A fagyos határvonal

2014 december.....

Ahogy közeledik az év vége egyre többen állítják sarokba a botokat és fejezik be a „szezont” és az otthon melegében a képeket lapozgatva elevenítik fel a melegebb napokon szerzett élményeket. Azonban ha megfelelően elszántak és felkészültek vagyunk, akkor nem okozhat gondot a hideg idő, és ha szerencsénk van akkor megfoghatjuk az év utolsó pontyait.

A decemberi enyhe idő miatt elhatároztam hogy, ellátogatok pár nap erejéig a Szerbiában található Palicsi tőzegtóra. Bíztam benne, hogy a jó időnek köszönhetően sikerül matracra fektetni néhány pontyot. Erre a négy napos túrára Varga Levente barátom kísért el. Az indulás előtti este bepakoltunk a kocsiba, hogy ne reggel kelljen a pakolással bíbelődni. Erre a túrára Redarmy, Hot chokolate, Monsterfish és Smoky fish bojlikkal készültem, ezenkívül még csemegekukoricát hoztam magammal, ami a hideg vízi horgászat egyik fontos csalija.

Megérkezés majd gyors sátorállítás után már húztuk is a botokat a kiszemelt és jónak gondolt helyekre, kezdésnek minden botra más csali került etetni pedig pár szem egész és darabolt bojli és egy marék csemegekukorica került a kishajó tartályába.

A fagyos határvonal

A tavon rajtunk kívül még három ismerősöm: Sáfrány János, Horváth Zoltán és Hegyesi Gábor horgászott nem is eredménytelenül. A délelőtt eltelt kapás nélkül, az első kapás társamnak volt délután egy töves személyében, majd nem sokkal később nekem is sikerült fogni egy kisebb 10 kg alatti pontyot. Ezután ismét társam következett. Rövid fárasztás után egy újabb tőponty feküdt a matracon. Ezután a botok visszahúzásakor elhagytam a magot és csak bojlit szórtam.

A fagyos határvonal

Darabolt bojli es egész bojlik kerültek etetésre, hátha ezzel kicsit tudok szelektálni a halak között. Tervem be is jött, éjfélig 4 halat tudtunk matracra fektetni: 10.1 kg, 11,3 kg, 13,5 kg és 18.2 kg mely végül a túra legnagyobb hala lett.

A fagyos határvonal

9.5 kg Redarmy-Red dream light hookbait

 

A fagyos határvonal

A halak jól küzdöttek

 

A fagyos határvonal

11.3 kg Pineapple pop up

 

A fagyos határvonal

10.1 kg Redarmy-reddream light hookbait

 

A fagyos határvonal

13.5 kg Redarmy-Red liver pop up

 

A fagyos határvonal

18.2 kg pineapple pop up

 

A fagyos határvonal

Pineapple PopUp volt a csali

 

Reggel egy kávé után társam újrahúzta botjait és én is felfrissítettem az egyik botomat. Napközben kiürült a tó, így a maradék két napot a túránkból teljesen egyedül töltöttük a parton, ennek köszönhetően lehetőségünk nyílt a szokottnál nagyobb területen horgászni. A délelőtt ismét eltelt kapás nélkül, délben épp ebédünket fogyasztottuk, amikor a középső botomról, mely már 24 órája csendben volt, szépen lassan fogyni kezdett a zsinór. A bot megemelése után jókora súlyt éreztem a zsinór másik végén, mely komótosan oldalazott a part irányába. Párperces csata után sikerült megmeríteni. Gyönyörű egészséges tükrös volt, már elsőre látszott hogy 15 feletti lesz őkelme, ezt a mérleg igazolta is 16.2 kg! A csali egy szem 16mm-es Redarmy volt fél szem Redliver pop up-al. 24 óra elteltével is tökéletesen dolgozott a bojli még ebben a hideg vízben is és a pop up is tökéletesen lebegett és illatozott! Gyors fényképezés után már úszhatott is tovább. Este újrahúztuk a botokat és reményekkel telve lefeküdtünk aludni. Hajnali fél hatkor kapásra riadtam, a vevőmre pillantottam és láttam hogy a középső botomon van érdeklődő. Abban a pillanatban egy szó ugrott be: REDARMY!!! Közeledve a bothoz tudtam hogy jó hal lesz. A stégre érve majdnem hanyatt estem az éjszaka leple alatt képződő dér miatt. A bot megemelése után ismét jó súlyt éreztem, tízperces csata után sikerült megmerítenem egy duci tükröst. A matracra fektetve látszott igazán milyen gyönyörű halat is sikerült fogni. Tükrös testét nagy pikkelyek borították, igazi színfolt volt ez a fogás a decemberi jeges hajnalon.

A fagyos határvonal

A mérleg nyelve 14.2 kg-nál ált meg. Pár kép elkészítése után eltűnt szemünk elől a hideg vízben.

A fagyos határvonal

Reggel gyönyörű napsütéses időre ébredtünk, majd a botok újrahúzása után vártuk a kapásokat. Három óra után nem sokkal a balos botom egyet csippant, majd pár másodperc múlva még egyet. A bothoz érve látom hogy szép lassan csavarja oldalirányba valami. Beleemeltem a húzásba, tízperces csata után egy tükrös pihent a merítőmben. Súlya a mérlegen 13.1 kg-nak bizonyult. A csali ismét redarmy volt fél szem red liver pop upp-al kikönnyítve és pasztával fogósabbá téve. A fogás után elkezdtük a botokat újrahúzni éjszakára, már sötétedéskor érezhető volt hogy ez az éjszaka hidegebb lesz mint az előzőek.

Mire újrahúztuk a botokat már teljes sötétség szállt körülöttünk a tájra, ekkor már a felszerelések elkezdtek deresedni. A botokat beélesítettük, majd a meleg sátorba visszahúzódva vártuk a kapásokat.

A fagyos határvonal

Gyönyörű időben horgásztunk

 

A fagyos határvonal

 

A fagyos határvonal

Bízz a csaliban Egy nap / 24 óra/  után húzta el, 16.2 kg Redarmy-Red liver pop up

 

 

 

 

A fagyos határvonal

Redarmy-Red liver pop up 13.1 kg

 

Reggel a sátorból kilépve gyönyörű napsütéses idő fogadott minket. A körülöttünk lévő táj az éjszakai -3 foknak köszönhetően kezdett az évszakhoz hasonlítani. Az éjszakát sajnos megúsztuk kapás nélkül. Egy kávé után újrahúztam a botokat és vártam a kapásokat, bíztam benne hogy sikerül még egy pontyot fognom ezen a decemberi túrán. Már jócskán benne jártunk a délutánban és pakolásztunk, amikor társamnak kapása volt. Pár perce tarthatott a küzdelem, amikor a másik botján is kapást észleltünk. A botot megragadva megkezdtem a fárasztást, nem sokkal később egy 8.2 és egy 13.2 kg-os töves pihent a merítőben. Készítettünk pár képet a halakról majd útjukra engedtük őket. Már szinte minden cuccunk össze volt pakolva, amikor a jobbos botomon kapást észleltem. A bot megemelése után éreztem, hogy horgom ül. Óvatosan kezdtem meg a fárasztást a 8-as long shank horog miatt. Tízperces csata után egy gyönyörű aranysárga tövest szákoltam és fejeztem be a túrát. A csali egy 12 mm-esre faragott Pineapple pop up volt. Ezután a fogás után több kapást már nem tudtunk kicsikarni a halaktól.

A fagyos határvonal

Decemberi fagyok reggel

 

A fagyos határvonal

A felszerelések is fáztak

 

A fagyos határvonal

Redarmy 13.2 kg

 

A fagyos határvonal

Pineapple pop up

 

A fagyos határvonal

Biztos akadás

 

A fagyos határvonal

A horgászat utolsó hala, Pineapple pop up 12 mm

 

Pár szót mondanék még az alkalmazott szerelékünkről és csalikról. Mindketten 80-85 g-os ólmokkal horgásztunk ezután következett egy 1 méter leadcore, 20 cm-es lágy fonott előkem majd egy 6-8-as gardner longshang nailler vagy mugga horoggal ért véget a szerelék. Az alkalmazott csalik a hideg vízben is jól oldódtak és folyamatosan dolgoztak a vízben! A legtöbb halat a Redarmy adta, fél szem Red liver pop up-al kikönnyítve és pasztázva. Ezután következett a Red dream-Red army light hookbait és a Pineapple pop up.

A fagyos határvonal

Redarmy-Red liver pop up pasztázva

 

A fagyos határvonal

Monsterfish-Squid pop up Red liver dip-ben

 

Pár csalizás....

A fagyos határvonal

A túrát összegezve teljesen elégedett vagyok, gyönyörű pontyokat fogtunk egy gyönyörű környezetben december közepén. Kívánok mindenkinek hasonlóan szép pontyokat a hidegvizi horgászatok során akár késő ősszel télen vagy kora tavasszal február márciusban.

Írta: Karaszi Zsolt ( Bojlis Zsolti)

fényképezte: Karaszi Zsolt, Varga Levente

CarpFriendBaits TEAM-Barátságban a Halakkal!!!

Vonalban