I. CFB baráti találkozó

Egy téli délután azon morfondíroztam, hogy jó lenne egy CFB-s találkozót összehozni. Pár napos gondolkodás, Facebook-os kérdezősködés és Horváth Csaba engedélyével úgy gondoltam megpróbálom.

A Legismertebb közösségi portál CFB csoportjában szavazásra bocsájtottam a kérdést, mely tó legyen az elsődleges célpont. A Móri Ezerjó tó lett a befutó. Az időpont 2015.június 5-7 lett. Széber Ferenc tógazdával telefonon megbeszéltük a részleteket, a móri és tímár ág állásait foglaltam le 16 csapat részére. Sajnos, adminisztrációs hiba miatt csak a tímári ág a két gát közötti szakasz és a móri ág 30-s helye összesen 14 hely maradt.

A tó nem hinném, hogy bemutatásra szorulna, sok nemzetközi versenynek adott már otthont, legendás halállománya messze földön híres.  két ág közül a halasabb a Móri ág ez nem volt valami biztató a versenyre nézve.

 

I. CFB baráti találkozó

Móri ezerjó tó állásai.

 

I. CFB baráti találkozó

Horváth Csaba által küldött CFB ajándék dobozaiba tettem a számokat ott várták a reggeli húzást.

 

Reggel gyönyörű napsütéses idő fogadott minket bár a nyárfa virággal teli tó nem volt szívderítő látvány.

Egy-két szabály és kérdés tisztázása után a csapatok kiválasztották a számokat tartalmazó dobozokat. A közösségi portálon szervezett találkozó meglepetéssel is szolgált. Volt olyan régi ismerős is, akinek kiléte csak akkor derült ki, mikor oda jött a helyet kihúzni.

Sorsolás után mindenki elfoglalta a kihúzott helyet. Valakinek tetszett a kihúzott hely és volt olyan is, aki nem volt túl boldog, de ez mindig így van. A helyek elfoglalását követően körbejártam a csapatokat, hisz most láttam először több résztvevőt is Pár mondat erejéig mindenhol megálltam volt ahol kicsit többet, de mindenki előbb vagy utóbb elindult hasonló ismerkedő bandázásra.

Én is kipakoltam, tábort állítottam. Nekem a 21-s hely maradt, ami nem a legjobb részén helyezkedik el a tónak, de bizakodó voltam.

 

I. CFB baráti találkozó

A hely, ami a végére maradt! Ígéretesnek tűnt elsőre.

 

Bízva a taktikában és a csalikban, csak főzött 20mm-s és 24 mm-s Red Army, Red Liver bojlikat csöveztem a nádfal elé és fél távra is és ezeket az etetett helyeket horgásztam.

Főzött és a húzásnál ajándékba kapott oldódó Red-Armyval próbálkoztam.

 

I. CFB baráti találkozó

Távolban a nádfal és előtte a nyílt víz.

 

Sokan mondták, akár össze is pakolhatok, ezen a helyen elvétve lehet halat fogni.

Délután kedves ismerősöm Ritter Zoltán látogatott meg, aki szintén ezen a tavon horgászott. Jó volt őt is újra látni, beszélgetni vele.

 

I. CFB baráti találkozó

Délutánra Zoli meghozta nekem a halat. 12.15 kg Red-Army Red Dream 50/50

 

Több csapatnál is megindult a halfogás, akinél nem, az ismerős csapatokat látogatta meg némi üdvözlő ital elfogyasztása céljából vagy a fogott halak egészségére.

 

I. CFB baráti találkozó

Estére a Tuti Carp is beindult a Móri ágban.

 

Ők sok halat fogtak. A nádfalat és a régi patakmedret vallatták, sajnos az egyedsúlyuk nem volt nagy, de egy 10.10 kilós példányt sikerült ideiglenesen bölcsőbe fektetni nekik is.

 

I. CFB baráti találkozó

A Laser Carp Team szép számmal fogta a halakat, a második naptól.

 

Talán ők, akik a legtöbbet variáltak, csaliztak újradobtak, mindent elkövettek a minél nagyobb halért, de sajnos nem sikerült nekik a dobogóra kerülni.

 

I. CFB baráti találkozó

Tiszavári Gergő 12.75kg-s halánál épp arra jártam. Pillanatnyi II. helyet ért

 

Nagyvadász (Tiszavári) horgásztárs sok mindent tanított Krisztiánnak. Remélem, sok hasznát veszi a fortélyoknak. Sajnálatos módon nem tudtak maradni a végéig ezért lemaradtak a közös képről.

 

I. CFB baráti találkozó

A Pancser team  is megfogta maga 10 kiló feletti halát

 

István elég jól ismeri ezt a tavat, de most nem sokat ért és a szerencse sem állt melléjük.

 

I. CFB baráti találkozó

Jani, ez a hal gyönyörű le kell fényképezz vele!(Le hát)

 

Zsolti reggel már fotózott egy hasonló halat a szomszédban. Sajnálkozott, hogy mennyire szép hal volt és hogy örülne egy olyan halnak. Sok idő nem telt el a kijelentése után kapásjelzője „csúnya” Delkim hangot adott ki.

 

Több csapatot meglátogatta a családja, egy igazi családi hétvége kerekedett egyik-másik álláson. Jó hangulatú kis hétvége volt, sok új ismeretséget sikerült kötnöm és remélem más is így van vele! A kiírásban a három legnagyobb halat szerettem volna díjazni remélve, hogy az utolsó percig izgalmas lesz a verseny. Szerintem jó döntés volt, mert az utolsó percekben is sikerült szebb halakat fogni. Minden az utolsó órában dőlt el.

 

I. CFB baráti találkozó

Az utolsó félórában - érkezett 14,10 kg Mega Carp Team

 

Helyet követeltek a dobogón ezzel a hallal, megérdemelten. Úgy látszik a család látogatása meghozta nekik a szerencsét.

 

I. CFB baráti találkozó

Csomai Elemér 15,74 kg! Red Army, Green Beast aromával 20 mm+ Red Army pop up 16 mm! Sokáig ez a hal tűnt a nyerőnek.

 

 

A Leader Team pár szebb, darabosabb halat fogott, volt köztük 8,10,14 kilót meghaladó is de ez az éjszakai volt a legnagyobb.

 

I. CFB baráti találkozó

Az utolsó órában a  PelzerClan (Jézus szíve TeamJ) 15.80 kg.

 

Zűrös mérlegelési körülmények között Elemérnek sikerült kibogoznia és így letaszítani magát az első helyről. Respekt!

A történethez hozzá tartozik,hogy Jézus szíve Team reggel a távozását fontolgatta, Zsolti azt mondta nekem reggeli után nem lenne fair, ha nem várnák meg a díjkiosztót. És egyáltalán nem lenne korrekt dolog, így maradtak még pár órát. Úgy érzem megérte nekik.

 

I. CFB baráti találkozó

A Díjazottak! I.PelzerClan II.Leader Team III.MegaCarp Team

 

A nagy melegben sietve összeálltunk pár kép a társaságról és mindenki indult haza kipihenni a hétvége megpróbáltatásait.

 

I. CFB baráti találkozó

Egy jó kedvű társaság remélem ,még találkozunk!

 

Nem tudom lesz e folytatása, lesz e rá igény, majd idővel kiderül, de minden esetre én jól éreztem magam és pár résztvevő is jelezte bármin jár a fejem, gondoljak rá mikor kiírom a következő találkozót.

Ami még nagyon jó érzéssel töltött el, hogy minden csapat tökéletesen bánt kedvenceinkkel. Víz és bölcső várta a halakat minden csapatnál. 

Köszönet jár Széber Ferencnek a tó használatért valamint Horváth Csabának az ajándékokért és nem utolsó sorban a résztvevőknek a jó hangulatért!

 

Köszönöm!

 

Bula János (Gordi)

Fényképek: Bula János, Csomai Elemér, Beregi Norbert, Németh Károly, Felix István

 

 

Vonalban