Bontovai baráti találkozó

Sajnos legyen szó egy hét horgászatról vagy akár csak egy napról a sátor, az ágy, illetve az alapvető horgászfelszerelések elengedhetetlen részeit képzik a horgászatunknak. Útnak indultunk Dombóvár felé Bontovai-tó partjára, ahol már várt bennünket Márton Tamás barátunk egy közös hétvégi baráti horgászatra.

 

Bontovai baráti találkozó

Megérkezés a tóra

 

Az ide szánt etetést jól előkészítettem előző nap tudtam, hogy ezzel az etetővel más vizeken is eredményes voltam. Az etető anyag HIBRID 20 mm golyóból és pelletekből állt, meglocsolva folyékony hal kivonattal, így elkeverve állni hagytam kb. 24 órát, ezáltal gyönyörűen összeért az etetésre szánt csemege.

 

Bontovai baráti találkozó 

Jól előkészített etető.

 

Csali választásom most a HIBRID 20 mm-re esett, mert megfigyelésem alapján az áprilisi időszakban jól reagálnak rá a halak és bíztam abban, hogy most sem lesz ez másképp. 

 

Bontovai baráti találkozó

Felcsalizott szerelék.

 

Péntek délután 18 órára teljesen elkészült a táborunk. Néhány szó a tóról: csodálatos természeti környezet szerves része. Ez nem véletlen, hiszen természetvédelmi területen helyezkedik el. A víz eredetileg egy völgy szakasz elárasztásával jött létre. A tó meghorgászható területe 7 hektár, de ennél kicsit nagyobb kiterjedésű, ha az ősnádast is figyelembe vesszük. Amióta a tó kezelését átvette Vámosi Zsolt  nagy változásokon ment át, mint a tó lakói és a part környezete megújult és az állomány páratlan kincseket rejt, gondolok itt a nagy koi állományra és a 20-feletti pontyokra. Az első behúzások után már fél órával érkezett is egy pár kisebb példány mind a kettőnknek szemközti parttól a szélvízből. Ennek mind a ketten nagyon örültünk, mert úgy tűnik ilyen aktív időszakba sikerült a foglalás. A halak gyorsan reagáltak a felkínált csalikra.

 

Bontovai baráti találkozó

Párosával érkeztek. 

 

Visszahelyeztük a felszereléseinket mikor aztán nagy meglepetésemre középső botomon egy erőteljes húzós kapás jelentkezett. Komótos fárasztás után sikerült a szákba terelni egy 10kg feletti uszonyost. 

 

Bontovai baráti találkozó

12,3kg-os tükrös. 

 

Bontován Tamásnak az egyes helyet sikerült foglalnia erre a baráti találkozóra. Ez a hely igen jó lehetőségeket rejt magába. A szemközti partot bedőlt fák tarkítják, amelyek remek haltartó helyeket biztosítanak. Horgászatomra ezt a helyet szemeltem ki. Mivel már megérkezés után másfél órával 2 halat is sikerült kifognom a bedőlt fa mellőli részről. 

 

Bontovai baráti találkozó

Meghorgászott terület. 

 

Nagy meglepetésemre mikor visszahelyeztem ezt a pontyot a vízbe a balos botomra intenzív húzós kapás érkezett. Ez a halam igen jól tartotta a pozíciót a parton láttam miért. Igen jó testi adottságokkal rendelkezett hatalmas farkuszonyával remek fárasztási élményt nyújtott nekem. 

 

Bontovai baráti találkozó

11,23kg súlyú lapát uszonyú tükrös

 

Ezután Tamásnak is érkezett egy szép 15kg feletti tükrös. Össze is néztünk, hogy talán most sikerült kifognunk egy jó időszakot, amikor habzsolják a halak a nekik szánt csemegét. Április közepe van. Az elmúlt hetekbe intenzív felmelegedés kezdődött, mely kihatott a halak táplálkozására is. Vizeink már 13-14 fokosak, bár az éjszakák még mindig hűvösek már hosszabbodnak a nappalok, de így is este 8 óra fele már sötétedni kezd és bekövetkezik a fényváltás. Szinte szinkronban ez időben mind a kettőnknek egy-egy kapás jelentkezett. A lemenő nap fényében fárasztáskor megpillantottam egy narancssárga farkuszonyt. Sikerült az idei évben megfognom az első koi pontyomat, melynek nagyon örültem. Tamásnak is érkezett egy szép tükör pontya. 

 

Bontovai baráti találkozó

Ismét egy páros halfárasztás. 

 

Ránk sötétedet. A mai éjszakánk szép, fényesnek indult, mert a telihold tükrébe remek látási viszonyok alakultak ki. Ami aztán most következett arra együnk se számított. Egymás után szólaltak meg a jelzők hol nekem, hol Tamásnak. Szép darabos halak érkeztek. Nagyon jól dolgozott a hibrides etetésem. 

 

Bontovai baráti találkozó

13,6kg gyönyörű tükrös. 

 

Tamásnak is érkeznek sorban a halak. Egyik ámulatból a másikba esünk. Rég volt már részem ilyen intenzív éjszakában. 

 

Bontovai baráti találkozó

Tamás 15,3kg-os tükrössel. 

 

Hajnali fél 3-ig folyamatosan tereljük a szákba a halakat már-már mesébe illő, hogy mennyi hal van jelen az etetésen. Ismét egy szép, kerek tükrös látogatott meg az éjszaka folyamán. 

 

Bontovai baráti találkozó

10,7kg súlyú kerek tükrös. 

 

Ez a tűzijáték, hal dömping hajnali 3-ig tartott. Mikor lepihentem ágyamra azon tűnődtem, hogy vajon mi idézhette elő, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sok halat sikerült a szákba terelni. Az etető intenzitása, csali oldódása, vajon a telihold jelenléte, vagy a markáns hidegfront érkezése, vagy az egész együtt állása, így ahogy van. Mindegy is tán, de nagyon élvezem. A fárasztások hevébe az éjszaka észre se vettem, hogy a hőfok közel 2 fokra süllyedt. Nagyon extrém ez a hőingadozás a nappali órákba felmelegedik akár 20 fokra is. A következő nap hajnala csodálatos fényekkel ajándékozott meg minket. A nap még csak a szemét dörzsölgette, de már a párás víz tükrében ismét egy szép, narancssárga koit sikerült a szákba terelnem. 

 

Bontovai baráti találkozó

Szép 5kg körüli koi. 

 

Még mindig a reggeli órákba járunk. Tamás barátom még a hosszú éjszaka után nem jött ki a sátorból, de én a jobbos botomon újabb kapásra lettem figyelmes. A letisztult vízbe már messziről körvonalazódott egy hófehér test. Egy gyönyörű fehér koival hozott össze a sors, melynek nagyon örültem.

 

Bontovai baráti találkozó

Csodás, fehér 7,2kg-os koi. 

 

Ekkor már Tomi is kiérkezett a sátorból és látta, hogy milyen koik érkeztek gyorsan befrissítette szerelékeit ő is. Nagyon úgy tűnik, hogy az intenzív éjszaka után nappal se lesz nyugalom. Mikor aztán 9 óra táján újra páros kapásra lettünk figyelmesek. Nekem ismét talán a szerencsének köszönhetően újra egy koi vette fel a csalimat. Tamásnak már-már azt mondhatom, hogy a már megszokott újabb tükröse érkezett. 

 

Bontovai baráti találkozó

Egy újabb páros kapás eredményei.           

 

Egy csendesebb időszak köszöntött ránk. Bár valahol éreztük is ezt, hogy nem fog örökké tartani. Azt, hogy az ember fél óránként halat húz az igen csak meglepő. Beszélgettük is, hogy milyen nehéz ilyen időszakot kifogni jókor lenni jó helyen, hiszen a rohanó világban igen kevés idő jut több napi horgászatra. Beszélgetésünket megtöri középső botom jelzőjének hangja. Ráemeléskor már éreztem ez egy jó darabos hal lesz. Nehezen tudtam kimozdítani a megakasztás helyétől. Komótosan húztam a part fele, de nem igazán sikerült a parttól 10 méternél kijjebb húzni, mert rögtön tört vissza a mélybe a tó közepe felé. Hosszú fárasztás után sikerült a szákba terelni. Csodálatos tükröst tarthattam a kezembe. 

 

Bontovai baráti találkozó

Csodás 17,8kg-os tükrös.

 

A bölcsőben figyeltem fel rá, hogy mért is volt ilyen nehéz ezt a halat a szákba terelni. Hatalmas farkuszonya mellett eltörpült a kezem. 

 

Bontovai baráti találkozó

Lapát méretű farkuszony. 

 

Nagyon boldog voltam. Beszélgettük is Tamással ezek után már semmit se fogunk akkor is egy nagyszerű öröm pecának lehettünk részesei. Tamás is, és én is mind a ketten már bő 20 hal fölött jártunk-e rövid idő alatt. Egyedsúlyban is átlag 8kg-os halakat sikerült fognunk. 11 óra fele egy bődületes ejtésre lettem figyelmes. Utána tekerek, és csak folyamatosan ejt. Már szinte a tó közepén járhatott a halam mikor felvettem vele a kontaktot. Intenzív oldalúszásba kezdet és a táborunktól jobbra 20 méterre sikerült a szákba terelni eddigi horgász pályafutásom legszebb koi pontyát. Legmerészebb álmaimba sem gondoltam erre, hogy ilyen halakat rejt eme csodás víz. A szájáról ítélve ez a hal talán még horgon sem volt. 

 

Bontovai baráti találkozó

Csodaszép spanyolpikkelyes koi, melynek súlya:8,6kg

 

Feltette a horgászatomra ez a hal a koronát. Ezek után egy órán keresztül még a csodás hal hatása alatt voltam, hisz ilyen gyönyörű hallal nem minden nap hoz össze a sors. Meg se lepődtem mikor ezek után egy ejtős, pöttyögetős kapás eredményeképpen egy szép torpedó húzta el a Hibrid bojlit, hisz már Hantoson megtapasztaltam, hogy ez az oldódó réteg, ami eloldódik róla behúzza az etetésre az amurokat is. 

 

Bontovai baráti találkozó

Egy szép 9kg körüli amurt tarthattam a kezembe. 

 

Lassan lejár a 24 óránk, de túránk előtt még együnk se reménykedett benne, hogy ilyen túrába lesz részünk. A háttérben már megkezdődött a felhő tornyosulás meg fog érkezni a már beígért hidegfront a szelét már érzékeltük a nap folyamán. Mikor aztán zárszóra csupán egy szerelékem volt a vízben egy húzós kapásra megérkezett a túrám utolsó hala. 

 

Bontovai baráti találkozó

Zárszóra érkezett töves. 

 

Egy újabb tanulságot szűrhettem le ebből a túrából. Bizony megéri már az előző napokban elő készülni az etetőanyaggal és kiválasztani a túrára szánt csalit sok múlhat rajta. Tavalyi évben megfigyeltem már, hogy az áprilisi időszakban más vizeken igen jól reagáltak erre az ízre és etetésre a halak. Gondoltam újra ezzel próbálok szerencsét és ismét sikerrel jártam vele. Bár Tamás barátom más termékeket használt ő se panaszkodhat a túrára ő is nagyon sok halat fogott a túra során. Meg is beszéltük a túra végén összeegyeztettük a következő baráti peca időpontját. Remélem ismét ilyen élményekben lesz részünk, bár ezt a 24 órát nehéz lesz überelni. Minden sporthorgász barátomnak azt kívánom, hogy éljen át egy ilyen csodás 24 órás horgászatot. 

 

Üdvözlettel: Ifj. Berregi Attila

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal