Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Munkából hazatérve rá pillantottam a Facebook-ra és  egy érdekes esemény meghívás várt visszaigazolásra. (King of The Jungle Zalaszentmihály Olvasva a feltételeket és mivel ismerem a tavat, tudtam ,hogy nekem ott a helyem hiszen szeretek oda járni. Bár elég melós egy pálya, de nagyon szép hely.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Nem szemet gyönyörködtető látvány?

 

Nejem a konyhában valami vacsora félén dolgozott, mikor a következő kérdést szegeztem felé:

-Anya! Lenne, egy verseny Zalaszentmihályon megyünk?

- Menjünk!

 

Elemérnek is gyorsan írtam mit szólna hozzá? A válasz 2 perc múlva érkezett, engedélyt kaptam rá! A meghívót küldő, az eseményt szervező Gombos Dáviddal beszéltem pár mondatot, majd mailben jeleztem kis csapatunk részvételi szándékát. Múltak a napok láttam egyre több csapat jelentkezett, köztük pár ismerős arc, akivel jó lett volna ismét találkozni. Sajnos Szabó „Pipsi” István barátom betegség miatt kihagyta ezt a találkozót és Csörgő Tamás, akivel szerettem volna már találkozni, ő is visszamondta a részvételt. Nem baj, majd legközelebb összejön! Elemér felhívta a CFB Uni Carp Team figyelmét is a versenyre, mert erre az időpontra kerestek valami elfoglaltságot, kaptak is az alkalmon.

Elérkezett a várva várt nap, sajnos kis családom végül nem tudott jönni, ezért Elemérrel ketten indultunk neki a versenynek. Felmálházva megérkeztünk Zalaszentmihályra, ahol épp a Horgásznapok esemény zajlott. Jó nagy buli volt a parton: zene, tánc, tombola. Elemérrel a partról megközelíthető helyeket meg néztük, de nekem már a fejemben meg volt, mely helyeket szeretném igazából választani. A helyek megtekintése után maradtunk is az én általam kigondolt   9,7,10,4… állásoknál. Az este hét órai sorsoláskor, első húzásnál a szervező szólt szavazzuk meg a fiatal Cseh versenyzőt, hogy elsőnek válasszon, a 13-ast fogja választani, rendben. Választott is, csak nem a 13-ast, hanem a 7-est, na, ez szép volt. Második választónak Dávidékat húzták, ők a 9-est választották. Dávidék a mi nevünket húzták ki mi a 10-st választottuk, ami az elképzeléseink szerint jó helynek tűnt. Húzás után a közeli Pölöskén horgászott pár barátom, az éjszakát náluk töltöttük, beszélgettünk egy-két üdvözlő italt elfogyasztottunk közösen és a megígért Red Armyt is elvittük, ami utólag kiderült nagyon jól működött nekik is.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Ez a hely volt barátomék állása Pölöskén, ez se könnyű pálya

 

Reggel gyönyörű szélcsendes, tiszta égbolt fogadott. Kezdés előtt visszaértünk és szerettük volna elfoglalni a helyünket, de kiderült, hogy ez nem fog menni, mert már elfoglalta egy másik csapat, aki tulajjal már meg beszélte, mert mindig oda járnak horgászni. Gyönyörű! Így új helyet kellett keresnünk, de amiket kinéztem már foglaltak voltak, ezért a választásunk a 11-es helyre jutott. Ezt a helyet nem igazán ismertem, de gondoltuk itt majd lehet bizonyítani.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Erre a helyre esett a választásunk a kálváriánk után.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

A stégről ez a látvány fogadott, de a felszín alatt valójában négy focipályányi 90 cm-es víz és a stég előtt egy 35 méter széles árok húzódott.

 

Beköltöztünk a kiszemelt stégre, szép komótosan kezdtünk szétpakolni, ekkor már mindenki horgászott már vagy egy órája. Épp a rod podot akartam összerakni, mikor egy csónak állt meg a stégnél. Illedelmes köszönés ide-oda majd ez a kérdés szegeződött felénk:

- (H.János) Ti mit csináltok itt?

- (Elemér) Mi várjuk a kulcsot a házhoz, mert ezt a helyet választottuk mindjárt hozzák.

- (H.János) Hát ez érdekes, mert mi nem tudunk semmiről, ez a mi stégünk és  jöttünk horgászni.

- (Én) (Fasza)

 

Elemér hozzám fordult és azt mondta, ha csomagolni kell, ő már csak otthon pakol ki.

Megtudván kálváriánkat, megjött az egyesület elnöke, Adorján Jenő és megbeszéltük közösen a  félreértéseket. A helyzet tisztázása után H. Jánosék átmentek egy másik stégre horgászni és átadták nekünk a helyüket és a faház kulcsát is pár feles és sör bérleti díj ellenében. Köszönjük!

Két órás késéssel neki is láttunk helyet keresgélni. A stégtulaj instrukcióját meghallgatva két közeli helyet néztünk ki az árok túlsó felén és egy-egy helyet az árokban, az akadók közelében.

Mind a négy helyre chilis főtt kukorica és tigrismogyoró mellett főtt bojlikat is szórtunk 20-24 mm-s Red Army-t, Deep sea world-öt és Red Liver-t.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Deep sea world és Red Liver+chili a törpéknek

 

 Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Elemér egyik kedvence volt Red Army 30 mm

 

Elemér és én is a jó öreg Red Army-nak szavaztunk elsőre bizalmat, Elemér igen csípős dipbe áztatta dupla 24 és 30mm-s bojlijait én eleve + chilivel készítettem, de én is csípős dipbe mártottam behúzás előtt. Sok időt nem kellett várnunk, hamar meg is jelentek a pontyok, de méretük az 5 kilós súlyhatárt nem érte el. 30 óra elteltével még nem volt mérlegelhető halunk, de 8 db öt kiló alatti halat fogtunk unatkozni nem unatkoztunk, két-három óránként újra húztunk, mert a rengeteg törpe lerágta még ezt a rettenetesen csípős bojlit is 14-15 mm-re. Majd a 32. órában elemér kapásjelzője jelezte, hogy valaki erőlködik a nagy bojlikkal. Kimentem segíteni a szákolásban, kérdeztem Elemért nagy? ÁÁ kicsi, jött a nem túl lelkes válasz. A merítőt már a vízbe raktam a merítéshez mikor megláttam a halat, kicsi mi?

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Első mérlegelhető halunk: 15,08 kg, 40 dekát ürített a reggeli mérlegelésig. Horog eddig még nem ütötte száját.

 

Napközben a stégen a 43-44°c sem volt ritka, épp ezért esett a választásom a belső oldalra, mert 11 órától árnyék van és elviselhetőbb a meleg. Így is napi több alkalommal is fürdeni kellet a nagy melegben. Szemben a Kívülállók csapata is nehezen viselte a meleget-jót lubickolt a vízben, tiszta strand hangulat volt náluk.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Kívülállók Team Keresztes Ferenc, Erős Attila, segítőjük Magasházi Mátyás, valamint pár szomszéd és látogató.

 

Vidám egy társaság volt, örültünk, hogy megismerhettük őket. Néha egy-egy üdvözlő italra átnéztünk hozzájuk vagy, ha Magasházi József barátom meghozta az ellátmányunkat, amit kértünk tőle. Ezúton is köszönjük neki a segítséget. A következő 24 órában csak az apróbb öt kiló alatti halakat sikerült fognunk. Gondoltam ideje stratégiát váltani és egy órát vagy talán többet is új hely keresésével töltöttem. A part mellett 150 méter távolságban találtam egy ideálisnak tűnő helyet ezért megetettem kizárólag bojlival majd áthúztam az egyik szerelékemet ide.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Ígéretesnek tűnő hely a part mellett.

 

Sok időt nem kellett várni, jelentkezett is egy 4 kiló körüli hal, nagy örömöt azért nem okozott, de bíztam a helyben. A féket elég erősre húztam az orsón, hogy ne tudjon annyira beugrani a hal az akadóba. Kis idő elteltével megint jelzett a jelzőm, kezembe fogtam a botot már éreztem ez jó hal lesz. Gyorsan csónakba pattantam és irány a hal felé, nem tévedtem.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Az új hely adta, 13.04 kg ez is hibátlan egészséges töves.

 

Ezen felbuzdulva Elemér felé kinéztem egy akadót, amit nem horgászott és megbeszéltük, hogy kicsit arrébb húz ő is és oda tudok én is húzni egy szereléket. Elemér küzdött az akadókkal és a méreten aluli pontyokkal, de sajnos nem sikerült nagyobb mérlegelhető halat fognia. Több ígéretes akadót is megpróbált, de mindig ugyan az volt az eredmény.

 

 Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Pedig próbálkozott és küzdött az akadókkal ő is rendesen.

 

Egy-két kisebb hal húzta csak el a szerelékeinket a délutáni mérlegelésig az új etetéseken, majd mérlegelés után ismét egy gyengébb maszatolós kapásra lettem figyelmes az új helyen lévő botomon. Ráemeltem és éreztem, hogy van valami a horgon, de nem nagyon indult el, csónakba ugrottam és mentem is az akadóra. 4-5 ágból nagy nehezen kiszabadítottam majd felvettem a botot és szépen vártam merre indul el. A csónakot velem együtt egyenesen a 30-40 méterre lévő töklevél felé húzta. Már láttam a hátát, szép széles hátú tükrös volt, kiabáltam is Elemérnek, aki a körmét rágta mikor meglátta a hal merre húzza a csónakot, megyünk Szücsibe! Ez volt a felajánlott díj a legnagyobb halnak. 15-20 perces fárasztás után nagy hínár csomóval együtt sikerült megszákolnom a halat. Siettem ki vele a partra, folyamatosan locsoltam a halat, aki a csónak aljában pihent a matracon. A 90 kilómat és a csónakot húzta 15-20 percig, jól kifáradt szegény. Azt már a hely elfoglalásakor megbeszéltük, ezen a helyen max az lehet a célunk, hogy Szücsibe menjünk horgászni. A mérlegelőket még láttuk a túlparton és mivel nagyon kicsi volt a különbség az eddigi legnagyobb hal és a halunk között, visszahívtuk őket.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Szép egészséges tükrös, 16,78 kg - volt öröm rendesen, de ez talán át is jön!

 

Azért azt nem kell mondanom, hogy nem kis vérszemet kaptunk, mivel láttuk UniCarp Team fogását, akik az első helyen álltak, mivel nekik me volt az öt mérlegelt haluk, hogy ez első hely nem is kilátástalan, de a nap további részében és éjjel is csak a limit alatti halak jöttek, na meg a törpék. Sajnos nem készítettem képet, de több alkalommal is fogtam törpét, de úgy, hogy vagy a hátán volt teljesen át szúrva a horog vagy a fején,...hihetetlen mit tudnak művelni.

Anyának próbáltam fogni törpéket, fogtam is jó pár darabot, de valamim kirágta a hálót és az összes törpe visszaszökött a tóba

Közben pár darab Dr. Compót is sikerült fognom.

 

 Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Dr. Compó mindig jó ilyen halakat látni.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Utolsó nap, a délelőtti órákban sikerült még fognunk egy majd kilenc kilós jószágot.

 

A part menti akadóból tíz óra magasságában a beszorított nyelető fékem megszólalt, uzsgyi a csónakba és már mentem is a hal felé. Amit láttam az akadó felé nagy tempóban húzta a zsinórt esélyem nem volt a halat eltántorítani az akadó irányából. Egy akadóból sikerült kiszabadítani, de a másikra rátekerte az előkét és csatt, az előke elszakadt, 15 cm-es gumizott 25 librás előke. Kicsit elszomorodtam, de újrahúztam és morgolódva leöntöttem magamat egy nagy vödör hideg vízzel, hátha az segít. Leülni már nem volt időm, mert a másik akadóban lévő botom is elfüstölt, pedig azon is be volt tekerve a nyeletőfék. Irány oda is három-négy ágról sikerült leszednem, kezemben fogtam a zsinórt. Nem lehettem neki szimpatikus, mert hirtelen megindult ismét mélyen bevágva a kezembe (Na, te amatőr!). Egy darabig még rajta volt, de a kampóval az ágak között keresgélve kiüthettem a szájából a horgot. Kicsit magamba roskadva leültem a csónakba és szerintem mindenki tudja mire is gondolhattam mikor az ég felé néztem.

 

  Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Ez látszott ki a másik akadóból, ami alatt egy egész erdő volt telepítve. Ez keserítette meg az életem D

 

Nem baj - gondoltuk - van még majd egy napunk, holnap délelőtt még meg lehet pár nagyobb hal. Pár kisebb limiten kívül eső halat fogtunk, de értékelhető halat nem sikerült megakasztanunk. Zárónap reggel frissítettük a csalikat, épp reggeliztünk, mikor a part melletti akadóból elhúzta valami a csalit.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

A reggelire jött vendég szép egészséges 7 kilós tő ponty volt.

 

Reggeli után megjöttek a mérlegelők és mondták, hogy nyolc órakor vége a versenynek. Na, puff ebből se lesz délelőtti nagyhalazás, mivel már csak pár perc volt nyolc óráig. A mérlegelők elmentek, szép lassan elkezdtünk összepakolni, mert a stégtulaj utazott el és a kulcsot vissza kellett adnunk délelőtt. Sajnos így nem jött össze az öt darab tíz pluszos hal, amivel akár elsők is lehettünk volna, de így is nagyon jó peca volt. Négerre barnulva pakoltunk a csónakokba és indultunk a záró ebédre és díjkiosztóra. Ez a pakolászás a legrosszabb és legkevésbé kívánatos dolog a horgászatban, legalábbis ezek a csónakos költözködések utálatosak.

Eredményhirdetésig jókat beszélgettünk más csapatokkal, megtárgyaltuk kinek mi volt a taktikája, elképzelése és mire ment vele. Megbeszéltük a hiányosságokat és a vicces, vagy épp bosszantó történéseket. A verseny alatt volt ebből is abból is jó pár, majd megérkezett az ebéd is, így nekiláttunk jóízűen enni és tovább folytattuk a beszélgetést, ismerkedést, akivel verseny alatt nem volt módunk.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

A fenséges ebéd családias baráti légkörben.

 

Ebéd után jött a várva várt eredményhirdetés. Minden csapat nagyon várta már hol végzett ezen a baráti horgászversenyen.

 

A dobogósok:

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

III. Helyezett csapat:  MSA CT - Anton Konrad, Martin Samuel Konrad.

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

II. Helyezett és e verseny legnagyobb halát fogó csapat: CFB CsoBu Team - Csomai Elemér, Bula János

 

Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

I.Helyezett csapat: CFB UniCarp Team - Nagy Attila, Rubos Nándor

 

A tavat bátran ajánljuk minden horgásztársunknak, aki szereti a kihívásokkal teli horgászatot és a gyönyörű egészséges és erős halakat. A helyi emberek, horgászok barátságosak és segítőkészek, ha arra van szükségetek bátran kérdezzetek tőlük. Egyben kérnénk minden horgászt nagyon vigyázzon erre a nem minden napi halállományra és a fantasztikus környezetre, ami sokunk szíve-csücske.

 

 Zavaros kezdetű Dzsungel királya kupa a kedvenc tavamon

Résztvevő csapatok. Jövőre ismét!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek, kemény egy hét volt ilyen kánikulában. Találkozunk jövőre, remélem kicsit körültekintőbb szervezéssel.

Szeretnénk megköszönni a segítséget Magasházi József barátomnak és Erős Attilának, a stég használatát Himpelmann Jánosnak, az akkumulátor töltést és a nagy csónakot Nagy Lászlónak, a részvétel lehetőségét Gombos Dávidnak és a Zalaszentmihályi Horgászok Egyesületének, a jó csalikat Horváth Csabának, CFB tulajdnosának, valamint köszönet Elemérnek és az én családomnak, hogy nélkülözni tudtak minket erre az időre.

 

Ui: Irány Szücsi!

 

Üdv: Bula János (Gordi)

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal