Szezonkezdés a tőzegen

Február végére engedett a tél, sok víz kiszabadult a jég fogságából,így a szerbiai tőzeg is. Kapva az alkalmon telefonos egyeztetés után lefoglaltam a 8-as állást, március 3-6-ig. Délután érkeztem a tóra, barátaim már lenn voltak, de eseménytelenül telt a délutánjuk.

Délután 5 körül kerültek csalijaim a helyükre. Csalinak 14mm hibridet, 14mm monsterfish eper ill 10mm green-best Red army könnyített csalit tettem fel.

 

Szezonkezdés a tőzegen 

 

Etetésnek a szokásos aprómag mixet, pelletet, bojlit használtam. Az este nyugodtan telt, de hajnal 3 előtt érkezett meg az első jelentkező, egy 11,6 kg-os tükrös, ami a Monster-eperre csábult el.

 

Szezonkezdés a tőzegen

 

Szezonkezdés a tőzegen

 

 

Szezonkezdés a tőzegen

 

A lassan melegedő, alig 5 fokos víz ellenére, a délelőtt folyamán volt még két kisebb halam is. Majd a délutáni órákban próbáltam különböző csali kombinációtkat, 10mm ghost-tól a 14mm fluó pop-uppig mindent, de nem sikerült kapást kicsikarni a halakból. Az éjszaka csendesen telt, majd reggeli ébresztő 6 körül húzós kapás sajnos a halat nem sikerült megakasztani sem.

Napközben azért jött még egy kisebb 7 kg körüli tükrös, a délutáni kora esti újra húzást követően nem sokra, jobbos botomon ejtős kapás, megette valami a 10 mm green red-army csalit egy szép 12,6 kg pikkelyes.

 

Szezonkezdés a tőzegen

 

Majd visszakerült a szerelés a helyére.

Éjszakai ébresztésként két darab kisebb példány zavarta meg álmom, de a reggeli ébresztő a túra legnagyobb hala lett, ez a szép töves melynek súlya: 14kg volt, neki is a kicsi 10mm csali ízlett meg.

 

Szezonkezdés a tőzegen

 

Én úgy gondolom egy sikeres évadnyitó horgászatom volt, az alig 5 fokos víz ellenére 8 halat sikerült fognom.

Hasonló évnyitást kívánok vagy jobbat mindenkinek!!

 

Üdv: Safi

Carp Friend Baits Team - Barátságban a halakkal