Egy nap a Benta horgászparkban

Talán nem kell bemutatni senkinek a Százhalombatta közvetlen szomszédságában található több tóból álló Benta horgászparkot. Aki esetleg mégsem ismeri, annak röviden csak annyit érdemes tudni, hogy remek kis hely azon bojlis horgászoknak akik nem tudnak több napra elmenni, vagy csak egy pár órás élmény pecára vágynak egy olyan helyen ahol 20+-os halak is a merítőben végezhetik.

A nagy halas tó nem túl nagy, mindösszesen 2,5 hektár és sajnos ennek ellenére igen sok, összesen 20 kialakított hely található rajta, így hétvégén a teltház miatt lehetetlen biztonságosan fárasztani a halakat, gyakori a szomszéd horgász keresztül húzása, illetve egy két tapasztalatlanabb spori keresztbe dobása is előfordul. Érdemes hét közben kimenni, mert aki ezt megteheti az szinte az egész tóval egyedül "gazdálkodhat". A tó alakját tekintve téglatest forma, melyet egy oldalon lehet meghorgászni, szemben 100-120 méterre a nádas előtt 50-70cm-es víz, míg a közepén 2-2,5m-es vízmélység található. Az esetek 90%-ban igaz, hogy aki halat akar itt fogni annak a nádas előtti 1-2 méteres szakaszon kell a végszereléket elhelyezni, ez viszont nagyon sok bonyodalommal jár. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ez a szakasz a tó teljes hosszában a víz alatt erősen nádtorzsás, akadós, melyet a rengeteg beszakított végszerelék és a több száz méternyi zsinór még rosszabbá tesz. Ezen a szakaszon ha lenyúlunk a víz alá és felemelünk egy-egy beszakított zsinór darabot, akkor pókháló szerűen több beszaggatott szerelék is jön a megfogottal együtt. Bár a tavon rendelkezésre áll egy csónak, a fárasztás, etetés akár szerelék behordása céljából de sok esetben láttam, hogy a "kényelmes" horgász inkább beszakítja a szerelékét, mintsem érte menne, ami persze másokra nézve nagyon nem jó. Sajnos mivel ezt az akadós terepet kell meghorgászni, ezért aki teheti ne "termelje" tovább a "nyűgöt" és ha itt horgászik és leakad akkor menjen érte, használja a csónakot...közös érdek! Általánosságban sajnos elmondható, hogy a szerelék vagy hallal, vagy csónakkal jön csak kifelé...nagyon ritka, hogy sima kitekerés közben nem talál valamit a horog, amiben jól meg tud kapaszkodni. Ennek ellenére sok erős és nagy halat rejt a tó, és ha épp nincs időnk napokra elmenni, vagy csak pest közelében keresünk egy nagyhalas vizet akkor a Benta park 7-es vize adja magát megoldásként. Legutóbb alig értem vissza Zalacsányból, Lőrincz Karesz barátom hívott és látva az ottani élményeket azonnal követelte, hogy menjünk valahova mert már remeg a keze, olyan rég fogott botot. Karesz tapasztalt pecás, vele itt a Bentán találkoztam először, mely rögtön maradandó élmény volt. Emlékszem aznap reggel óta kint voltam, és a tó közepét vallattam eseménytelenül, mikor kb. délután kettő felé megérkezett mellém két hellyel, leült kicsomagolt, rod-pod, botok helyükre kerültek, repült az első szerelék a nádas elé mérnöki pontossággal, és 10 perc múlva már húzta az első halat....és ez így ment egész estig...én meg csak morogtam magamban, mert nem értettem, hogy neki miért megy 20 méterrel arrébb...nekem meg miért nem. Hamarosan némi szakmai csevej támadt köztünk és nagyon sok dolgot mutatott, tanított a tóról és a bojlizásról, amit ezúton köszönök neki. Azóta jó barátok lettünk és ritkán ugyan de néha sikerül úgy alakítani, hogy megejtsünk egy közös pecát. Ennek jött el az ideje most is, így bár hétvégén, szombaton mentünk, amit fenntartásokkal kezeltem, de helyet foglalva és hajnali 5 órára kiérve még senki nem volt a vízparton, így mi kezdhettünk az érintetlen vízfelületen. Az is aggodalommal fogott el, hogy a NASH márka erre a napra tervezte bemutató jellegű kiállítását, így várható volt a hatalmas tömeg. Ez később be is igazolódott...teljesen megtelt a vízpart horgászokkal és járókelő, érdeklődő emberekkel is. Elfoglalva a tó közepe tájékát gyors pakolás után már ment is az etetőhajó a nádas elé 1-1,5 méterre, vegyes magmixet és Monsterfish + popup golyót szállítva. Ezt alig ejtettük le, alig került fel a swinger, alig ért ki a kishajó, máris elhúzta valami. Ez a valami titok maradt, mert sajnos nem volt tökéletes az akadás, és a hal pár méter után lemaradt. Ez az elkövetkezendő fél órában 3x ismétlődött meg, de mivel semmi nem indokolta a dolgot, így nem változtattam a vég szereléken. Itt is mint Zalacsányban, a karom szerelék volt "munkában" 4-es Long Shank Carp'R'Us horog, whiplash fonott előke és 35-ös S-force főzsinór dolgozott, annyi változtatással, hogy ólomból most csak 80-100gr közötti súlyokat használtam hiszen a távolság, a vízmélység és az akadók sem indokolták a nehezebb nehezékeket. Karesz barátom a saját gyártású fűszeres oldódó bojliját csalizta, mely sok szép halat adott, de a nap folyamán gyakran cserélte az íz világot.

Ő az a fajta horgász, aki nem ül órákat a néma jelző mellett, folyamatosan variál, gondolkodik, cserél előkét, horgot, golyókat...mindezt addig míg valamelyik az adott vízen a legjobb eredményt hozza.

Nem is kellett neki sem sokat várni, hamarosan sikított a jelző, dolgozott a Manta Evo X bot, és szaladtak le az Ultegra dobjáról a méterek. Ahogy telt az idő egyre szebb halak jöttek, de sajnos többször csónakázni kellett, szerelék szabadítás céljából, és párszor a halért is csónakba kellett ugrani, mert sikerült neki némely akadón, zsinóron összetekerni magát, ezt a partról képtelenség volt kezelni. A csalikat folyamatosan változtattuk és szinte minden órában több hal is jelezte, hogy vevő a CFB RedArmy és Monsterfish valamint Karesz bojliaira.


11kg Redarmy


 

10kg Karcsi barátom oldodó bojlijára


Közös fogás


Ez egészen kettő óráig volt rendszeres, itt egy 1,5-2 órás kis pihenő következett, majd egész este 6-ig újra indult a móka, gyakran két hal is fotózásra várt a bölcsőben, miközben egy harmadikért küzdöttünk.

Elsősorban a Monsterfish és Karesz oldódó fűszeres golyói tetszettek a halaknak, így a nap végére 19 halat sikerült partra vezetni, és 12 hal lépett meg az akadók rengetegében.


Monsterfish 11.4kg


A legnagyobb ponty 11,4Kg-ot nyomott, és összsúlyban átléptük a 160kg-ot.
Nagyon eredményes és kellemes nap volt, és bár a part tele volt horgásszal, mégis alig fogtak egy-egy halat, így a mi eredményünket a jó csaliknak és a helyismeretnek tudtuk be. Érdemes rápróbálni tehát a Benta park halaira, mert jó csalikkal, a nád előtti szakaszt meghorgászva kellemes élményekkel lehet gazdagabb akár pár óra alatt is a fanatikus horgász.
Pár kép:

7,6kg Tükrös

Karcsi is húzta folyamatosan a saját csalijával

Vonalban