Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!

Ahogy a 2013-as év nyitó bojlis horgászatát, úgy az idei év "i"-re való pontját – azaz szezonzáró pecáját - is úgy gondoltuk, hogy a Kiskorpádi Szigetes-tavon tesszük fel társammal, Dáviddal. Sajnos a nyári időszak a munkahelyi elfoglaltságok miatt mindkettőnknek szerény horgászatra biztosít lehetőséget, így – kiindulva az év elei 72 óra alatt teljesített 306,5 kg-os össz. fogásból - a november 10-ét mindketten epekedve vártuk.

Korábbi írásomban nem említettem, de a tóról érdemes tudni, hogy Kaposvártól 17 km-re, nyugati irányba található. A körülbelül 4 hektáros tározó kimagasló halállománnyal rendelkezik, melynek jelentős részét a ponty és az amur teszi ki, és melyekből a tógazda kizárólag 5 kg feletti példányokat telepít. Rengeteg 10 kg feletti ponty él a tóban, és az idei évre kinevelte első saját 20 kg feletti tükorpontyát is. A számos tükör- és nyurgatestű ponty mellett említésre méltó a koi egyedek száma is, melyekből több, mint 100 darab úszkál a vízben. A vízmélység egyébként a zsiliptől indulva kb. 3,5-4 m – 1-1,2 m közötti.

A tavon összesen 10 horgászállás található, a 2-es és a 4-es állásokra egy-egy 30 m2-es faház épült, amelyek mikrohullámú sütővel és hűtővel vannak ellátva. A 1-es állástól a 6-ig biztosított az egyéni áramvételi lehetőség, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a 2014-es évre a 7-től a 10-es állásig szintén kialakításra kerülnek az áramleállások.

A tó területén belül lehetőség van zuhanyzásra, és angol WC is rendelkezésre áll.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!

Fentieket mindenképpen fontosnak tartottam megemlíteni, ezt követően térjünk át a horgászatra és a csalikra.

Mivel a tavaszi horgászat alkalmával a CFB favoritjaként emlegetett "Vörös Hadsereg" RED ARMY kimagasló kapásszámmal bírt, természetesen az őszi csalipalettából sem hiányozhatott, azonban úgy gondoltuk, nincs veszteni valónk, ha az újdonságokat is bevetjük. Éppen ezért Csabitól jóval a tervezett időpont előtt berendeltünk az idei évben debütáló Full Amino és Deep Sea World alapmixekből, valamint 1 kg-nyit a krémes, édes, szénhidrát bázisú Birdfood alapmixből.

Bár mindketten a büdös, halas ízeket részesítjük előnyben, tapasztalataink szerint lehülő vízben igen jó eredményeket lehet elérni az édesebb csalikkal is. Nem elhagyva azonban a magas fehérjetartalommal rendelkező, hallisztes bojlikat, úgy gondoltuk, a CFB Green Beast aromájával megbolondított Full Amino és Deep Sea World bojlik jó eséllyel veszik fel a harcot vetélytársaikkal.

A bojligyúrás első felvonását a nyár lecsengésével, augusztus végére terveztük, amikor is 1 kg Deep Sea World mixből - 2 ml áfonya aroma hozzáadásával -, valamint 2 kg Full Amino mixből - kilógrammonként 1 ml áfonya aroma hozzáadásával – gyúrtunk 20 mm-es bojlikat. Természetesen az aroma hozzáadása mellet mindegyik alapmixhez adagoltunk plusz adalékanyagot és étvágyfokozókat is, mint pl. betain, halolaj, csl olaj, só, édesítő, belachan por, minamino, stb...

Második felvonásban az indulás előtt néhány nappal gyúrtunk le további 1,5 kilógrammnyi Red Army és ugyan ennyi Birdfood bojlit - utóbbit 5-6 ml áfonya aromával tuningolva-, melyeket a párolást követően az indulásig hagytunk száradni.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Megindult az "ipari" bojligyártás...

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!....majd szárítás

Lassan ugyan, de elérkeztünk a várva várt naphoz, azonban mivel aznap 12 óráig még az íróasztal mellé voltam "kötve", a leérkezést 15 h-ra saccoltuk.
Szinte percre pontosan bejött a tippünk, nagyjából 15 h magasságában foglaltuk el a kiszemelt 1-es horgászállásunkat.

Mivel a téli időszámításnak köszönhetően a 17 órát közelítve már erősen ajánlott a fejlámpa használata, és mivel az 1-es álláson csak sátras táborállításra van lehetőség, úgy terveztük, hogy első lépésben a botok felcsalizásával és élesítésével kezdünk, majd ezt követően fogunk hozzá a sátor felállításhoz.
Érkezésünkkor a tógazda, Misi nem sok jóval kecsegtetett bennünket, a fülledt, novemberben nem jellemző 17 fokos időben a halak nem igen voltak kapókedvükben, éppen ezért Misi javasolta, hogy a dobálós pecát elhagyva kizárólag behordva, koncentrált etetéssel horgásszunk.
Dáviddal abban maradtunk, hogy a kezdeti időszakban mind a 6 botra más-más csalit használunk, és a későbbiekben azt alkalmazzuk, amelyik a legtöbb kapást eredmányezi.
Etetésnek a csalizásra szánt bojlikkal megegyező tört bojli, 16 mm-es halibut pellet, 8 mm-es gyors oldódású halibut pellet, összesen kb. fél kg tigrismogyoró, főtt repce, 1 doboz csemege kukorica és 1 doboz tonhal konzerv egyvelegét szántuk, megszórva egy kis betainnal, sóval, Anchovy Extract-al és májas por dipel.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Az etetésre szánt keverék.

A csalik közül az egyik botomra első körben 20 mm-es faragott Red Army került fél szem ananászos Pop Up-al kikönnytítve és bepasztázva, Combi Rig előkén felkínálva. Másodikként 360 ° Stiff Rig Fluorocarbon előkét használtam egy szem 15 mm-es ananász Pop Up bojlival, amely köré néhány szem Birdfood bojli került.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Bevetésen!

A harmadik botom felcsalizása még nem történt meg, a Red Army kombinációs végszerelékem a behúzást követő 10 percen belül kapást eredményezett, azonban a jól beállított fék mellett a ráemelést követően a 28 mm-es főzsinórom érthetetlen módon elszakadt. A vízfelszínen még látszott a piros fluo zsinór, ezért Dávid gyorsan a csónakba pattanva elkapta, és a kezére tekerte azt. Eleinte még érzett némi ellenállást, viszont a rutinos hal a bedőlt partvédelemre sajnos hamar felfűzte magát. A zsilip előtt én is beszálltam a csónakba, és a vízbenyúlva próbáltam kiszabadítani a zsinórt, amit 3 cölöpről sikerült is lebogózni, azonban további fél órányi küzdelem után fel kellett adnunk a harcot. A tógázdát a csónakból telefonon értesítettük, hogy a helyzet reménytelen, ezér a botspiccet a lehető legmélyebbre tolva bennszakítottuk a szereléket. Mivel az utolsó percekben semmilyen zsinór rángatást nem tapasztaltunk, vélhetően a hal már nem volt a horog fogságában. Misi szerint koi ponty küzdhetett a bot másik végén.

Partraevezést követően a kapást eredményező csalikombinációval újra húztuk a szereléket, és felcsaliztuk a többi botunkat is. Harmadik botomra egy szem 20 mm-es sülleydű Deep Sea World bojli került, Dávid pedig egy korábbi gyúrásból megmaradt Full Liver + paszta, - a 10 perc utáni kapásból kiindulva középső botján - Red Army + fél ananász Pop Up és egy szem süllyedő 20 mm Full Amino csali kombinációkkal próbálkozott.

A botok hadba állítását követően felállítottuk a 48 órán át menedéket biztosító sátrunkat, majd egy jól megérdemelt dió pálinka legurítása, a vacsora elkészítése és elfogyasztása után már csak a kapásokat vártuk.

Mivel a kezdés nem indult túl jól, éreztük, hogy ez alkalommal a szerencse nem állt mellénk.

Megérzésünk helytálló volt, az éjszaka folyamán mindössze Dávidnál jelentkezett kapás, nyugalmunkat egy Full Amino-ra elcsábult 7 kg-os tokhal, és hajnalban a Red Army + ananász Pop Up kombinációt felszippantó10,24 kg-os tükörponty zavarta meg.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Az első látogató

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!És az első ponty (10,24 kg)

A reggeli órákban mindkettőnknél jelentkeztek kapások, azonban érthetetlen módon – talán a halak óvatos táplálkozásának betudhatóan – a korábban számos helyzetben bizonyított horgok nem akadtak jól, így sajnos mérlegelés nélkül kezdtük a napot.

Okostelefonunk birtokában volt lehetőségünk tájékozódni a meteorológusok által jósolt időjárási viszonyokról, így bizakodva olvastuk, hogy a délutáni órákra esőzést és lehülést ígértek. Az ebéd elfogyasztása után frissítettük szerelékeinket, és az esőfelhőket fürkésztük az égbolton.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Fő a kiegyensúlyozott étkezés

Délután fél 2 körül, a sátorban pihenve esőcseppek kopogására lettünk figyelmesek, majd nem sokkal később, az első naphoz hasonlóan – 24 óra kapástalanság után – 15 h környékén megszólalt a Red Army-val csalizott botom jelzője. A ráemelésnél éreztem, hogy jó hal lesz, így Misivel viccelődtem, hogy talán Juliska személyében - a tó jelenlegi 20 pluszosával - sikerül a mai napra becsajoznom. 
1 óra 10 perces fárasztás után szembesültem a ténnyel, hogy a randinak lőttek, de a 15,62 kg-os tükörponty méltó ellenfél volt.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Az esőcseppek már látszanak a vízen

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Első halam, amely a súlyát tekintve is az első helyen végzett (15,62 kg)

Bebizonyosodott, hogy az eső igen jó hatással volt a halak kapókedvére, ugyanis még a sötétedés előtt Dávid Full Aminoval csalizott botján is jelentlezett érdeklődő. A hal a bevágást követően azonnal oldalazni kezdet, amivel sikerült keresztül mennie néhány boton, majd közel fél órás fárasztás után jött fel a felszínre. Mire a pontybölcsőbe került, már teljesen besötétedett, azonban a sötétségben így is szinte világított a gyönyörű szép sárga-fehér, 8,24 kg-os koi.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!8,24 kg

A végszerelék visszahelyezését követően szomszédolni indultunk a 2-es állásra, majd 1-2 pohár rosé elfogyasztása után az én jelzőm is becsippant. Mivel 1-2 csippanásról volt szó, nem igazán siettem, és a bothoz érve sem történt változás. Keszegre gyanakodtam, ezért nem voltam túl lekes, de hirtelen folyamatosan kezdett beesni a swinger. A bevágást követően egyből éreztem, hogy nem keszegről van szó, a szintén körülbelül fél óra fárasztási élményt nyújtó, Full Amino bojlit felszippantó tőponty 13,25 kg volt.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Egy gyönyörű, 13,25 kg-os töves.

Éjfél, fél 1 lehetett, amikor Dávid komótos, majd folyamatos, húzos kapásra lett figyelmes. 20 perc elteltével már a bölcsőben feküdt a hal, melynek súlya 14,9 kg volt. Túránk második legnagyobb halának vesztét a már sokszor bizonyított ¾ Red Army + ½ ananász Pop Up kombináció okozta.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Túránk második legnagyobbja... (14,9 kg)

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!

Nemsokkal Dávid fárasztása után, a Full Aminoval csalizott botomon ismét egy hal jelezte ottlétét. Igen jól küzdött, azonban az előzőhöz hasonlóan, ám a megszokottól eltérően viszonylag hamar megadta magát. A tőponty súlya alatt a mérleg digitális mutatója ezúttal 12,86 kg-nál állt meg.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!12,86 kg

Ezt követően, az eseménydús nap után nyugovóra tértünk, azonban sátorfűtésünk melegét nem sokáig élvezhettük. Hajnali 4 körül lehetett, amikor a középső, ¾ Deep Sea World áfonya + ½ White Secret Pop Up bojlival csalizott botom szó szerint elfüstölt. Ugyan a füstje nagyobb volt, mint a lángja, szomorkodásra semmi okunk nem volt, hiszen egy nagyon gömböjű, kereken 7 kilógrammos tükörpontyot sikerült mérlegelnünk.

Szezonzáró horgászat a Szigetes-tavon!Egy pocakos, Kiskorpádi tükrös (7,0 kg)

A hajnali hőmérséklet nagyon leesett, az eső egész éjjel szakadt, ezért a végszerelék visszajuttatását követően, újra bevackolva magunkat a sátorba, a fűtés hőszabályzóját a maximumra tekertük. Mivel az éjszaka folyamán fogtuk a halak jelentős részét, a reggeli ébredésünk 10 h-ig elhúzódott.
A meteorológusok erre a napra is nagy mennyiségű csapadékot jósoltak, és mivel ez volt túránk utolsó napja, úgy döntöttünk, hogy amire nincs szükségünk, elpakoljuk.
Bíztunk benne, hogy a pakolás közben még sikerül elcsípni 1-2 bajszost, a kapásjelzőink az utolsó napon azonban egész nap némák maradtak.

Valószínű ez olyan "vihar előtti csend" effektus volt, aznap a légnyomás is eléggé leesett. A tavat unalmas perceinkben végig jártuk, és az éppen horgászó sporttársakat kifaggatva ekönyveltük, hogy ez alatt a 48 óra alatt az egyik legeredményesebb páros voltunk mind a kapás számok, mind a kifogott halak súlyának tekintetében.

A sötétedés előtt ezzel a tudattal indultunk útnak, vissza az unalmas hétköznapokba.

Összegzésképpen elmondható, hogy egy, a szürkeállományunkat igen megmozgató túrán vettünk részt, csodálatos halakkal.

Lehet, hogy véletlen, lehet, hogy nem, de ezúttal is fej-fej mellett végeztünk Dáviddal, 4-4 db mérlegelt hallal, melyek össz. súlya 89 kg volt. Az átlagsúly így: 11,13 kg, a legnagyobb hal súlya pedig: 15,62 kg.

A legerdményesebb csalinak az egy szem süllyedő - semmihez sem hasonlítható illatú - Full Amino bojli bizonyult, második helyen pedig a Red Army végzett.

Ahogy az évzárás, úgy az évkezdés is itt, a Kiskorpádi Szigetes-tavon történik, 2014. április 10-én a 7-es álláson "vágjuk át a vörös szalagot".

Ismételten köszönjük Csabinak a nagyszerű alapanyagokat, és Misinek, hogy ilyennek álmodta meg ezt a tavat.

Az elvetelmült horgásztársaknak az év további - hidegebb - napjain is eredményes horgászatot kívánunk!

 

Üdvözlettel: Papp Gábor, Szabó Dávid

 

Vonalban