Pátkai Pontyok 2

A következő Pátkai túrára október utolsó hetében kerítettünk sort, péntek estétől kedd délelőttig tartott a peca. Mivel sikerült ismételten azt a stéget elfoglalnom ahol előtte viszonylag jól beváltak az elképzeléseim, így az előző túrához hasonlóan építettem fel a stratégiámat és az etetést is. Két db bója került a kiszemelt helyekre, a 4db szerelék pedig a már megszokott módon, 2db a jobbra lévő bójához egy a fa alá és az utolsó pedig a balos bójára! Az etetést ismételten nem vittem túlzásba, 5-6 szem bojli+ 4-5szem 20mm pellet meg 4-5 marék apró mag került a szerelék mellé minden behúzásnál.

 

A bojlikból a következők kerültek bevetésre, természetesen Carp Friend Baits alapanyagokból: Squid-Octupu, Áfonyás, Monster-fokhagyma, és bevetésre került a leg újabb KREÁL MÁNYOM a Húsos- Fűszeres bojli, amelynek nagyon karakteres íze és illata lett a viszonylag sok húsliszttől, májliszttől, chilli-től és az egyéb fűszerektől. Ennél a golyónál annyira sikerült eltalálni a lisztek aranyát, hogy az összes bojli balanszírozott lett. Aminek az első pillanatban nem örültem mivel így eléggé nehézkes lett volna az etetés. Azért mégsem estem kétségbe mivel eszembe jutott egy nagyon kézenfekvő megoldás, ami pedig, hogy amit az etetésre szántam azokat a bojlikat a behúzás előtt 3-4órára beáztattam a tó vízébe, így már nehezebbek lettek és az etetésen maradtak a bojlik.

A Pénteki éjszaka eléggé csendben telt, egyetlen egy kapás törte meg a csendet úgy 23 óra tájt. Mint a fárasztás végén kiderült egy 7kg-os tükrös volt a tettes, aki a fa alól húzta el a squidos golyót!

Szombaton napközbe teljes csend uralkodott el az egész tavon, se nekünk se másoknak nem sikerült kapást kicsikarnia . Az éjszaka szerencsére már nem telt ennyire csendesen. Az első kapás ismételten a fa alól érkezet a squidos bojlira egy 9,7kg-os gyönyörű szép tőponty személyében, aki nem adta meg magát egy könnyen.

A következő kapás se váratott magára sokáig kb fél óra se telhetett el ami kor a balos bójámon lévő szerelékemmel indult meg valami, mit végül kiderült egy 7,5kg pikkelyesnek tetszet meg a húsos-fűszeres golyó ! A hal vissza engedése után, újra csaliztam és már vittem is vissza a helyére a szerelékemet, pár szem bojli és pellet társaságában.

Talán egy óra telhetett el a szerelék visszahúzását követően és újabb kapás következet ugyanarról a helyről, mint az imént, amint sikerült a hallal felvenni a kontaktust már éreztem, hogy nem minden napi ellenféllel hozott össze a sors. A tó felső része felé kezdett el igen erőteljesen oldalazni és az orsóról csak vitte és vitte a damilt, mire nagy nehezen sikerült meg fordítanom már 2-3 stéggel jobbra járhatott, de szerencsére csak az én másik kettő szerelékembe gabalyodót sikeresen bele. Az egyikből sikerült valahogyan kivezetnem, de a másikból se hogy sem akart kikeveredni, így kénytelenek voltunk csónakkal utána menni, mert se hogysem tudtam a part felé kényszeríteni ellenfelem. 15-20percnyi küzdelem és szerelékkerülgetést kővetően sikerült a felszínre húznom a harcos tükröst, pár tiszteletkör után Gabi barátom sikeresen meg merítette. Amit ez uton is szeretnék neki még egyszer meg köszönni.

Amint meg láttam a duci tükröst már rögtön tudtam kivel hozott össze a sors ismét, mivel igen csak jellegzetes halról van szó, ahogyan a fényképeken is látszik, kétszínű a hal. Az elmúlt 4 évben számtalanszor összeakadtam vele és így szépen megfigyelhettem, hogy milyen rohamos ütemben fejlődik ez a gyönyörű tükrös, leg először 2008-ba 13,5kg-osan sikerült horogra csalni és azóta már jócskán szedet fel pár kg-ot.

Így amíg ki értünk a csónakkal azon gondolkoztam, hogy vajon most milyen súlyba lehet. Hamar ki derült, hogy a mostani 17,1kg-ot nyom. Kíméletesen pontyzsákba helyeztük a reggeli fotózásig, amire jól ki is pihente magát!

Az éjszaka további részében több kapásunk sajnos már nem volt.

Vasárnap nap közben ismételten kapástalanul telt, hiába próbálkoztunk bár mivel is. Hamar eltelt a nappali csend és szokásukhoz híven elkezdtek mozogni a halak, amint a nap eltűnt a horizonton. Ez az éjszak igen csak mozgalmasra sikeredet mivel a fa alatt lévő szerelékemre nem az eddig használt squidos bojli került, hanem lecseréltem monster-fokhagymásra, ennek köszönhetően 4db halat sikerült a fa alól ki szedni, de igazán nagy most nem jött mindegyik olyan 7-8kg körül lehetett.

A túra további részébe mintha eltűntek volna a halak teljesen, így a hétfői napot sikeresen megúsztuk kapás nélkül. Kedden reggel következhetett a túra legnehezebb pontja az összepakolás és a búcsú a víztől.

Írta: Róth Barnabás