Decs varázsa

Idén először sikerült eljutnunk egy hosszabb pecára a kedvenc tavamra a párommal és egyben horgásztársammal, Prohászka Istvánnal. Ez jó alkalom volt a frissen legyúrt bojlik tesztelésére is.

A decsi Hojkó-tó Szekszárdtól kb. 10 km-re található. A „semmi" közepén egy varázslatos hely, mely egy régi homokbánya területén alakult ki. Érdekessége még, hogy a Duna közelsége ellenére, valamilyen úton-módon mégis a Tiszával van összeköttetésben a víz.
A hely varázslatosságát számomra a tengerparthoz hasonló környezet és a megmagyarázhatatlan béke és nyugalom adja.

Decs varázsa

Kedden délután érkeztünk meg a tóhoz, a bóják helyének kiválasztásával kezdtük. 3 bóját raktunk le, a különböző íz világok miatt. Az én bójámat főképp magmixxel és a Bird Food mixből készített 16 és 20 mm bojlival szórtuk meg, titkon remélve, hogy már elkezdtek táplálkozni az amurok. A középső bójára már csak minimális magmixet tettünk, némi pelletet és Red Army mixből készített szintén 16 és 20 mm-es bojlit. A harmadik bójára pedig egy kevés pellet és a Deep Sea World illetve a Full Amino mixből készített golyók kerültek.

Az első kapásra szerencsére nem kellett sokat várni. Épp a harmadik botomat készítettem elő, amikor a kapásjelzőm éles hang kíséretében tudatta velem, hogy már van is jelentkező a felkínált csalira. Bevágásnál éreztem, hogy nem rossz hal akadt a horogra és legbelül reméltem, hogy végre sikerül fognom egy amurt, mert eddig még csak hallottam a torpedókról, de még nem sikerült találkoznom eggyel sem.

Decs varázsa
9,80 kg 16 mm-es Bird Food 10 mm-es Pop Up-al meglebegtetve

Az imáim meghallgatásra találtak, pár perces fárasztást követően megpillantottam a kb. 1 méteres torpedót.

Gondoltuk, hogy jó napoknak nézünk elébe, ilyen kezdés után, ezt is bizonyította a következő vendégünk, akire kb. 2 órát kellett várni egy 10,35 kg-os tőponty személyében.

Decs varázsa
A középső bójáról érkezett és neki a 16 mm Red Army tetszett meg

Az éjszakánk csendesen telt. A reggeli ébresztő viszont megvolt.

Decs varázsa
20 mm Bird Food 9,65 kg

Ezután jött a fekete leves. A halak láthatóan az etetésen voltak, viszont ennek ellenére nem voltak hajlandóak felvenni a csalikat, csak az apróbb példányokból 1-1. Egy nap elteltével úgy éreztük, változtatni kell. Megszüntettük a bójákon az intenzív etetést és előkerült az etetőhajó. A koncentrált etetés meghozta a gyümölcsét, innentől kezdve még több szép példánynak örülhettünk.

Decs varázsa
Életem első compója

Decs varázsa
10,57 kg-os tükrös

Decs varázsa
Az első decsi koim 3,34 kg

Decs varázsa
Az eddigi legnagyobb amurom 10,96 kg oldódó Red Armynak csábult el

Decs varázsa
Az egyéni rekordom 10,83 kg-os pocakos töves, az oldódó Bird Food-ot kívánta meg

Decs varázsa
Egy amur a „kisebb" példányok közül

Decs varázsa
Egy decsi spanyol

Decs varázsa
Isti és a koi, előző találkozásuk óta felszedett 2 kg-ot, jelenlegi súlya 3,86 kg

Decs varázsa
Egy példány a Decsre jellemző nyurgákból, amiből jó pár darabot megfogtunk a túránk során, súlyuk 5-9 kg között mozgott

Decs varázsa
Ilyen motor hajtja őket, egy igazi élmény a fárasztásuk

Decs varázsa
Az én nyerő kombinációm ez volt, 16 mm Bird Food-Pop Up szendvics

Decs és az égiek nagyon kegyesek voltak hozzánk, bár nem fogtunk kapitális példányokat, akik a tóban laknak, de így is sikerült megdöntenem a saját ponty és amur rekordomat. Sok új élménnyel és legfőképpen rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb. Megnyugvással tölt el a tudat, hogy ez a kis paradicsom, amiről már régebben sokat mesélt a párom, a rengeteg rémhír ellenére is csodálatos élményeket adott nekem. Köszönhető ez id. Hojkó Zoltánnak, akit sajnos én már nem ismerhettem személyesen, de a lánya és férje kitartó munkájának eredményeképp ez a varázslatos hely kezd a régi fényében tündökölni.

Decs varázsa

Decs varázsa

 

Mindenkinek hasonló élményekben gazdag horgászatot kívánok!

Spányik Dorci
Prohászka István