10mm-es méretekben, továbbá a 2in1 Sunshine-Cranberry és a Deep Sea World-Full Fruit Fluo oldodó PopUp-ok.
Carp Friend Baits - Barátságban a halakkal