Gergő júniusi túrája

Szia Csabi! Júniusra a Kis-Balatonra terveztem egy három éjszakás horgásztúrát, hogy sikerüljön pár híres, illetve hírhedt nyurga pontyot a szákba terelnem. A horgászatom információ gyűjtés és nem kevés markerezés előzte meg.

Csalinak CFB Green Herbs-t, Natur Sour-t és Birdfood Extra-t pakoltam el a táskába. Éjjel érkeztünk meg a kiszemelt helyhez, majd gyors kipakolás után a botok a helyükre kerültek.

Az első 24 óra számomra kapástalanul telt, majd a második éjjel egy agresszív kapással jelentkezett egy életerős nyurga, akit követett a párja a délelőtti órákban,majd a harmadik társuk délután ugrott be a legnagyobb melegben.

Éjjeli pihenésem szintúgy egy erőteljes kapás zavarta meg, nagy örömömre egy 11+os bajszos személyében. A nagy izgalmakra sokat nem tudtam aludni, mert hajnali négykor a pecatúrám legnagyobb hala tépte a zsinórt vehemensen az orsóról. A tettes 13 kilóval mérlegelt.

Vasárnap délutánig összesen 12 kapásom volt, amiből 9 halam lett meg. A terep nehézségei, a tuskók a vízben, a nádas és a halak ereje megköveteli a 35-s monofil főzsinórt, valamint a 2-es Gardner Mugga horgot, de mindezek ellenére is egy kemény farasztás után a nád előtt tépett meg egy ígéretes hal, aki a 60-as előtétet ostorcsattanás szerű hang kíséretében szakította el. A csalik közül a CFB Green Herbs 8 halat, miközben a Natur Sour 1 halat adott 24mm-es méretben.

Nagyon élveztem minden vízparton töltött percet, és megfogadtam, hogy idén párszor visszalátogatok még ide!

Támogatást és lehetőséget köszönöm Csabi!

CFB - Barátságban a halakkal

Csalik :

https://www.cfb-shop.hu/GREEN-HERBS-AMUR-Bojli

https://www.cfb-shop.hu/NATUR-SOUR-BOJLI---FRISSEN-KESZITETT-FAGYASZTOTT

https://www.cfb-shop.hu/BIRDFOOD-EXTRA-20mm